Elveszett lelkek paradicsoma
2010.03.03. 22:29
A reggeli nap égette a tarkómat, ahogy a fövenyen feküdtem. Az apró szemű, fehér homok a testemhez tapadt, a hátamon izzadtság gyöngyözött. Számban száradt vér sós ízével, kezemben egy törött napszemüveggel ébredtem, egy szál fürdőnadrágban és virágmintás ingben. Ahogy magamhoz tértem és hátamra fordultam zöldnek láttam a napot, mintha egy távoli galaxis színes ködén-át érzékelném a világot. A pálmaleveleken átsütő napfény égette a szemem, visszatükröződött a homokról. Beborított, mint egy zöld lángtenger, egy pillanatra úgy éreztem, soha többé nem fogok más színt látni. Felvettem a kezemben tartott szemüveget. Törött lencséje furcsa, torz darabokra szabdalta a világot, a repedés cakkos villámként szelte át a látóterem. Minden barnássá változott, halványnak tetszettek az alakok, mintha egy ősrégi film utolsó, kifakult kockái peregnének előttem. Percekig csak feküdtem és hallgattam a tenger hullámainak monoton hangját, ahogy felfutnak a partra, majd erejüket vesztve visszagördülnek az óceán habos keblére. A pálmák halkan susogtak a szélben, visszahajtottam a fejem a földre, élvezettel fúrtam bele a fehérségbe, fülemig elmerülve a puha homokban. Apró szemcsék peregtek a fülkagylómba, hallgatóztam és kisidő múlva, amikor egy hullám épp visszahúzódott megütötte a fülem az ismerős hang. Felkönyököltem és felé fordítottam a fejem. Rák oldalazott felém, akit tegnap ismertem meg egy Cuba libre mellett, a strand kocsmájában.
Rák akkor Mojitot iszogatott és nagyon maga alatt volt, elegáns öltönye alól csalódottan lógtak ki vörös lábai, egy bárszéken ült a pult mellett. Csak ímmel-ámmal ivott, inkább ollójával piszkálgatta a kis esernyőt a poharában. Bár még sosem találkoztunk, de amint megláttam, úgy éreztem, régóta ismerem. Leültem mellé és rendeltem egy italt, nem igazán tudtam, hogyan kezdeményezhetnék beszélgetést, mivel még erősen rajta voltam a reggeli gombán ezért semmi épkézláb dolog nem jutott eszembe.
- A Mojitoba nem is szoktak esernyőt rakni. – Fordultam hozzá hirtelen. Ő meglepődhetett, mert hirtelen csak rám meresztette csápokon ülő, nagy, bánatos szemeit és meglepetten csettintett egyet az ollójával. Aztán összeszedte magát és azt mondta. – Úgy látszik, itt raknak, – Tartott egy kis szünetet. – de valóban, általában nem szoktak. -
- Hali! Oidipus vagyok. – kezet nyújtottam, ő ollójával viszonozta a gesztust. Jó erős szorítása volt.
– Üdv. Rák. -
- Mióta vagy itt? -
- Nem is tudom, talán fél órája jöttem le a hotelből. Nem bírtam már elviselni, tudod elromlott a légkondi. -
- Aha, értem. Az gázos, meglehet rohadni ebben a melegben. – Egy pillanatra elbizonytalanodtam, kiment a fejemből mit is akartam mondani.
- Szóval lejöttem, itt legalább van ventilátor. – Ekkor beugrott.
- Ja, nem úgy értettem, arra voltam kíváncsi mikor érkeztél? -
- Ja, vágom… kb egy hete, nem tudom, odakinn talán fél év telhetett el. És te? –
- Én már terveztem egy ideje. Most szántam rá magam, ma érkeztem. -
- Aha. Akkor azért nem találkoztunk még. – Maga elé csúsztatta az oldaltáskáját és egy tolltartót halászott elő belőle. Elhúzta a zipzárt és kipakolt a pultra egy cigipapíros dobozt. Ezután elővett egy alufólia galacsint, majd rám kacsintott szalmakalapja alól.
- Kérsz füvet?
Kértem. Így kezdődött barátságom Rákkal.
Amikor odaért hozzám, mondott valamit, amit akkor nem igazán értettem.
- Ha mindig csak fekszel, sosem alhatsz igazán. –
- Mi mást csinálhatnék? – Kérdeztem és felültem. Ö letelepedett mellém és hosszú ideig nem szólt egy szót sem. Bámultuk a lassan, végtelenül közeledő hullámokat.
- Nem is tudom. – Vallotta be. – Nézzünk le a hídon túlra. Tudod, a kis patakon lévőre gondolok, ami mögött az erdő van.
- Oké. – egyeztem bele. – Úgy sincs más dolgom, mint meghalni ma. Újra. -
- Ja, végül is ezért vagyunk itt. Előtte ugorjunk el a városba, nekem kell valami cucc is. -
- Rendben, szerettem volna megnézni egy filmet a moziban, mielőtt ma elintézem magam, úgy tudom, hogy csak egy hétig megy még. -
- Mi a címe? – Révetegen pöckölgetett egy kagylóhéjat miközben a másik kezét, ami maszatos volt a tegnapi vértől még beletörölte a Hawai ingembe.
- Minek? – Kérdeztem vissza.
- A filmnek. -
- Ja, nem tudom, csak megtetszett az a fehér ruhás nő a plakáton. -
- Értem, hát akkor rajta. – Azzal mindketten feltápászkodtunk és elindultunk a moszkitófelhők és pálmák közt, fel a lépcsőn, amin át a legalsó teraszra lehetett jutni. Itt parkolt a kocsija, egy tűzpiros kabrió, a fogalmam sincs milyen márkájú csodamasinája. Majdnem olyan vörös volt, mint a páncélja. Büszkén feszítettünk benne, ahogy elsuhantunk a strand fái mellett. Igaz nem sokan voltak még itt, odakinn épp tavasz lehetett, lelkek gyógyítója, sebek forrasztója. Majd télen lesz teltház, amikor az álmok ólomüvegei összetörnek a depresszió kőtömbjei alatt. Kibontottam a hajam a fejkendő alól, hagytam, had túrjon bele a szél. Összeborzolt és felfrissített, kikönyököltem és élveztem a hideg légáramlatot. Rák egyenesen a városba hajtott, én közben marihuánás cigarettát tekertem az anyósülésen. Fél kézzel. Rák tanított meg rá, még a kocsmában ülve, nem is volt nagy ördöngösség. Kicsit büszke voltam magamra, bár régi énem furcsállta, hogy ez jó érzéssel tölt el. Itt már nem számított, amint kész lett, rá is gyújtottunk és füstölve száguldottunk át a piros lámpákon. A régi dolgok, a tilos és szabad, a jó és a rossz összemosódott. Itt csak az létezett, amit mi akartunk, senki nem volt valós, csak akit mi akartunk. Mélyen, lélekben reménykedtem, hogy én képzelem Rákot és nem ő engem. A városközpontban lévő térre farolva érkeztünk meg.
- Ez jó volt. - Vigyorodott el Rák. Apró csáprágói olyan röhejesen festettek így felhúzva, mint egy bajusz. Akaratlanul is elnevettem magam. Ő nem sértődött meg, hanem velem nevetett. Megveregette a vállam az ollójával és így szólt.
- Fél óra múlva találkozzunk itt. Addig elmegyek, szerzek valahol rumot. -
- Oké, én azt hiszem tetováltatok magamra valamit. -
- Mit?-
- Az legyen titok! – Válaszoltam még mindig vigyorogva. Megfordultam és elindultam a tetováló szalon felé, ami a sarkon állt. A nagy, sötétített üvegeken koponyák és lángnyelvek többdimenziós rajzai sorakoztak, beleszédültem, ahogy a törött lencsén-át néztem őket. A bolt bejárata felett két dobókocka közt villogó felirat hirdette. „Mi a bőrödbe véssük ami a szívedet nyomja.” Annyamar tetováló szalonja. Ismertem a csajt, aki vezette a boltot. Tetovált karú, alacsony lány volt, fekete haja úgy keretezte az arcát, mint egy holló szárnyai. Most ott könyökölt és pár deszkás kölyökkel beszélgetett. Odagörnyedtem a pultra, szőke hajam az arcomba lógott, itt-ott össze volt csimbókosodva a vértől… Körmeim, amik alatt szintén vörös kosz éktelenkedett izgatottan kopogtak a pult üveglapján. Annymar felnézett rám, felvonta a szemöldökét, aztán hirtelen elmosolyodott.
- Rászántad magad végül? -
- Ja. – Vigyorogtam vissza, csálé fogaim boldogan kacagtak a számban. – Már úgyis mindegy, nem igaz? -
- Meghiszem azt. Csüccs a székre, megvarrlak. -
Mikor fél óra múlva visszamentem a kocsihoz, ott virított Mikiegér a bal szemem alatt. Rák meglátott és tágra nyílt szemekkel kihajolt a kocsiból. Csak ennyit tudott kinyögni: - Jézusom, ezt nem mondod komolyan! -
- Dehogynem! Maximum majd lenyúzom, másnapra úgysem számít már! – Azzal beugrottam mellé.
- De ugye nem azt csinálja, amit gondolok?! -
- Dehogynem! Neki már jó! – Rák megcsóválta a fejét és a gázba taposott, én hátravetettem a fejem, úgy nevettem, amitől Mikiegér kissé meggörnyedt recskázás közben.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
WAR89 2010.03.03. 22:45:19
Nekem eléggé valami látomásszerű dolognak tűnik a történet:D
De nekem tetszik!
csildicsildi · http://egyutcalanynaploja.blog.hu/ 2010.03.03. 23:10:34
Birom rákot, nagy arc. :D
Utolsó kommentek