Veneah

2011.06.05. 23:24

 Álmomban láttam egy várost. Apró, girbegurba, macskaköves utcák szelték keresztül. Ódon, mégis barátságos házak ablakai villogtak a ragyogó napsütésben. A főtéren hatalmas torony állt, csúcsán egy furcsa óra számlapja és bronz mutatói forogtak valami őrült, nem evilági időszámítás szerint. A torony maga terméskőből rakott, faragásokkal, vízköpőkkel díszített négyzet alaprajzú épület volt. Zordan, tiszteletet parancsolóan magasodott a város házai fölé. Az a hír járta róla, hogy a szürke cserepes, csúcsos tető alatt nem emberi lények bújnak meg. Ismeretlen dimenziók menekültjei, száműzött lények, egy számunkra felfoghatatlan világból. A város lakói közt mendemondák terjedtek vízköpőkről, melyek a helyüket változtatják éjjelente, az óramű kattogásába vegyülő furcsa hangokról, a sikamlós, cuppogó neszekről, amiket az öreg, mohás tetők felett sodor a szél. 

A torony előtti téren óriási bronz szobor állt. Cilinderes férfialak, jobb kezében egy cirokseprűvel. Senki sem tudta már mely szobrászmester munkája, mint ahogy azt sem ki emelte a tornyot. Valójában a torony volt az első épület a valaha volt mezőn. A város házai lassan, egyenként épültek köré, mint a terjeszkedő penész, mely lassan de biztosan borítja be a hideg helyeket. A sok furcsaság ellenére mégsem volt semmi ellenséges, vagy taszító a légkörben, a város lakói mind menekültek voltak. A sors elbánt mindnyájukkal valamilyen úton módon. A legtöbben az álomföldek különböző szegleteiből gyűltek össze. Volt itt száműzött herceg, háború elől menekülő varázstudó, és egyszerű parasztok, akik földesuruk sanyargatása elől futottak ide. Jól megfértek egymás mellett, nem kérdezték ki miért érkezett, mindjük megtapasztalta már a keserűséget, s a szenvedést. Álmomban láttam, ahogy minden addiginál különösebb lakó érkezik a városba. Egy álmodó, a valódi világ jelentéktelen emberének mindenható, örökkévaló lelke. Testvérével együtt érkezett, akiről azonnal látszott, hogy az álomföldek lakója. Bátyja teremtette, s testvéreként szerette, egy másik fiú emlékére, aki a valódi világban meghalt. A fiúnak boszorkányos ügyessége volt a varázslatokhoz, ifjú, ám tehetséges mágiatudó válhatott volna belőle, ha egy irigy boszorkánymester fel nem figyel rá, s az életére nem tör. Bátyja, az álmodó még épp idejében lépett közbe, elmenekítette öccsét, majd a feketemágus elől bujkálva eljutottak a száműzöttek városába; Veneah-be. A boszorkánymester bérgyilkosa épp akkor érte be őket, mikor a főtérre értek. Szánkón csúszva érkeztek, habár sem hó nem volt a környéken, sem lovak nem húzták, mégis szinte repült. A sarkukban egy acsargó vérfarkassal, az északi dzsungelek wendigo boszorkáinak déli testvérével. A szörnyeteg már készült rávetni magát a fiúra, mikor a Bronzszobor lelépett a talapzatáról és a cirokseprű egyetlen jól irányzott csapásával kipenderítette a város határán túlra. A fenevad puffanva ért földet, majd fájdalmasan vonyítva bevetette magát a közeli erdőbe. Ezután a torony ajtaja kinyílt, emberemlékezet óta először, s halvány, zöldes ragyogással világította be a macskaköves teret. A testvérek némi habozás után beléptek a kapun. A bronz mutatók őrülten forogni kezdtek a magasban, s egy repedt harang kongása hallatszott a toronyból. Sem az álmodót, sem az öccsét nem látta többé senki. Később felröppentek hírek más álmodók közt, hogy egy új kontinens emelkedett ki a habokból, benn a déli tengerek közepén, s egy végtelen hatalmú király uralkodik rajta, jobbján ott ül öccse, a mágus.
Álombéli szellemem tovaröppent, új horizontok felé.

A bejegyzés trackback címe:

https://oidipusprime.blog.hu/api/trackback/id/tr852960502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jezz 2011.06.24. 02:02:33

Folytatását várom :)
> Régebbi bejegyzések"/>