Az erdő, hűvösen és sötéten ásított a völgy túloldalán, esélyként a menekülésre, oltalmat kínálva a rémek elől. Barna törzsű, sokfelé ágazó gigászi fák álltak a sziklákba kapaszkodva. Óriáskígyónyi gyökereik felrepesztették a sziklát, megfogták a talajt, így furcsa növényszigeteket alkottak, apró zöld dombokat a gyökerek tengerében, amik között valódi útvesztő alakult ki. Néhol olyan meredeken emelkedtek ezek a szigetek, hogy szinte falat alkottak az öles törzsek között, néhol csak dombocskák voltak, a mélyedésekben fekete víz gyűlt össze, dülledt szemű varangyok brekegtek. Egy-két helyen patakocska csörgedezett a halmok közt, utat vágva, nem egyszer alagutakat mosva ki magának alattuk.  Dionüsz csapata belovagolt a fák közé, az emberek még mindig rettegtek, hátra-hátra néztek a válluk felett, remélve, hogy nem pillantanak meg semmit, ami utánuk eredhetne a ködön át. A kapitány meg sem próbálta visszatartani őket, el volt foglalva azzal, hogy lecsillapítsa rémült hátasát, aminek oldalán habos verejték gyöngyözött. A lovasok lassan eltűntek az ősöreg, szúvas fák közt, magába nyelte őket a sötét erdő.

Heliosz távolabb vágott be a fák közé, mint a többiek, vágtató hátasa magával ragadta és száguldott vele egy dombgerincen. A riadt lóra nem hatottak a nyugtató szavak, a kengyel kicsúszott a kezei közül és már csak az állat sörényébe kapaszkodva tartotta magát. A növények a férfi arcába csaptak, ahogy az állat átvonszolta a bozóton és egy vastagabb ág leverte a lóról. A sárba csapódott és elkezdett lefelé csúszni a domboldalon. Esése közben egy kiálló gyökér megdobta és feje egy kőnek ütődött, ettől elvesztette az eszméletét.
A kavargó sötétségben, Heliosz képzelete otthon járt, a családjánál a kagylóhéjtetejű kis házban, egy öböl mellett magasodó sziklás domb tetején. Álmában, egy fonott karosszékben ült, térdén kislányával és hallgatta a sziklának csapódó hullámok zaját a tenger felől. A szőke fürtök közé font csigaházzal játszadozott, elkalandozva forgatta ujjai közt. Megérezte a konyhából kiszűrődő sült hal illatát. Becsukta a szemét és hagyta, hogy a tenger sós szellője kirepítse gondolatban, egy bárkán az öblön túlra. Megmerítette hálóját és ficánkoló tengeri lények, egész hadseregét húzta be csónakjába. Hirtelen elkomorult az ég és Heliosz felnézett munkájából. A parton lángokban álltak a házak, mindent elborított a tűz, a lángok előtt, vad sötét alakok ugráltak, a mészárlás zaja elhallatszott a csónakig a víz felett. A piktek rátörtek a falura, látta, ahogy felfelé rohannak a háza felé, a hegyoldal fehér kövekkel kirakott ösvényén. A felesége, a kislánya! A part felé evezett, teljes erejéből, de a lángok az ő házánál is felcsaptak, elemésztették az életét.
Üvöltve ébredt fel, hirtelenjében nem tudta hol van, az őt kísértő emlék hatására húzott egyet a nem létező evezőn és beverte karját. A fájdalomtól eszébe jutott mi történt vele és zokogni kezdett, a régi seb felszakadt lelkében. Pár perc múltán összeszedte magát, végignézett szánalmasan festő felszerelésén. Lándzsáját elvesztette még a ködben, sisakja leesett fejéről, amikor beváltott a ló az erdőbe. Megvolt még az oldalán rövid kardja és bőrpáncélja, mégis nagyon védtelennek érezte magát az égig érő, liánokkal borított óriásfák között. Minden tűzszerszáma, kése, élelme a ló nyeregtáskájában volt. Hallgatózott, remélte meghallja társait, ha a közelben vannak. Az erdő ezernyi hangon zúgott, ciripelt, brekegett. A csúszómászók és madarak kakofóniájától semmit sem hallott. Mindenesetre megnyugtatta ez a hangzavar, ha csöndes lenne az erdő, az sokkal, de sokkal baljósabb jel lenne. Egy olyan hatalmas szörnyeteg közelében, mint ami a ködben lecsapott rájuk bizonyára elhallgatna minden élő. Heliosz elindult abba az irányba amerre az erdő szélét sejtette, úgy gondolta, hogy kapitánya Dionüsz, ha életben van, kivezeti az embereket az erdőből és összegyűjti őket egy védhető helyen. Nagyon nehéznek bizonyult a járás a zsombékokkal tarkított, átfolyásokkal és csermelyekkel telezsúfolt talajszinten. A hatalmas fák gyökerei szinte egymásba fonódtak, néhol kosárszerű tetőt alkottak a feje felett. Egy ismeretlen, veszélyes labirintusba került ahol nem tudhatta, melyik forduló rejt halált. Megpróbált minél csöndesebben mozogni, kardját meglazította hüvelyében, csuklóiról leoldotta a csörgő karpereceket. Ezüstös pára szállt a gyökerek közt, buborékok törtek elő a rothadó növényekkel teli pocsolyákból. Unkák kórusa brekegett valahol jobbkéz felé, és egy nagyobb patak csobogását hallotta. Talán ha ezt követi kijut az erdőből. Balszerencséjére a patak épp nem messze ömlött egy terebélyes, mocsaras tavacskába. A víz felszínét hullámos hátak vonala törte meg rendszeres időközönként, uszonyos lények siklottak némán a víztükör alatt. A felszínen szinte pezsgett a tó, ezernyi apróbb-nagyobb rovar, madár és kétéltű cikázott a víz felett és rajta. Hosszúnyakú hüllők egy csoportja pihent egy nagyobb sziklán, a tó közepén, fekete szemüket csodálkozva függesztették a katonára. Ritka látvány lehet egy kétlábú errefelé. Egyikük sebesen a vízbe csobban és eltűnt Heliosz szeme elől, hogy egy pillanattal később ismét felbukkanjon és hattyú módjára hátrahajtsa fejét, lecsúsztatván egy ezüstpikkelyes halat a torkán. A látvány megbabonázta a férfit, ismerős formák keveredtek sosem látott élőlényekkel ebben a bugyogó, ősvilágból visszamaradt tavacskában. Egy kis idő múlva észbe kapott és befejezte a vízi lények bámulását. Úgy tűnt a patakot követni ebben az irányban értelmetlen, teljesen elkeveredne, mire átverekedné magát ezen a mocsáron. Úgy döntött megpróbálkozik kissé feljebb egy szárazabb részen megmászni egy fát, hátha a koronájából felfedez valami életjelet, vagy rájön merre indulhatna.  Felkapaszkodott egy kisebb zúgó sziklás oldalán és keresni kezdett egy megfelelő fát. Odvas törzsű, kúszónövények fojtogatta, fekete kérgű óriásra esett a választása, úgy tűnt a liánokon könnyedén felkúszhat az alsóbb ágakig, onnét pedig gyerekjáték lesz felmászni a csúcsra. Nekiveselkedett és izmos karjaival hamarosan feltornázta magát a legalsó ágra, amely majdnem derékszögben nyúlt ki a törzsből. Nekiindult a mászásnak, hála a kiképzésnek és jó állóképességének perceken belül körbekémlelhetett a fatetőről. Minden felé zöldellő lombokat látott, itt-ott szárnyas hüllők rebbentek fel, és távol észak felé mintha megmozdultak volna a fák, mintha valami hatalmas lény haladt volna el arra. Nyugatnak kell mennie ezt tudta, de furcsa módon arra is csak az erdő tengere látszódott. Heliosz halászember volt katonáskodása előtt. Tengerpartok, sík felföldek gyermeke, meg sem fordult a fejében, hogy hiába választotta ki a legmagasabb fát, ha egy mélyedésben állt. Így mindenfelé csupán fákat látott és nem vehette észre a sziklás völgyet, amin áthaladtak, csupán fél mérföldre, nyugatra.

Dionüsz összekürtölte embereit miután a lovak részben megnyugodtak, számuk alaposan megcsappant. A támadás után már csak huszonhárman maradtak. A mezőn leszakadtaknak talán sikerült elmenekülniük, ám tőlük erősítést hiába várnak, ha meg is lógtak a sárkányok elől, már rég hetedhét határon túl járnak, valószínűleg halálra hajszolják lovaikat félelmükben. Számba vették a sebesülteket és halottakat. Ceremóniára nem volt idő és valahogy túl kegyetlen haláluk volt, mintsem bárki is szólni tudott volna róla. Az emberek magukba roskadva, lehajtott fejjel álltak lovaik mellett. Krünösz felemelte szavát és azt mondta Heliosz még hiányzik a csapatból, de Achilles azt válaszolta látta amint a mezőn leszakadva visszafordul amerről jöttek. A vezér csöndben gondolkodott, aztán felszállt paripájára, megpaskolta az oldalát és indulásra buzdította az embereit. Azt mondta nekik; Testvéreim, bajtársaim! A történtek szörnyű balsejtelemmel nyomják szívemet, úgy érzem a sárkányok nem véletlenül akadtak utunkba, sötét mágia dolgozik ellenünk. Légiósok vagyunk, a büszke Archadia győzedelmes katonái. Azt mondom, ne adjuk meg magunkat a boszorkányságnak, dacoljunk a szörnyek haragjával, végezzük el a feladatunk! Ha majd megírják történetünket, azt írják bele, hogy gyáván megfutamodtunk, vagy harcoshoz méltó módon fogadtuk az első csapást és minden erőnkkel visszavágtunk? Azt mondom lóra, öblök bátor fiai, utánam az ismeretlenbe, had ízleljék meg ellenfeleink lovaink patáját, acélunk keménységét!
A légiósok némán a levegőbe emelték jobbjukat, mellkasukra csaptak vele, majd felszálltak hátasaikra és gyors vágtában követték vezérüket, át a sziklás szoroson, a feltérképezetlen északi földekre.

Heliosz lemászott a korhadt törzsű vénségről és nyugat felé indult, legalábbis így tervezte, fogalma sem volt róla milyen könnyű eltéveszteni az irányt, folyton kerülgetve a fákat, beleragadva az ingoványba, dombra fel, dombról le. Nemsokára már teljesen eltévedt, körbe-körbe mászkált, a párás dzsungelben. Rémülten fedezte fel saját nyomait  egy pocsolyában, követni kezdte őket, hátha rájön hol kanyarodott el ilyen ívben. Rémülete rettegéssé fokozódott, amikor saját lábnyomai mellett felfedezett egy másikat is. Karmos, ragadozó, macskatalp szerű, párnázott ujjak nyomát. Az idegen nyomok egyértelműen az övéit követték, mintha az állat szagot fogott volna és a nyomába eredt. Riadtan nézett körbe, nem tudhatta hol járhat a lény, lehet hogy jóval előtte van és épp körbefutó nyomait szaglássza, de az is lehet, hogy hamarosan beéri és mögötte bukkan fel a zöld pokolból. Megpördült és rohanni kezdett a páfrányok és cikászok dzsungelében. Szandálja csattogott a pocsolyákban, tövises fojtónövények tépték meg ruháját, míg végül megbotlott egy gyökérben és fejjel előre bezuhant egy fa tövébe. Estében összezúzta a korhadt, egymásba fonódó gyökereket és egy gödörben találta magát, a víz szinte teljesen alámosta itt a fákat, csak a gyökerein támaszkodott némelyik. Egy alsóbb szintre került, a talaj alá, húsos giliszták és ízelt férgek nyüzsögtek a rothadó fákban, lusta kétéltűek másztak arrébb esésének helyéről. Fekete, nedves föld borította arcát és kezeit. Megfordult és felüt, válla iszonyúan sajgott és bokája is kimehetett az eséskor, mert bedagadt, bár nem fájt most , hogy nem volt rajta teher. Visszanézett a teste ütötte lyukra a göcsörtös, gyökérplafonon. Ez mentette meg az életét, a ragadozó hangtalan, emberi kézre szörnyű módon hasonlító mancsa már majdnem elérte. Hátra rúgta magát és kihúzta kardját majd a szörnykézre vágott vele. A penge húsba mart és az állat felszisszent, visszahúzta mancsát és Helioszra üvöltött. Kitátott pofájában nem voltak szemfogak, helyettük borotvaéles metszőfogak sárgállottak. Mint valami rémálomból szabadult szörnyeteg rágcsálónak, szőrös pofájából kilógtak a fogai, barnás szőrű mancsával úgy fogta a lugasként összeboruló gyökérzetet, mint egy majom. Hatalmas legalább három méter hosszú fenevad volt, nem fért be a lyukon de földöntúli buzgalommal tágítani kezdte, brutális állkapcsával tépte a növényeket, karmaival hasította, szaggatta a szárakat. Heliosz felé döfött kardjával de az állat odakapott és kitépte kezéből a fegyvert. Az acélt elhajlította a szörnykoponya félelmetes izomzata és kicsorbultan dobta félre a lény, hogy folytassa átkozott munkáját. Forgács és nyál gyomorforgató keveréke fröccsent Helioszra, aki szinte megfagyott a rémülettől. Most azonban felülkerekedett benne a túlélő ösztön és mászni kezdett a halott fák alatt, a fekete sárban. Kígyók csusszantak át kezei közt, ahogy bukdácsolva, halálra rémülten tört utat magának a belógó növények közt. Hallotta, mint ropog és törik darabokra mögötte a védelmét jelentő fonott tető és nyomakodik be az a förtelmes, kenguruszerű lény, hogy élve felfalja. Az észnélküli menekülés a szurokfekete sárban, a réseken besütő fény miatt csak még inkább homályos alagutakban mintha örökké tartott volna. Hirtelen abba maradt a recsegés mögötte és hallotta ahogy, cuppogva, surrogva nyomakodik utána a szörnyeteg. Egyre hangosabban hallatszott lihegése, szinte érezte forró leheletét a hátán, fejben elképzelte, hogy majd bokáját ragadja meg először és letépi a lábát, hogy aztán hátára fordítsa karmos mancsaival és kiontsa a beleit. Ekkor felfigyelt egy kissé világosabb helyre, ahol nem borultak oly sűrűn fölé az ágak és gyökerek. Odaevickélt és egy nagyobb résen kezdte átpréselni magát a felszín felé. Épp hogy felhúzta magát a talajszintre, máris csattantak alatta a démoni szemfogak. A szörnyeteg morogva vergődött börtönében de erre nem juthatott ki egyhamar. A férfi futni kezdett, ahogy a sérült lába bírta és belevetette magát egy közeli patakba, remélte, hogy így a ragadozó elveszti a szagát. Átevickélt a sodrás segítségével a túlpartra és megállt pihenni. Végérvényesen eltévedt és lassan sötétedni kezdett. Letört egy bambusz-szerű növényről egy dárdának való botot és egy parti sziklán kiélezte amennyire tudta. Felnézett és megfelelő fát keresett az alváshoz, tudta ki kell pihennie magát, amennyire csak tudja, a holnap új küzdelmet jelent majd, új ellenfelekkel. Elhatározta nem adja fel, nem adja meg magát az erdőnek, amíg egy csepp vér is folyik az ereiben túl fog élni, családja emlékéért, hogy egyszer megfizethessen a pikteknek.

Dionüsz hátranézett a szurdokra amiből épp utolsó lovasa kaptatott fel egy köves emelkedőn. A szekérkaraván nyomát könnyűszerrel követhették, emberei úgy ahogy visszanyerték harci kedvüket, valami mégsem hagyta nyugodni. Egy érzés... mintha, valamit ottfelejtettek volna.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oidipusprime.blog.hu/api/trackback/id/tr491711562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oPPÁRÉ 2010.01.29. 17:45:31

na, egy új ember! nagyon helyes! Lassan bonyolódhatnak a sztorik;-)

Oidipus Prime · http://oidipusprime.blog.hu/ 2010.01.29. 18:12:54

Nos nem állítom, hogy ebből valami bonyolult, epikus történetet kanyarítok, egyenlőre lubickolok a mesében, aztán majd meglátjuk.

MuellR · http://cartoonheroes.blog.hu 2010.02.03. 00:42:32

Aztabetyár! No hogy ne hiányold kommentjeim!:) Kibaszott jó lett ez is! Respect! (Walk!) Azóta, h felfedted herbáriumod minden titkát, kezdem érteni álmaid!:) Tegnap én azt álmodtam, h úgy istenesen megkúrom egykori franciatanárnőmet, aki igencsak cougar volt mikor utoljára láttam. Amúgy Cartoon-os kommented az előbb úgy meglepett, hogy visszakézből adtam 1 sallert a kislámpának, amibe szépen beletört a halogénizzó. Ugyanazzal a mozdulattal kihúztam a fejhallgatót az apparátból, így veszettül kezdett ordítani a Pantera. Semmi baj, mert 1x élünk, s alkoholfogyasztási szokásaimért még kapni fogok a fejemre legkésőbb holnap, de hát belefér. Amúgy inaktivitásom szakdolgozatírásomnak köszönhető, de tényleg megírom hamarosan a Hellboyt. Időpontot nem adok meg, mert csak lázadás lesz, de március előtt megkapod. Addig is írogass tovább, mert még mindig gecijó. Na most iszom meg hirtelen 1 liter vizet és húzok aludni...eeeeehhh...

MuellR · http://cartoonheroes.blog.hu 2010.02.03. 13:19:20

@Oidipus Prime: Hát kössz. Aludtam 3 órát, mert a májam úgy fűtött, mint 1 kazán. Ráadásul megint szakad ez a tetves hó. Node szakdogára fel, mert este megint ivás van! :)

Oidipus Prime · http://oidipusprime.blog.hu/ 2010.02.03. 16:58:32

@MuellR: Jól küldöd, nálam ma nincs szétesés, majd holnap kalózkodunk egy jót egy üveg rummal. Jó ez a hóesés, ma kint jártam az erdőben és gyönyörű volt minden, lehet majd visszaköszön egy történetben egy-két hely. Most egy sivatagi vonatrablásos storyt írok, de nem haladok vele, lehet épp a hó miatt. Ki tud sivatagokról írni ha odakint ugorhat szaltót(és elronthatja gerinctörés nélkül) az udvaron? Jó ivást és kellemes szakdogát mindenesetre. ^^

MuellR · http://cartoonheroes.blog.hu 2010.02.04. 00:15:59

@Oidipus Prime: Hjah, akinek udvara van, kérem!:D Én a lakótelepen nem szaltóznék, mert belém áll egy kutyaszar vagy valami lomtalanításkor itt maradt selejt. Nekem annyira nem passzol a hó, forgalomvizsgára készülök, meg gyalog sem jó takarítatlan járdán nagyobb távolságokat megtenni. Várom a jégmezők/hósivatagok/sivatagok történeteit:) A szakdogával haladtam 1 oldalt. Egyszerűen beállt a fogalmazásgátlás. Elolvastam a dolgot, értem, de nem tudom megfogalmazni. Borzasztó. Annyira nagy ivás nem volt, Light szülinapi koccintás sültkolbásszal, bóléval. Holnap én nem iszom, mert péntek reggel lesz az ominózus járműves megmérettetés. Viszont utána este koncert, aztán szombaton iddogálás-filmezgetés, vasárnap superbowl. Még jó, h 15-én kezd a suli!:D

Oidipus Prime · http://oidipusprime.blog.hu/ 2010.02.04. 03:25:17

@MuellR: :D kissé elkalandoztunk az oldal szellemétől azt hiszem, de azért mosolygok. ^^ Jó régen voltam jó koncerten már talán utoljára Mangod Inc. -n Merlinben. Mostanság csak a lowlife megy, meg az írás néha.
> Régebbi bejegyzések"/>
süti beállítások módosítása