A férfi megállj-t parancsolt a hajtónak, kihajolva a rozsdaszín függöny mögül ami a társzekér belsejét őrizte. A karaván egy moha lepte sziklába vájt szurdok bejáratánál tartott pihenőt. A csadoros nők és a szurtos gyerekek a kocsikon maradtak, pár fegyveres férfi leugrott lováról, lemászott a szekerekről és a vezér köré gyülekezett. A kortalannak tűnő férfi arcát kendő mögé rejtette, hajából összefont tincsek lógtak arca elé, mindegyiket egy-egy ezüstkapocs szorította össze, a többi részét hátrakötötte, egy furcsa rovátkolt pálcával tűzve össze. Pár utasítást vakkantott a harcosoknak idegen, furcsán krákogó nyelvén, mire két termetes, rúnákkal díszített bárdot lóbáló férfi tőrt vett elő és felvágták a csuklójukat. A fonott hajú egy réginek tűnő bronz tálat vett elő, ebben fogta fel a két áldozati vérpatakot amik kavarogva olvadtak egybe a tálban. Ezután lerakta az edényt a földre és furcsa jeleket rajzolt köréje egy állati karommal amit nyakláncként viselt. Mikor elkészült a rajzolat egy bőrzacskóból egy marék port szórt a tálba, ami hirtelen mocorogni kezdett, majd egy meghatározhatatlan hang hallatszott. Mintha egyenesen a tálból szólt volna, egy túlvilági üvöltés, hátborzongató, állati hang mely morgássá mélyült, végül elhallgatott. A távoli dombok felől, az iszamos, liánokkal sűrűn benőtt őserdőből ugyanilyen hangok feleltek rá a ködön át. A boszorkányos férfi elmosolyodott, intett, hogy indulhatnak, a varázs működött.

Dionüsz csapata jó nyomon haladt, a kapitány úgy számolta fél nap és beérik az üldözötteket. Remélte, hogy nem kell mélyebbre hatolnia a trinoszi erdőségekbe, amelyek már bőven Archadia felségterületének határán túl estek. Errefelé már lehetett vademberek vagy szörnyek támadásaitól tartani és nem kívánt még egy éjszakát a kietlen felföld erdősávokkal tűzdelt, ködös vidékén tölteni. A föld errefelé olyan ősinek tűnt, hogy egyik másik katonája már arról kezdett suttogni, hogy hamarosan elérik a világ végén elterülő hegyeket, és meglátják a szélkígyót amint irdatlan torkából feltörnek a mindenséget forgató viharok. A vidék, ha nem lett volna oly zord még szépnek is nevezhette volna. Legalábbis az ő csodákat látott szeme szépnek találta. Látott már porból emelt királyságokat amikben zsarnok papok hatalmas szobrai álltak ötszögletű piramisok csúcsdíszeként. Mocsarak fölé, sziklafalakba vájt barlangvárosokat ahol díszes függőhidakon lehetett átjárni egyik oldalról a másikra. Macskakövekkel kirakott utakat amik szökőkutas, mozaikokkal díszített diadalkapuk alatt vezettek át, hatalmas tornyos városok palotáiig. Mégis mindenhol ahol élete maelstörmje partra vetette, a felszínes csillogás alatt nem talált mást, csak szenvedést, nyomort, és ostobaságot. Önmagukat felemésztő gigászi városok, papjaik korruptságába belefulladó birodalmak, felégetett erdők, kipusztított csodalények halomba hordott tetemei. Mindenhol emberek. Lassan elérnek ide is majd, gondolta, de most még érintetlen a vidék. Az ősvadon szépsége, évmilliók változatlansága, a folyók amiknek semmilyen gát nem szabja meg az útját, a több ezer négyzetkilométernyi fenyő és cikászerdők, amiket nem érintett még fejsze. Csodálatosnak találta a maga vadságában, de tudta a csodák néha halált rejtenek.
Álmodozásából egy holló károgása riasztotta meg, amely észak felé húzott el a csapat feje felett. Ahogy az oszladozó félben lévő ködön át az égre nézett, aggodalom kezdte mérgezni szívét, valamely különös balsejtelem gyötörte, mióta csak elindultak az erődből. Aggodalmát nem mutatta emberei előtt, mégis azok is különösen szófukarok és idegesek voltak. Nemrég két felderítőt küldött előre, akiknek hamarosan csatlakozniuk kellene a csapathoz, de egyenlőre még semmi jelük nem volt. Lépésre fogta vissza lovát és kezét feltartva jelzett a csapatnak is. Egy domb tetején álltak, és a tejszerű ködbe pillanthattak le ami megült a meredélyben előttük. Lassú, unott szellő kezdett fújni és kergette át a ködpamacsokat a dombgerincen, mint lusta pásztor a nyáját. Hamarosan újra körbevette őket a felhő és szinte egymást sem látták. A furcsa érzés nem hagyta nyugodni Dionüszt, ez az előérzet már sokszor mentette meg az életét olyan helyzetekben amikor előre nem látható balszerencsét sejtett meg. Azonban most semmi konkrétat nem súgott hatodik érzéke, csak azt tudta biztosan, hogy valami nincs rendjén. Egy pillanat múlva valami feltűnt a ködben, valami nagy. Közvetlenül előttük suhant át és kavarta fel a hideg párát. A lovak megriadtak, egy Argonis nevű zászlós le is esett hátasáról és káromkodva próbált visszamászni a sárból. A vezér csendre intette. Hirtelen szétnyílt a ködfüggöny és egy ló vágtatott közéjük. Gilmas, az egyik felderítő lova volt az. A háta csurom vér volt és furcsa rettegés lett úrrá rajta, az idomított csatamén meg sem állva száguldott át köztük és tűnt el arra amerről jöttek. A katonák közt elszabadult a pánik, kiabálva forgolódtak ellenséget keresve. A lovak toporzékoltak, kirúgtak, a szerencsének volt köszönhető, hogy senkit sem dobtak le és tapostak meg. Dionüsz megfújta kürtjét és a kiképzésnek hála amit miden légiósba belevernek, emberei pillanatok alatt kört formáltak, hullámos hegyű lándzsáik kifelé meredtek. Mint egy óriás sündisznó úgy álltak körbe és remegő kézzel szorították fegyverük nyelét. A jobbszélen, egy árnyék vált ki a ködből, villámsebesen mint ahogy egy hal csillan meg a hegyi patakban. A következő pillanatban vértenger terítette be a lovasokat és Ylmir félbeharapott teteme lecsúszott a lováról, toccsanva ért földet a sárban, vörösre festve a túlvilági, fekete agyagot. Valaki elkiáltotta magát - Sárkány! – és a lovasok babonásabb része a parancsnok kiáltására fittet hányva őrült vágtába kezdett arra amerre a haza utat sejtették. Az alakzat felszakadt, egy árny lecsapott, most baloldalon és felkapott egy lovast, hátasával együtt. Szörnyű recsegés hallatszott ahogy kettéharapta őket, majd egy démoni nyelés és egy pillanatra, egy visszataszító, varangyos békára emlékeztető pofa villant fel, szájában alkarnyi fogakkal. A dombon maradottak fáklyát kaptak elő, sebtében meggyújtották és próbáltak egy megvilágított kört alkotni. Dionüsz lándzsájának végére tekert egy rongyot így mindenkinél hosszabb fáklyát kapott eredményül. Láthatta a ködben felsejlő, két lábon futó démoni hüllőt. Szárnya ugyan nem volt, de párnázott talpán meglepően halkan mozgott hatalmas súlya ellenére. Az ősidőkből ittmaradt ragadozó felüvöltött és kihátrált a fáklyák fényköréből. A kapitány kétségbeeseten próbálta túlharsogni a kiáltozó embereket, de mikor belátta, hogy ez jelen helyzetbe kilátástalan, szájához emelte kürtjét és belefújt. A zengő hangra fülsiketítő üvöltés válaszolt a ködből, a csapat közvetlen közeléből és több másik arról amerre a lovasok gyávábbik része menekült. Ez a vérfagyasztó üvöltés az emberekbe fojtotta a szót, így meghallották menekülő társaik hörgésbe fulladó halálsikolyait, melyekre minden alkalommal elégedett morgás válaszolt a ködből. Dübörgő léptek zaja, csontok reccsenése, lovak fájdalmas nyerítése visszhangzott a dombok között. A vezér emlékei mélyén kutatott, próbálta eldönteni mitévő legyen. Sosem harcolt ezekhez fogható sárkányokkal, de a déli mocsarakban látott már hozzájuk hasonlókat. Azok azonban csökevényes karú, lomha dögevők voltak, még ha egymagában el is tudtak bánni egy-egy néger vízhordónővel. Hiába voltak hatalmas és robosztus állatok, lustaságuk miatt és főleg mert minden ragadozót elrettentettek a puszta méretükkel sosem kényszerültek arra, hogy nagyobb csapat emberre támadjanak, de főleg nem vadásztak falkában. Azok féltek a tűztől, így kézenfekvőnek tűnt, hogy ezek is. Ha jól emlékezett egy vízmosás mellett haladtak el nemrég, abban talán elzárhatnák a bejáratot, ha felgyújtanák minden holmijuk. Azonban, ha a lények kitartóak és elég mindenük mielőtt feladnák... Az mészárszékhez vezetne egy sötét, szűk helyen ahol szinte esélyük sem lenne védekezni. Úgy tűnt csupán egy ólálkodik a ködben körülöttük, a többi az elvágtatókat üldözi. Parancsot adott a zárt alakzatban történő előrenyomulásra, hogy erdős, védettebb helyre érjenek. Hiába a sok éves gyakorlat és alapos kiképzés, az előrenyomulás inkább hasonlított fejvesztett menekülésre, mint összehangolt katonai megmozdulásra.
Az óriási gyík balról vágódott közéjük amikor Argonis egy pillanatra leengedte fáklyáját, hogy fogást váltson a gyeplőn. A lény egy pillanatig mellettük futott, amíg kiválasztotta kire csapjon le. Hatalmas volt, legalább akkora mint egy füstölőház és a feje egy magasságban lett volna a Korvus Domini parancsnoki sátrának csúcsdíszével. A hüllőpofa felett vöröses csonttaréj futott végig, az állat orrából, nehéz pára ömlött ahogy szakajtónyi tüdeje fújtatva dolgozott. Mocsárbűz és halál szaga lengte körül, hátsó lábain futott, a mellsőkön három-három hatalmas karommal díszített ujja volt, cafatokban lógott rajtuk a hús. A következő pillanatba oldalra csapott busa fejével, kitépte Argoniszt a nyeregből és sikoltó prédájával együtt eltűnt a ködben. Egy reccsenés és a sikoly abbamaradt, gusztustalan hangok következtek az elrobogó lovasok még hallhatták miként csúszik le a szörnyeteg torkán az ami nemrég még  bajtársuk volt.
Önkívületben menekültek, tajtékosra hajtották lovaik. Lassan elmaradt mögöttük a mészárlás zaja, a ködben észre sem vették azt a bronz tálkát a szűk szorosban, ami felett elhaladtak őrült vágtájuk közepette. A szerencsés túlélőket elnyelte Trinosz fekete erdeje.

Fekete fellegek - 3. rész >>

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oidipusprime.blog.hu/api/trackback/id/tr11671041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Geldrin · http://geldrin.deviantart.com 2010.01.14. 10:49:07

Hát ez állat volt.... És még harmadik rész is lesz!
Ráadásul az a csodás Mátra-béli völgy is bekerült a novellába. (:

Oidipus Prime · http://oidipusprime.blog.hu/ 2010.01.14. 10:56:22

@Geldrin: Hát igen, az egy nagy élmény volt anno látni, hogy mozog a köd. Meg kellett örökítenem valahogy ha már fényképező nem volt nálam akkor. ^^

Bro 2010.01.14. 18:59:31

Tudnék írni de nem akarok.
> Régebbi bejegyzések"/>