Tailgunner
2009.10.22. 00:05
A motorok zúgása betöltötte a fülkét. A többtonnás gépet gond nélkül a levegőben tartó ikerturbinák most szűkölve erőlködtek a pluszsúly miatt. Tyler mocorgott a székében, hiába a lövészfülke ülése nem kényelmi szempontokat szolgált. Sehogy sem tudott kényelmesen elhelyezkedni. Ő volt a gép farklövésze, széke előtt digitális kijelzők villogtak, piros, vagy zöld színnel festve meg barna repülős dzsekijét. Az előtte lévő plexilapon vetített célkereszt látszódott, mellette ahogy az ikerágyú csöveit elfordította tekintetével, a távolságmérő számlálója pörgött. A fegyvercsövek pontosan oda mutattak ahová sisakos fejét fordította, a végtelen dűnék hosszú sorára, amiken átsuhant a légi szörnyeteg árnyéka.
A Lulubell nevű repülő erőd a központi sivatag felett repült, vagy ahogy az Egyesült Föld rohamosztagai, akiket balszerencséjük és a parancs ide osztott hívták; A reménytelenség tengere. Több ezer kilométer kiterjedésű volt minden irányban, a gép valahol a nyugati szélén karcolgatta az egét mégis kétszáz kilométerre voltak már a biztonságos zónától.
Fél órája repültek teljes gőzzel, parancsba kapták, hogy alacsonyan repüljenek, figyeljék a rovar aktivitást és ha nagyobb bolyt észlelnek pusztítsák el. „Search and desroy” akció. Smith a kapitány sokat próbált pilóta volt, egyedül ő tudta, hogy céljuk sokkal nagyobb volumenű, de felsőbb utasításra nem oszthatta meg embereivel a valódi parancsot az utolsó pillanatig. A kapitányon és a farklövészen kívül még hárman utaztak a repülő óriás gyomrában, Skidd a navigátor, Brett aki az orrágyút kezelte és a bombák célba juttatásáról gondoskodott és Nancy a legénység egyetlen nőtagja, aki a csatamágus volt a fedélzeten. A nő transzba esve, lótuszülésben meditált a számára kialakított ülésben a gép mértani központjában. Ránézésre úgy tűnt mintha aludna, tudatával azonban megállás nélkül pásztázta a környező tájat, fenntartotta a védőpajzsot. Az alkarjába csatlakoztatott vezetékeken keresztül irányította a hajó nanobotjait és a fedélzeti rendszerek adatait dolgozta fel. Hosszú évek gyakorlatával, fizikai és mentális kondicionálással és stimuláló szerek egész seregével tudta ellátni feladatát, de még így is két napot kellett pihennie minden repülés után. Tyler mindig is irigyelte a mágusokat, őket senki sem csicskáztatta baka korukban, félve attól, hogy másnap talán békatestben ébredne. Ez persze badarság volt, mint a fiú később megtudta Nancytől. A csatamágus ereje valójában tudatának fizikai síkra való kivetítésének képessége. Vagy valami ilyesmi, már akkor sem értette meg teljesen. A lényeg, hogy ez nem valami Voodo izé, "csak" drogokkal és modern technikával felfokozott agyi impulzusok.
Bizarr, gondolta és inkább az elsuhanó homokot kezdte fürkészni. A rovarok nehezen észlelhető célpontok voltak. A föld alatt, a sziklába vájt járatrendszerben közlekedtek, így településeiket nem érintették a környezet folyamatos változásai és a homokviharok alatt is tudtak közlekedni. Nem úgy mint az E.F. katonái, akik néha heteket ültek beásva, várva, hogy elvonuljon a vihar. Sokszor nem érkezett felőlük hír és a kiérkező mentősiklók már csak csupasz csontokat találtak a megadott koordinátákon a vihar elültével. Meg pár bogárnyomot ami egy közeli üregbe vezetet. Ezeket szokás volt atombombával megküldeni a biztonság kedvéért.
Itt ez a sok szarság, - gondolta Tyler - csillagközi utazás, bolygó terraformálás, antigravitációs technika, exopáncélok, de a sereg megbénul, ha jön a homokvihar. Szánalmas. Arról nem is beszélve, hogy a saját szülőbolygónkon háborúzunk egy fajjal, amit mi tenyésztettünk ki a nem létező ellenség meghódítására. Negyven éve a kaliforniai rádióteleszkópok fogtak egy adást, amit megfejtve egy idegen faj harci nyelvének gondoltak. Kifejlesztettek egy végletekig igénytelen, alkalmazkodó óriásrovart és genetikai úton felvértezték az emberiség katonai történelmének összes tudásával. Megél az abszolút nulla fokon, éveket képes mélyálomban átaludni, nem árt neki a sugárzás és elképesztő gyorsasággal szaporodik. A kísérlet eredményei minden várakozáson felül voltak, egy kivétellel. A bogarak nagy tömegben összezavarodtak és irányítás nélkül egymásra támadtak. Ezt kiküszöbölendő a Föld tudósai kifejlesztettek egy rovar ember hibridet. Az előbb említett összes jó tulajdonsággal és önálló intelligenciával. Hiba volt. Az eredmény népirtás. Az új faj helyet követelt magának, kiszorítva az addigi csúcsragadozót, az embert. Az első példány megalkotását követő tizedik napon dobták le azt a hét rekordméretű atombombát, ami a sivatagot létrehozta, eltörölve a föld színéről Európát, Afrika északi részét és az Urálig terjedően lakhatatlanná téve mindent. Végül is bevált, a rovarok száma megcsappant, de nem pusztultak ki, bevették magukat az ősföld sziklájába ahol az atomfegyverek sem érhették el őket.
Hirtelen csipogás akasztotta meg a fiút a gondolatmenetben.
- Kapitány, társaságunk akadt! - kiáltotta a sisakmikrofonba.
- Tudjuk, Nancy jelzése itt is villog. -
Tyler fejét forgatva kereste a célpontot. - Ti láttok valamit?- kérdezte.
- Ja, két mumus közelít két óránál. - hallatszott Brett hangja, kissé recsegve. Dumm-dumm-dumm felkattogott az orrgépágyú. Hangsebességű plazmát okádott magából, ami narancssárga csíkot húzva égette szénné a két közeledő szárnyas lényt.
- Szöcskék voltak, de már nem ugrálnak többet. - A fiú lenézett az alatta suhanó tájra és meglátta a két elfeketedett testet a porban. Még füstöltek.
Szóval a rovarok a föld alá bújtak, az emberek pedig elkezdték szisztematikus irtásukat. Legalábbis ezt tervezték. Energiapáncélba öltözött, lángszórós, részecskebontó fegyverekkel felszerelt elit egységek hatoltak be a bolyokba. Az utolsó üzenet, ami a külvilágra érkezett a halálsikolyuk volt. Saját terepen nem lehetett megverni a rovarokat. A föld megmaradt nemzetei egységbe tömörültek a közös ellenség elpusztítására. Kifejlesztették az ásóbombákat, műholdakról lézerrel égettek lyukat a homokba, vírusokat gyártottak. Egyiknek sem lett eddig érezhető eredménye. A bogarak pedig lassan kezdték összeszedni magukat, új fajaik alakultak ki, birtokba vették az eget. Egy rajzás majdnem átért a valaha Amerikának csúfolt nukleáris pöcegödörbe, de a légvédelem a mexikói öböl felett robbantott hangbombája vízbe fojtotta a kísérletet. A rovarok azóta megint elcsöndesedtek, senki sem tudja, mit terveznek. Az egyesült földi hadsereg minden oldalról folyamatosan őrizte a sivatagot. ezerszám repültek az olyan gépek mint a Lulubell. Tyler beleunt a bámészkodásba, ellenőrizte a fegyverrendszert. Utálta, hogy mindig lemarad mindenről, a rovarok legtöbbször előröl támadtak, ő jó ha ötvenet kilőtt eddigi pályafutása során, Brett listáján több mint négyszáz pipa díszelgett. A farklövész pozíciójában az egyetlen jó dolog az volt, hogy a robbanásokat csak ő látta, a többiek előre néztek míg ő a haladási iránynak háttal ült, így a tűzoszlopok, gombafelhők és szétrepülő por az ő műsora volt. Ezért megérte a "csomagtartóban utazni".
Smith kapitány a műszerfalra nézett. Elérkezett az idő, - állapította meg- még két perc a célig, nem sokára elérik a sivatag közepét.
- Rendben fiúk lányok kapaszkodni- leszállás következik.
- Hogy mi a szar?- hangzott egyszerre három mikrofonból. Nancy tudta, hisz mágus volt.
- Azt a parancsot kaptam, - folytatta a kapitány - hogy ezen a koordinátán szálljak le és pakoljuk ki a rakományt. Valami kísérleti szarság, többet nekem sem mondtak. Van rajta egy időzítő azt benyomni aztán pucolás haza. Nagyjából ennyi. Sajnálom, de eddig nem mondhattam el, tudjátok, hogy van ez. A sok nagyfejű magában sem bízik. Öveket becsatolni, leszállás után Tyler maradj a fülkédben. A te ágyúd mozog a legnagyobb sugárban, fedezz minket. Nancy is a gépen marad és sikolt ha valami gáz van, oké? - A válasz egy mosolygós kis fej volt a műszerfalon. A kapitány a navigátorhoz fordult.
- Skidd hozz egy puskát kérlek, Tyler nem lát a gép orrához, igyekszem gyors lenni de jobb a tuti okés?
- Aye kapitány. - biccentett a férfi, közben azon gondolkodott, hogy az egész háború okai az emberek, az elfogott adásról kiderült ugyanis, hogy csak egy ősrégi televízióadás visszaverődése, de a harcirovar projektet nem állították le. Ha ez az ellenség nem is valós, attól még lehet odakinn bármi, ami ellen jó lesz.
A Lulubell lustán tett egy kört a célterület felett, majd hajtóműveit függőlegesbe állítva gyorsan ereszkedni kezdett. A földtől pár méterre kioldotta a bombarekeszben hozott csomagot, ami tompa puffanással csapódott a porba. A gép a hirtelen súlycsökkenéstől megugrott, de az automatika szinte azonnal korrigált. A leszállótalpak halk duruzsolással siklottak ki a gép aljából és a pilótakabin alól leereszkedett egy létra. Három alak mászott le rajta. Az egyiknél egy csőre töltött Beretta plazmavető. Odaszaladtak a rakományhoz és a legmagasabb alak babrált vele egy sort, biccentett a másik kettőnek majd az ikerturbinák keltette porfelhőben visszamásztak a gépbe. Az egy percen belül mozgásba lendült és sebesen távolodni kezdett a csomagtól. Az említett szerkezet csendben árválkodott a porban. Nem látszott rajta mozgás, hangot sem adott. Az egyetlen változó a fémtesten egy visszafelé pörgő számláló volt, ami épp két percnél tartott. Ekkor három hidraulikus láb nyúlt ki és támasztotta meg a hengeres testet. Az aljzatából kékes derengés indult ki, ahogy a cellák feltöltötték magukat, majd egy erős lézersugár olvasztotta függőleges üvegcsővé alatta a homokot. Amikor a számláló egy perchez ért a henger aljából egy focilabda méretű tárgy hullott az aknába. A számláló megállás nélkül pörgött és amikor a nullához ért halk kattanással megállt. A következő másodpercben a feltámadó szívóerő a lyukba rántotta a szerkezetet, több tonna homokkal együtt. A robbanás azonban elmaradt, az iszonyú erejű szívás folytatódott, tágítva a rést, magába szippantva a sivatag homokját. Összeomlasztva, feltépve az alsó sziklaréteget, a lyuk növekedett, úgy látszott éhsége határtalan, felemésztette az egész sivatagot. Magába olvasztva a túlvilági hangon sikító bogár milliókat, amik végső fejlődési stádiumukban vártak begubózva. Egész országnyi bolyvárosokat omlasztva össze, életek millióit kioltva egyetlen szempillantás alatt. A bomba nagy része a földkéreg közelében fejtette ki hatását a felszínen csak egy hatalmas forgó légtölcsér és a homokból kialakult örvény tanúskodott erejéről.
Tyler megkövülten bámulta a gigászi örvényt maguk mögött, a gépet megrázták a keletkező légörvények, de hála gyorsaságának hamar maga mögött hagyta őket. A lövész sosem látott ehhez hasonló reakciót egyetlen bombánál sem.
- Mi volt ez kapitány? - kérdezte.
- Fogalmam sincs. - hangzott a felelet.
Egy óra múlva a föld minden csatornája leközölte a hírt, hogy a Reménytelenség sivataga elpusztult, a bogárveszély nem fenyeget többé. A kitörni készülő ünneplést megakadályozta a híradás folytatása, miszerint "Az Egyesült Föld Kutatási és Fejlesztési részlege közétette, hogy a ledobott kísérleti feketelyuk bomba által létrehozott szingularitás a várttal ellenkezően nem omlott önmagába, hanem tágulni kezdett. Tudósaink becslése szerint a földnek körülbelül három órája van a teljes megsemmisülésig. A felelősöket kivégezték, elnézésüket kérjük az esetleges kellemetlenségekért!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek