Harag. Kín. A tehetetlenség érzése. Nem is a nemi erőszak volt a legrosszabb. Az aktus fájdalmas volt, és kaptam pár ütést is, mert kapálództam és sikoltoztam. A katonák otthagytak letépett szoknyával, vérezve, lila szemmel. A szüzességem elvesztése jó szar volt. Külföldön tanultam, európai egyetemen, néztem, ahogy az osztálytársnőim buliznak, szerelembe esnek, vagy csak megdugatják magukat valami gyökérrel. Én megtartóztattam magam, ahogy apám kérte tőlem, az utolsó estén mielőtt elmentem. Azt akarta, hogy hívő muzulmán férjem legyen, tudtam mennyit jelent neki a kultúránk, az örökség, amit magunkkal hordozunk. Senki sem értette meg. Kész voltam meghozni ezt az áldozatot érte, a családomért, a becsületünkért. Mikor visszatértem az országba épp csak tornyosultak fölöttünk a felhők. Hamarosan lerohantak minket. Hamis ürüggyel, az ő igazságuk zászlaját lobogtatva bombáztak porrá mindent. Aztán bevonultak a csapataik, a tankok szörnyeteg lánctalpai alatt csikordult a homok. A mindenhol felállított modern katonai bázisok és a nyugat fejlett „kultúrája” úgy telepedett rá az országunk ezeréves világára, mint ahogy a kúszónövény folytja meg a gigászi tölgyet. Zokogtam a kútkávának dőlve, néztem, ahogy vigyorogva elhajtanak megrontóim, nevetgélve, viccelődve a szégyenem porfelhőjében. Nem érek semmit. Nem vagyok szűz. Elvesztettem a becsületem, elvették az esélyem az életre, amit apám szánt nekem. Elvették a Végzetem! A düh elszabadult bennem, és Istenre esküszöm nem bántam meg, amit tettem. A kezeimen kidagadtak az erek, ahogy megmarkoltam a hideg követ és belevetettem magam a kútba. Éreztem a testemben a lüktetést, ahogy megfeszül a bőröm és a zuhanás közben, mint tüskés vadvirágok egy gyorsított felvételen, kinyílik a szárnyam. A vízbe csapódtam és körülölet az élet. Behegedtek a sebeim és beittam a mindent átjáró életerőt. Süvöltő sivatagi viharként röppentem fel, felhőszakadást és villámokat vonszoltam magam után, karmos kezeimben tartva a felhők csücskét. Minden dühömet a terepjáróra szabadítottam. Darabokra szedtem őket, lehántoltam a fém kérget és élve faltam fel az elnyomás férgeit, amik a világom rágták. Mire végeztem csak egy alváz maradt, vérrel borítva. Ezután a nap felé fordultam és tiszta elmével, mégis tébolyultan sikoltottam a napra, ahogy a szárnyaim becsukódtak a hátamon. A negyedik fej felébredt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oidipusprime.blog.hu/api/trackback/id/tr692279130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oPPÁRÉ 2010.09.08. 08:40:13

Lepihen az ember egy pár órára, és tessék, már le is maradt! Jövök visszza, és olvasom is el!

BleedingheartWitch 2010.10.14. 20:41:04

Ember!!! Az durva, amit csinálsz agybszás felsőfokú mestere leszel nálam mire végzek irományaid olvasásával :DDDD
A kútból kivezető utat nagyon jol leirtad és nálam amugy is kulcsfigura az angyal ugyhogy ide dobok egy csillagost :D

BleedingheartWitch 2010.10.15. 19:15:52

Hát ennek nagyon örülök, azért mert mostanság sokat olvasgatok itt és valahogy tök jo hogy ide legalább "menekülhetek"...
Respect: BhW

Oidipus Prime · http://oidipusprime.blog.hu/ 2010.10.18. 23:46:00

@BleedingheartWitch: Lassan írok valami újat, vagy valami régi folytatását. érik már a dolog, de... nos egy lusta szar vagyok és ha egyetemről hazaesem akkor nincs erőm alkotni már. De hamarosan lesz valami eksön már itt.

BleedingheartWitch 2010.10.19. 19:20:20

Nagyon örülnék ha sikerülne össze szedegetned darabjaid és újabb maradandót alkotnál. De semmi ok aggodalomra én ritka türelmes ember vagyok. De érdekelne hogy megoszthatnék e egy kis történetet veled...valahogy ...? :DDD
by
> Régebbi bejegyzések"/>