Szabadság

2010.05.04. 21:21

Petrának, szeretettel

A ház egész kellemes, szinte máris otthonosan érzi magát, állapította meg magában G. Tizenhét éves volt, a szüleivel éppen most érkeztek meg az új lakásukba. Édesapja a városban vállalt munkát, afféle mindenes volt, teleportáló berendezésektől kezdve a házi erőművekig mindent megjavított. Kiugrott űrhajósként nem nagyon akadt számára más munka a Földön. Édesanyja, aki a valódi családfenntartó volt, két keskeny vállán viselte az anyagi gondok és a folyamatos költözések szervezési nyűgjeit, alacsony, vékony nő volt. Álmodóként dolgozott, az agyába kapcsolt miniatűr készüléknek köszönhetően ezrek nézhették az irányított álmait, beleélhették magukat, jobban, mint bármiféle háromdimenziós filmbe. G édesanyja tizennyolc éve nem aludta ki magát rendesen, ez meg is látszott rajta, a folyamatos új ingerek, amiket álmaiban is munkára kényszeríttet agyának alapanyagot jelentettek, csak a folyamatos mozgásban maradással, új élmények befogadásával lehetett biztosítani. Néha féltette édesanyját, felrémlett előtte a kép, amint kimeredő szemekkel ül egy motelszoba gyűrött paplanú ágyán, révetegen mered a foltos falon szaladgáló legyekre aztán, a torkához emeli a borotvát. Ne is gondolj rá, badarság, anya jól van, hisz mosolygott, amikor feltálalta a pulykát. Ne aggódj fiam, ha változik a világ körülötted, te is változol, nem tud tönkretenni semmi, amíg új élményekkel gazdagodsz, nem számít, mit vesznek el tőled. Ezért hát a vándor élet, alkalmi barátok, érzelem szeletek, minden csak időleges, ettől az élet furcsa mód végtelennek tűnt. Hiába éltek már számtalan helyen, utaztak át kontinenseket, hiába járt már G majdnem száz különféle iskolába. Néha ugyan csak napokig, néha heteket. Előfordult egyszer még panamában, hogy apja egy légi-robogókat feljavító üzemnél kapott munkát, anyja pedig a dinoszaurusz-park kalandtúráin vett részt, amíg ő algebrát és másodfokú egyenleteket tanult egy konzervlevegőjű mozgó iskolában, régi holo-kivetítőn, amin még az érintésirányítás sem működött, mert valami félnótás beledugaszolta a rágóját a lézer-érzékelő nyílásába. Szóval ide járt egy hónapon át is talán, itt ismert meg egy Arlette nevű szőke lányt, aki akkor tizennégy éves volt, G tizenhat. A szüzesség elvesztése utólag jelentéktelen és érzelemmentes, kapkodó aktusnak tűnik. Akkor maga volt a megtestesült gyönyör. A föld végtelen, a lehetőségek végtelenek, soha nem tudsz elutazni minden helyre ahová érdemes, még ha örökké élsz is. Minden egyforma, mindenhol ugyanazok az emberek, archetípusok, vágyak, tabuk, titkok. Mégis valami különbözik, nem a városok textúrájában, bár G néha úgy érezte, minden helynek sajátos hangulata van, nem, sokkal inkább az emberekben, akikkel közelebbi kapcsolatba került. Hasonlítottak egymásra, barátok, akiket csak a kocsik vagy a foci érdekelnek, mégis mások. Az egyikük édesanyja meghalt fiatal korában, ettől bizalmatlan volt a nők irányában, de sosem vad és agresszív, mint az a másik fiú, akinek nagyon is együtt voltak még a szülei. G sosem foglalkozott igazán a lányokkal. Túl pörgő volt az ő élete ehhez, nem volt idő mély érzelmi kapcsolatot kialakítani, Arlette után jó, ha három lánnyal próbálkozott, abból egyszer lett egy futó románc, két hétig tartott, aztán buszra fel, integess a kis barátnődnek G drágám, kitudja talán még egyszer egymás mellé sodor a sors. Anyai ölelés, gyors puszi, a szakadó szív reccsenése. A lánynak barna haja volt, barna őzike szeme, rövid haja elöl kislányos frufrura nyírva, amikor mosolygott szájából szinte kiugrottak a gyönyörű fogai. G nem tudta, de örök életére ezt a típusú arcot és hajviseletet fogja előnyben részesíteni. A neve, abban már nem is volt biztos, furcsa, hogy az ember néha milyen dolgokat felejt el és mikre emlékszik. Pontosan megtudta mondani, hogyan nézett ki a lány és hogyan mosolygott rá, mikor a vidámparkból hazafelé lefeküdtek egy dombon és a mellkasára hajtotta a fejét. Milyen illata volt, hogyan simult a kis keze az ő kamaszos lapátkezébe, de a nevét... Belegondolva, a lány neve szerelem.
Felment az emeletre, a villany automatikusan felkapcsolt és félhomályos derengéssel árasztotta el az emeleti folyosót. A ház be volt rendezve, egy nyaraló családtól bérelte ki édesanyja, egy gyerekkori barátnőjének az unokatestvéréé, vagy kiké. Nem fontos, van egy fiuk, fiús szobával, talán még focilabdája is van, ő a sajátját kilyukasztotta még Mexikóban, azóta nem volt idejük megállni és venni, az útszéli helyeken pedig nem árultak. A szoba kicsi, látszik rajta, hogy a rendet csak anyai parancsra tűri meg, de mihelyt valódi gazdája hazaér újra boldogan tobzódik majd a koszos zoknik és a műanyag zacskók közt. A műanyag zacskók mintha önmagukat termelnék, a szoba gazdája legalábbis így érezte. Sosem emlékezett akár egyetlen egyre sem, amit ő hozott volna be önszántából, mégis mikor megjött a heti parancs a takarításra mindig előkerült pár. Az elnyújtott téglalap egyik végében ágy, olvasólámpa, nohát, felette polc, könyvek. Csak nem egy könyvmoly srác szobájába kerültem? Nem, itt van a párkányon valami érem, nézzük csak; rövidtávfutás harmadik hely kétszáz méteren. Az ajtóval szemközti falon ablak, balkéz felé beépítet szekrény, az ablak alatt íróasztal, rajta holo-kivetítő, információs modul, CPU. A falon poszterek, metálbandákról, egy F-42es vadászgép, amint épp kilő egy rakétát, és egy háromdimenziós fénykép. A fényképen, barna hajú, szeplős srác, talán tizenöt éves forma, mellette kövérkés apuka szakállal keretezett, mosolygós arccal, kezükben horgászbot, a srác kezében egy mechanikus lazac, a keretbe égetett dátum szerint öt éves kép. G kinyitja a beépített szekrény ajtaját, rányílik a bejárati ajtóra, jó lesz vigyázni, van a belső felén egy tükör, nehogy nekicsapjam. A szekrényben rövidnadrágok, pólók, pár csíkos ing, inkább afféle örökölt és kidobni sajnált ruhák, mint valójában hordott darabok. Egy kapucnis pulóver, a hátán koponya, alatta keresztben mikrofon és gitár. Ez már valami, G kiveszi és felpróbálja, kicsit szűk, a srác vékonyabb lehet nála, de azért egészen kényelmes, ahogy a fejére húzza a kapucnit, kiesik belőle egy cédula. Használj nyugodtan, minden cuccot, csak pakold majd vissza őket légyszi. Meghívattalak egy házibuliba utólagos engedelmeddel, hogy ne unatkozz, amíg nálunk vagy. Ha ebben a cuccban mész beengednek, le van zsírozva, cím és időpont a cetli túloldalán. Jó szórakozást! Üdv. Danny Ui.: Majd elfelejtettem, a pulcsi a tiéd.

A suli olyan, mint a többi, unalmas, tele unatkozó sráccal és lánnyal. Az első nap első szünetében odajött hozzá egy Higgins nevű fiú és Danny barátjaként mutatkozott be, azt mondta ő is ott lesz a bulin, pénteken. Menő a pulcsid. Hová valósi vagy? És nem fárasztó ennyit utazni? Biztosan sok érdekes dolgot láttál! Mesélsz a mexikói helyzetről? Becsöngettek, G úgy ment vissza az osztályterembe, hogy egy új barát-szeletet tudhatott magáénak. A tanárok elbeszélgettek vele, szimpatikusak voltak, segítettek neki, hogy felzárkózzon azokon a területeken ahol az ő diákjaik előbbre tartottak, viszont elmehetett azokról az órákról, amik tananyagát már ismerte, ez alatt az idő alatt az első két napon beült a könyvtárba és olvasgatott, vagy a leckéjét készítette. Szerdától azonban Higginsel lógott, akinek lazább volt az órarendje, mert már csak szakmain maradt ott plusz két évet, ők kijárkálhattak a termeikből, a vizsgamunkájukat készítették. Együtt elsétáltak a városka közepén átfolyó patak hídjáig a település déli csücskébe. Itt ért véget a betonút és csak egy földutacska vezetett a lombhullató fák közé. Mi van arra? Kérdezte G, a sárguló levelű tölgyek szegélyezte útra mutatva a híd túloldalán. Arra lesz a buli, minden évben ott van. Egy elhagyott házban, illetve talán nem elhagyott… De majd meglátod, vigyorgott Higgins és G nem tudott belőle többet kiszedni.
Ahogy teltek a napok egyre inkább beleszokott az itteni életbe, kisváros volt, nyugodt és lassú, mint egy csendes folyó. A benne úszó halak nem marták egymást feleslegesen, az ebihalak meg felúsztak szórakozni egy közeli, jóval zajosabb és rendetlenebb pocsolyába. Amikor csütörtökön iskola után Higgins elhívta G-t, hogy menjen velük ő is a szomszéd város mozijába, azt felelte nem, még rengeteg leckéje van és hazaindult. Eleget utazott már, egy kicsit nyugton akart ülni. Félúton, az áruház mellett meggondolta magát, elhaladt egy ledöntött szobor talapzata mellett, egy valamikori multi-cég logója volt, még a nagy szakadás előttről. Ez a csonka, égnek meredő betontömb valahogy eszébe juttatta azt, amit az anyja szokott mondogatni, csak az, az igazán miénk, amit mi magunk élünk át, mások segítsége nélkül. Úgy döntött belefér egy séta a sárga levelekkel borított földúton, a titokzatos házig.  Tornacipője alatt megroppant az avar, ahogy a betonút széléről lelépve a fák közé indult. Furcsa érzés kerítette hatalmába, ahogy a szél belefújt szőke hajába, az őszi erdő illata betöltötte az orrát és a hűvösebbé váló levegő libabőrössé tette, úgy érezte haza ért.

Eljött a péntek, a fél iskola a kísértetházban lévő buli lázában égett, volt, aki már az iskolába felvette az esti jelmezét, a tantermek és a folyosók megteltek boszorkányokkal, és kalózokkal. A tanárok jót mulattak rajtuk, sőt Mrs. Clemens is pásztorlánynak öltözve tartotta az angolórát és csodák csodájára nem is volt semmi rendbontás egész nap, pedig a gyengekezű Mrs. Clemens a szemtelenebb diákok céltáblája volt. A planetológiatanár Mr. Reeves kissé bosszús volt ugyan, mert tanítványai szemlátomást a Halloween lázában égtek és fikarcnyi figyelmet sem fordítottak a magyarázataira, de a sűrű fekete bajusz alatt ő is félmosollyal közlekedett egész nap. G késve érkezett, a tegnapi ruhája volt rajta, a térdén egy nedves folt terpeszkedett, a halálfejes pulóver gyűrötten lógott a hátán. Az anyjának azt hazudta a telefonba, hogy egy barátjánál aludt. Elnézést kért az első órát tartó nőtől, akinek még nem tudta megjegyezni a nevét, észre sem vette a változást az öltözékében, úgy látszott fel sem tűnik neki a pezsgés, amitől szinte forrt a levegő. Az arcán furcsa kifejezéssel, szinte némán ülte végig a tanórákat, elgondolkodva jegyzetelt. Higgins minden beszélgetési próbálkozását udvariasan de határozottan hárította el, arra hivatkozva, hogy előző éjjel rengeteget tanult, hogy behozza a lemaradást és bocsásson meg, de most túl fáradt ahhoz, hogy értelmesen társalogjon.
A nap végeztével hazasétált és megállt a fehér kerítés előtt. Egy pillanatra elgondolkozott, el kéne köszönnie, hiszen valószínűleg sosem jön már vissza… Ekkor apja dugta ki a fejét a szúnyoghálós ajtó mögül és mosolyogva intett neki. Nézd mit vettem, Howardéktól hazafele jövet. Hogy mi? Tudod, akiknél dolgozom, igen, akiknek elromlott a szemétsűrítője. Á, még nem, kell bele egy új biztosíték. Na, akarsz rúgni párat? Ne kéresd magad, gyere fiam, amíg még van erő ezekben a lábakban! Haha! Úgy ahogy mondod, én is remélem, hogy pár évig még elsántikálok rajtuk. Na gyere, tedd le a táskád, majd bevisszük visszafele.
G még sosem szórakozott ilyen jól az apjával, az öreg fiatalabb korában tudott focizni az biztos, még most is csinált ügyes cseleket, jobbakat mint ő, ami azt illeti. Volt egy régi kép, ami Puskás Öcsit ábrázolta az apja bőröndjében, ennyi maradt meg a hazából, ez meg egy kokárda ugyanennek a bőröndnek a belső oldalára tűzve. Ki tudja, talán ha nem kell űrhajósnak mennie, ha nem úgy él le hetven évet, hogy mikor haza ér még mindig harmincegy éves a teste, ha nem tölt ennyi időt mélyálomban a csillagok közt suhanva, talán lehetett volna híres focista. Aki otthon marad, akinek vannak élő rokonai, barátai. Szerencsére gyereket csak azután vállalt, miután kilépett a fuvarozási cégtől. Különben G nem látta volna csak életében kétszer, talán háromszor. Anyja kanadai volt, apja az utolsó útjáról hazafelé találkozott vele, ahogy a leszállóhelyről egy motel felé tartott. Akkor még egy bárban álmodott, vörös üveg mögött, selyemágyon, apja belépett a helyre, leült a kerek bársonyszékre, a fejére tette az abroncsot, agyát megtöltötték az elektronikus úton belépő jelek, meglátta jövendő feleségét, amint angyalként száll le hozzá, ő egy véres csatamezőn feküdt, mellette kardok, halottak, csönd és elkeseredettség minden irányban. A valkűr megcirógatta az arcát a szárnyával, majd vérfoltos kezét apró ujjai közé szorítva felröppent vele a magasba. A gép sistergett egyet, majd füst bukkant ki az oldalán, azelőtt sosem volt efféle meghibásodás, G anyja felébredt, hosszú pillái álmosan megrebbentek, felismerte az üveg túloldalán rémült arccal, fején az ő álmainak továbbítójával döbbenten ülő férfit. Kinyitotta az üvegkalickát, kecsesen kilépett és megfogta a kezét, a valóságban érdesnek érezte, de nem kevésbé az övébe illőnek, mint álmában. Kéz a kézben sétáltak el az első templomig és addig kopogtattak, amíg egy pap össze nem adta őket.
G a vacsoraasztalnál szokatlanul csendes maradt, csak turkálta az ételt, de nem evett rendesen. Mi a baj kicsim? Semmi? Értem én, képzeld, lehet, hogy kiveszek egy kis szabadságot, olyan szép ez a hely, szívesen maradnék még a környéken. Igen szerintem is jó lenne. Apja a nappaliban holofonált, valami alkatrészt próbált szerezni Howardék szemétsűrítőjébe. G vacsora után felsietett a szobájába, lezuhanyozott, tiszta alsót és zoknit húzott magára, szürke pólót és farmernadrágot. Kifésülte a haját a homlokából és magára kapta a pulóvert. Kinyitotta a szekrényajtót, megnézte magát a tükörben, magas volt, széles vállú, de valahogy hiányzott az elegancia a tartásából. Ha nem csillogott volna folyton valami szomorúság a szemében, egészen jóképű lett volna. Ezt persze nem tudta, ugyanúgy nem volt megelégedve a testével, mint a vele egykorúak nagy része, de már úgysem számított. Alig várta az indulás pillanatát, a buli kilenckor kezdődött, még csak fél nyolc volt. Ruhában feküdt az ágyra, becsukta a szemét és újra lepörgette magában a tegnap délutánt.

A rozsdás, halott levelek összetörtek a cipője alatt, a barna földön heverő szürkéskék és fehér kavicsok halkan megcsikordultak minden lépésére. A hídon túl egy teljesen más világ volt, elhagyatott, az út mindkét oldalán alacsony kőkerítés futhatott egykor, mára szinte teljesen benőtte a borostyán, ahol mégis kilátszottak a terméskövek ott is málladozott már, csillogó csiga sztrádák szabdalták. Ahogy előre haladt G fülébe már nem jutott el a városka zaja, elhalkultak az autók, a mindennapok zsivaja, itt sétált a magány és nyugalom egy parányi templomának főhajójában, az összekapaszkodó fák boltíve alatt. Fél kilométer után a kis út elkanyarodott és egy régi kovácsoltvas kapuba torkollott. A kapu cirádás mintájába egy címer volt foglalva, de olyannyira elrozsdállt és bekoszolódott, hogy olvashatatlanná vált. A rácsok között átnézve G egy valamikor fehérre meszelt házat pillantott meg, az alapja nagy kövekből volt rakva, jó méter magasra, itt kezdődött a terasz, amihez rozoga falépcső vezetett, úgy tűnt valaki úgy-ahogy aládúcolta. A ház három emelet magas volt és számtalan ablaka hunyorgott rá, némelyik csak vakon bámult, mert egy csínytevő kéz követ hajított bele, de furcsamód sok maradt épen. A legfelső emelet aljáig ért az enyhe lejtésű tető, közepén egy kis üvegkupola emelkedett, pókháló mintázatú fémkarjai apró üvegtáblákat öleltek, mint egy obszervatórium meredt a szürke felhőkkel pettyezett égre. G megpróbálta a kaput, de zárva találta, elgondolkodott, talán mégsem lakatlan, mint ahogy Higgins mondta? Á kizárt, ahhoz túl lerobbant, hogy lakjanak benne, inkább a rendőrfőnök vagy a közterület-fenntartók tehettek rá lakatot, hogy ne másszanak be a srácok és ne itt törjék el a lábuk. Úgy tűnt valaki nemrég kinyitotta a lakatot és egy autó keréknyomait is látni vélte a földön. Talán a buli szervezők hordták ide a cuccot nemrég. Jobbra indult és egy kis idő múlva talált egy beomlott rést a kőkerítésen, ami úgy tűnt körbefut a ház körül. Bemászott és felsétált a falépcsőkön a teraszra, egészen az ajtóig, a sarokban látott egy kartondobozt telepakolva műanyag denevérekkel és lampionokkal, igaza volt, akik a bulit szervezik, bizonyára már idehordták a felszerelés egy részét. Elfordította a fejét a dobozról és valami kilincs vagy retesz után nézett. Csakhogy az ajtó már nyitva volt és valaki állt benne.

G drágám egy Higgins nevű fiú van itt, azt mondja együtt mentek a buliba! Anyja hangja kiragadta az álmodozás örvényéből, felugrott az ágyról és belebújt a tornacipőjébe. Máris lent vagyok anya, mond meg neki. El is felejtettem, hogy mondta, vagy talán nem is mondta… Annyi minden kavarog bennem. Leszaladt a lépcsőn és futás közben nyomott egy puszit az anyja arcára, talán az utolsót, villant meg benne, de ez most nem számít. Higgins vigyorogva állt az ajtóban, barna, göndör haja csapzottan meredt az égnek a fején. Az egész arca egy merő vigyor volt, túlságosan fel van spannolva, tipikusan olyan, aki rákészül a társasági eseményekre. G inkább beesett az efféle helyekre, mint valójában mindenhová élete során. Higgins kocsija egy nyitott tetejű sportos autó volt, nem a legdrágább, de azért G érezte, hogy az ő családjának pénztárcájánál nagyobb lehet Higginsék zsebében. Jó szórakozást srácok! Köszönjük Mrs. Kovács! Kattant a rádió, hangolódj az estére haver, a gitár riffek ütemére szállt a kocsi a kertvárosban, kicsit talán túl gyorsan, de ez most belefért. G hátradőlt az anyósülésen és mélyen beszívta az esti levegőt. Hamarosan újra ott lesz, a házban.

Az ajtóban egy lány állt, G rémületében hátraugrott és megbotlott egy kartondobozban, amit eddig észre sem vett. A következő pillanatban hátraesett, lábai a veranda teteje felé álltak és a fejére hullott egy égősor, amit kapálódzásában felrúgott. Bocsáss meg, nem akartalak megijeszteni! Láttam, hogy bemásztál és be akartam mutatkozni, Celeste vagyok. Hívj nyugodtan C-nek. Ő örvendek G, hehe ez vicces. Várj, had segítsek, várj, a füledbe akadt be, ne rángasd, még elszakad és akkor nem lesz, mi világítson az este. Úgy ni, már le is jött. Juj megvágtad magad, gyere, hagy kötözzem be az ujjad. Jó de legalább egy kis fertőtlenítőt had rakjak rá. Mindjárt visszajövök. A lány sarkon fordult és eltűnt az ajtóban, G a földön ücsörgött egy csomó habszivacs és a műanyag tányérok közt. A lány gyönyörű volt, hófehér bőrű, mélybarna szemű, piros ajka aprónak és szinte félénknek tűnt a nagy szemekhez képest, mégis szinte be sem állt. Olyasféle smink volt rajta, mint a régen a japán nőkön, ötlött G eszébe, de hirtelen nem tudta megmondani, hogy is hívták ezeket a társalkodónőket. Eltelt egy pár perc és nem tért vissza, G kíváncsivá vált, vajon mi tarthat eddig, feltápászkodott, leporolta magát és úgy ahogy visszadobálta a dobozból kiömlött dolgokat. Az égősoron az egyik sárgára festet üvegbúra eltörött, az vágta meg az ujját, csak remélheti, hogy van tartalék izzó hozzá és nem rontotta el egészen. A vágás szerencsére nem mély, csak felületi sérülés, szinte nem is érzi. Ideje a lány után menni, eltelt vagy tíz perc is, talán a nagy sietségben megbotlott és kifordult a bokája. Túl sokat aggódsz. A házban sötét volt, az ajtóval szemben egy emeletre vezető lépcső és alatta egy nyitott ajtó, ami valószínűleg a pincébe vezethet, gondolta G. A folyosóról több ajtó is nyílt mindkét irányba és végül egy üvegajtajú nappaliba torkollott. Motoszkálást hallott a pince felől és lekiabált. Igen G itt vagyok, csak… történt egy baleset és.. NE! NE gyere le! Megoldom. A fiú a lépcsőkorlátnak támaszkodott, egy másodpercig várt, aztán elindult lefelé a korhadt, dohszagú lejárón.

Higgins fékezett és az autó befarolt egyenesen két parkoló kocsi közé, a fiú arcáról le lehetett olvasni, hogy nagyon reménykedett benne, hogy sikerül, de ha bárki kérdezné, rutinmozdulatnak mondaná. Valaki éljenzett, néhányan tapsoltak, de a kocsik gazdái szúrós szemmel méregették őket. Higgins bemutatta pár barátjának, akik hozzá hasonlóan idősebbek voltak nála. A legtöbbjük egy-egy lány derekán pihentette a kezét, a csajok mosolyogva néztek G re, mindenki kedvesnek tűnt. A vaskapu most tárva nyitva állt, a ház udvarán autók parkoltak, motorok, a verandán az iskolából ismerős arcok ültek, kinek sör volt a kezében, kinek cigaretta parázslott az ujjai közt. Hangos zene szólt, az ablakokon keresztül látszódott, hogy jó néhányan odabenn táncolnak, a ház kupolája felerősítette és szétszórta a fényt az éjszakában, halott szemei élettel teltek meg, ahogy a ragyogás kisugárzott rajtuk keresztül a hűvös őszi éjszakába. Az árnyékok villódzó táncukat járták az avaron. Hé Higgins, gyere már, a banda már nyomja, igyál egy sört! Megleszel G? Visszajövök még, ne izgulj, érezd jól magad! A fiú elügetett a hosszú hajú társa felé, aki két sörrel a kezében várta az ajtónál és G egyedül maradt. Páran ráköszöntek, akiknek az iskolából ismerős volt látásból, de a legtöbben tudomást sem vettek róla, végtelenül egyedül érezte volna magát, ha nem tudja, hogy valaki várja, valaki a padló alatt, egy földszagú kriptában.

A lány a földön feküdt, ahogy meglátta G-t a lépcső alján elsírta magát. A fiú odaszaladt hozzá, védelmezőn átkarolta és hagyta hadd sírja ki magát. Nem tudott mit tenni, ő maga is meg volt döbbenve, habár úgy sejtette fele annyira sem, mint C gondolja. Összeölelkezve feküdtek hosszú percekig, miközben C azt suttogta a könnyei között, Sajnálom, nem akartam, hogy megláss így. C ballába a padlón hevert egy fél méterrel arrébb. G megvigasztalta, elmondta neki, hogy amint meglátta, érezte, hogy ismeri, nem tudja honnan, de ismeri, ő a leggyönyörűbb dolog, amit valaha látott és szereti, örökké szerette és szeretni fogja. De hát honnan ismerjük egymást? Én is pontosan így érzek G. Amint megláttalak bemászni, tudtam, hogy kellesz nekem. Negyven éve rejtőzöm itt, sosem mutattam meg magam senkinek, néha megláttak ugyan, ha kíváncsiságból vagy unalomból kikukucskáltam, de azt hitték szellemjárta a ház, már aki elhitte, hogy a gyerekek bármit is láttak. Lejöttem, hogy hozzak neked valami sebkezelőt a titkos szobából ahol eddig éltem, de megcsúsztam és úgy látszik nem pattintottam be a helyére a lábam… A készítőm itt hagyott, autóbalesetben halt meg, senki sem tudott rólam, egészen a mai napig. El akartam mondani, de nem így. Robot vagyok és szeretlek. A fiú felállt és odalépett a lábhoz majd felvette, mintha egy élő testrész lenne, a végtag meleg volt és megrezzent, ahogy a kezébe vette. Odavitte a lányhoz, aki a helyére illesztette és egy apró csavaró mozdulat után egy kattanás hallatszott. C a kezét nyújtotta, G felsegítette, a lány vékony, törékenynek tűnő teste egy pillanatra az övéhez tapadt. C szégyenlősen elfordult, de a fiú nem hagyta. Gyengéden megfogta az arcát és visszafordította, a szemébe nézett és azt mondta, Nem zavar, szeretlek.
Ezután leültek egy belső helyiségbe, könyvespolcok, egy műtéti asztalnak tűnő berendezési tárgy és rengeteg ismeretlen rendeltetésű szerszám és tartály közé. Itt születtem, apám nagyszerű tervező volt, elmenekült még a nagy szakadás előtt egy multi-cégtől, a hozzá hasonlókat börtönbe zárták a forradalom után, a hozzám hasonlókat pedig… C barna szeme megtelt könnyekkel. Amit ismerek a világról, azt apám meséiből, és könyveiből ismerem, a falra mutatott, temérdek különböző könyv sorakozott, az egyik egy kis asztalkán kinyitva, benne egy fejezetcím, Gésák. Honnan ismerjük egymást? Talán egy másik életből. Szerinted a robotoknak is lehet előző életük? C ajkai a csodálkozástól kisé szétnyíltak, szeme kitágult, csodálatosan megszerkesztett programja lehet. Nem, nem program, ő is él, szeret, érez, ugyanolyan élőlény, mint én, nem az számít miből állnak az izmai. Hosszan beszélgettek még, G érezte, hogy megtalálta azt, aki az egész életéből hiányzott, C megmutatta neki az űrhajót, amit a tervezője, az apja rejtett el még régen, A ház alól hosszú alagút vezetett a kilövőhelyig, a gép karban tartva, feltöltve várakozott, még negyven év múltán is tökéletes állapotban volt. De hová mennének? Mindegy, csak el innen, csak együtt.

Ahogy Higgins bement a házba, G észrevett egy alakot a verandán, karcsú kezeit keresztbe téve pihentette a korláton, őt nézte, szemei izzottak, örök, soha el nem hamvadó szerelemmel nézett rá. Ő soha nem hal meg, soha nem hagyja el, soha nem kell hátrahagynia. A fiú hátranézett a válla felett, arra amerre szülei ideiglenes házát sejtette, aztán fellépett a fa lépcsőkön, végig húzta a kezét az érdes korláton, amíg egy puha, fehér kis kézhez nem értek az ujjai. Ekkor felnézett és megcsókolta a lányt. Kézen fogva léptek be a ház ajtaján.
A tűzcsík, ami a buli helyszínétől pár száz méterre az égbe szökött volt a legszebb dolog, amit Higgins valaha látott, nem tudta miért, és bár jó pár sör benne volt már, erre mégis egész életében emlékezett, egyetlen dolog jutott eszébe a lassan távolodó űrhajót figyelve; Szabadság.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oidipusprime.blog.hu/api/trackback/id/tr891975079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oPPÁRÉ 2010.05.04. 22:22:58

Hát csak elszántad magad... film után olvasom!

oPPÁRÉ 2010.05.05. 12:55:21

Már azthittem meghalnak vagy iesmi... Szerencsére megkegyelmeztél nekik:D huhh... Kedves story, bár majd azért sok magyarázata fog szorulni még.

WAR89 2010.05.05. 18:15:19

Visszatért!
Köszönjük szépen:)
Gratulálok, nem tudok mást mondani erre, tényleg nagyszerű
> Régebbi bejegyzések"/>