Emberek, vonatok, álmok

2009.10.12. 16:45

Legyen ez az első, mivel ez az egyetlen ami le is van írva egyenlőre.
Féléve álmodtam körülbelül ezt a történetet, nem változtattam csak a végén.
 

Egy metró megállóban állok, hazafelé tartok.
Felszállok egy kivilágítatlan kocsiba. Két hajléktalan kinézetű ember odajön, beszorítanak a sarokba, csak mi vagyunk a kocsiban.  Cigarettát követelnek tőlem, mikor mondom, hogy nem dohányzom hazugnak neveznek és az egyik a ruhámat megragadva rázni kezd.
Megpróbálok küzdeni ellene és megnyomni a vészjelző gombot. Sikerül és bele is kiáltom, hogy "Segítség, megtámadtak!" , de elrángatnak és a kocsi padlójára löknek. Kétségbeesett próbálkozásomnak semmi haszna, a vezető nyilván azt hitte valaki szórakozik vele. Felállok egyikük odajön hozzám nem derül ki milyen céllal mert ellököm magamtól a és rákiáltok: -Miért ilyen erőszakos? Mondtam már nem dohányzom. Tudja mit veszek magának egy dobozzal, ha megérkezünk.
Erre felcsillan a fickó szeme, rákacsint a társára: -Ejj belevaló fickó ez!

Látszik rajta, hogy nem velejéig romlott az ember, csak túl régóta van az utcán, vele is mindig így bántak, természetessé vált nála, hogy ha bármit akar erőszakosnak kell lennie.

A legjobb védekezés a támadás.

A metró befut a végállomásra és én állom a szavam, még ha kényszerből adtam is.
Elsétálok egy trafikig  és miután megkérdezem az öreget, hogy milyen márkát akar veszek egy kék PallMall-t, amit odanyújtok neki. Rágyújtanak.
Meglepetésként ér, hogy felém nyújtja a bontott dobozt! Kényszeredetten elmosolyodom és elismétlem: - Nem dohányzom. -
Elfordulnak és egyikük elindul a HÉV felé, a másikat szem elől vesztem. Nem köszönik meg és egyikük sem köszön, nem is várom el.
Célba veszem a másik HÉVet, haza felé indulok.

Ahogy sétálok a peronon, szembe jön velem egy barátom, aki közös ismerősünkhöz indul eltölteni egy görbe estét. Rám köszön, ha nem tenné észre sem venném a történtek hatása alatt állok. Köszönök, megkérdezi nem megyek-e mégis? Azt felelem amit már telefonon is mondtam neki, megígértem a barátnőmnek, hogy a hétvégét vele töltöm. Azt feleli megérti, de sajnálja mert jó lesz, visznek füvet is. Én ezt most kihagyom felelem neki és elköszönnék mikor megkérdi nincs-e egy szál cigim. Már a nyelvem hegyén van, hogy nincs amikor eszembe jut valami. Várj egy kicsit, mondom és előrébb megyek két kocsival. Ide szállt be az öreg.
Felszállva hányás szaga üti meg az orrom, a belső fakkban punkok ülnek, kannás bort isznak Előzőleg megismert emberem ott fekszik az egyik ülésen, nekem háttal feje mellett a kibontott PallMall. Kiveszek belőle két szálat és megkérdem: Ugye nem bánod öreg?
A csöves nem válaszol, közelebb hajolok, látom hogy a szája véres, a padlón és az ülés szövetén vöröslik a felköhögött vér.
Az egyik punk észreveszi a vérfoltot és odarohan: Sanyi mi történt veled? óbégatja és engem ellök a test mellől. Amaz nem mozdul, nem is fog már soha.
Leszállok a HÉV-ről odasétálok a barátomhoz, összegyűröm a két szál cigit és bedobom a sínekhez. Ne dohányozz!- mondom és elindulok az saját vonatom felé. Ő csak néz bambán utánam...

Ennek meg mi baja?

Felszállok a hazafelé tartó vonatra és hirtelen vegyszer szag csapja meg az orrom, felnézek és még épp látom amint egy férfikéz rongyot szorít a számhoz, erőtlenül kapálódzni kezdek de a szer már addigra hatni kezd és pár pillanat múlva elsötétül a világ.
Mikor magamhoz térek egy ágyban fekszem egy kis szobában. Felülök. Nincs rajtam se cipő se kabát és a hátizsákom se látom sehol.
Egy magas nálam kb. öt évvel idősebb férfi nyit be a szobába. - Látom felébredtél. - kezdi bemutatkozás nélkül. - Most már a miénk vagy. - mondja –Nem sokára levágjuk a pöcsöd és szabadon mászkálhatsz, addig viszont itt maradsz.
Nem hiszek a fülemnek, El kezdek üvöltözni és szitkozódni, követelem, hogy engedjenek el. Verem az ajtót de semmi haszna, úgy látszik senki sem hall engem az ajtó pedig túl erős ahhoz hogy betörjem, az ablakon pedig nem férek ki, amúgy is emeletes házban vagyok mint ezt kinézve megállapítottam.
Valahogy elaludtam és arra ébredtem, hogy éjszaka van és az ajtó nyitva áll. Kilesek a és egy folyosót pillantok meg. Jobbra egy bejárati ajtó lehet legalábbis lábtörlő van előtte és a folyosó elkanyarodik jobbra. balra egy ajtót látok résnyire nyitva,A bejárat felől kulcszörgés hallatszik így a bal oldali ajtóhoz ugrom és beslisszolok mögé. Egy fürdőszobába kerültem. A kádban egy kislány fürdik. Rám néz és folytatja a mosdást mint aki számított rám.
Jobban szemügyre veszem és rájövök, hogy egyáltalán nem gyerek, felnőtt nő ázsiai beütéssel csak furcsa módon arányosan törpe. - Tudod egy nagyon ritka betegségben szenved, de mi majd gondját viseljük igaz? - Megpördülök, a férfi áll mögöttem. Szőke rövid hajú, magas, és túlvilági a mosolya. Bemutatkozik, bár én kétlem, hogy a valódi nevén és elkezd mindennapi témákról hablatyolni. Kínosan kerüli az elrablásom témáját és mikor rákérdezek úgy tesz mintha nem is hallotta volna.
Még mindig köztem és az ajtó között áll így esélyem sincs a menekülésre, dacosan újra és újra azt kérdezem: MINEK HOZTÁL IDE? Feszengve, szinte szomorúan néz rám, de nem válaszol.
Ezek biztosan őrültek, fut át az agyamon. és stratégiát változtatok, beszédbe elegyedem vele és bár épp elmém üvöltve tiltakozik ellene, hogy ilyen agybeteg játékban vegyek részt mégis kedvesen, természetesen viselkedem vele, mintha ismerősök vagy barátok lennénk.
Napoknak tűnő órákig hallgatom a miazmás összevisszaságot. Kicsinek érzem magam egy nálam sokkal jobb fizikumú őrült kénye kedvének kitéve.
A nő végig hallgat, rezignáltan mered maga elé a rég kihűlt vízben ülve. Az jut eszembe: Lehet, hogy őt is elrabolta?
A férfi egyszer csak engem megkerülve bemászik a nő mellé a kádba és fogdosni kezdi, rólam tudomást se véve. Egy utolsó pillantást vetek a nő kifejezéstelen arcára aztán kioldalazok a fürdőből, szinte repülök a bejárati ajtóig és megrángatom. Zárva, kulcs sehol, továbbfutok a folyosón jobbra és egy konyhába érek. Ott vannak a cuccaim az asztalon szétszórva, a cipőm az asztal alatt... undorító szagok terjengenek, a világ minden kincséért sem néznék bele a hűtőbe. A konyhapulton véres vágódeszka és rajta hatalmas konyhakés.
Felkapom, és hallom ahogy a becsukott ajtó kinyílik mögöttem.
Erősen megmarkolom a kést.

A legjobb védekezés a támadás.

A bejegyzés trackback címe:

https://oidipusprime.blog.hu/api/trackback/id/tr171445406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MuellR · http://cartoonheroes.blog.hu 2009.10.15. 13:06:28

Hűha, ember! Elég betegeket álmodsz! Ilyenkor jövök rá, milyen jó nekem, hogy szemhéjaim lezárásától kinyitásáig konstans sötétség leplezi az idő múlását!

Oidipus Prime · http://oidipusprime.blog.hu/ 2009.10.15. 22:32:26

@MuellR: Huh és ez egy gyengébb eresztés, azt hiszem ma éjjel magányomban le is írok egy újat.

oPPÁRÉ 2009.10.31. 09:37:50

Namostmár azthiszem megvan az álmaid méltó helye, és nemcsak én borzonghatok reggelente tőlük. A novellák is nagyon szép kezdemények, és előbb vagy utóbb biztosan összekapcsolódnak, csak kitartás az írásban!

mesko 2011.02.05. 06:50:01

biztos akkoriban hagytad el a cigit..azért álmodtál ilyeneket:D
meg tényleg már kellett menj pisilni, ezért álmodtad a fürdős jelenetet:)), meg már éhes is voltál azért a konyhát:D
jó kis álmocska volt így kezdésnek..
majd valamelyik nap olvasom a következőt ameddig az agyacskád helyre jön...
> Régebbi bejegyzések"/>