Stephen King Kong

Részletek a rejtélyes naplóból (SK23-mas tétel.). A szóban forgó iromány egy üvegben érhetett partot, maga az üveg darabokra tört a parti sziklákon és nagy részét visszasodorták a hullámok a tengerbe. A sziklák közt maradt szilánkok alapján egy sörösüveg lehetett. A napló nagy része megsemmisült, egész fejezetek hiányoznak belőle, ami megmaradt nagyrészt olvashatatlanná ázott. Mégis sikerült megmenteni pár oldalt belőle, ezek kivonatos helyenként találgatásokra épülő tartalma olvasható az alábbiakban.

... jól haladnak, Vasárnap indulunk útnak, Tarker's Mill gyönyörű ebben az évszakban, a környező erdők zöldellnek. Maine hiányozni fog, mégis alig várom már, hogy hajóra szálljunk. A kapitány telefonon megerősítette, hogy a megbeszélt időre minden készen fog állni. Rose alig bír magával, mióta beleegyeztem, hogy elkísérjen az útra, másról sem tud beszélni csak a ránk váró kalandokról. Remélem nem éri csalódás... (Olvashatatlan.) ...
... Lowe tiszteletes elbúcsúzott tőlünk és azt mondta imádkozni fog, hogy utunk biztonságban és sikerrel záruljon. Elkísértem a temetőbe és elbeszélgettünk, sajnos idő előtt el kellett válnunk mert rám még vártak a szervezés utolsó részletei otthonomban, ő pedig még maradni akart, szedni egy csokor virágot a parókia asztalára. Remek ember, remélem minél előbb viszontláthatom.
 
(A napló következő pár oldala teljesen kiszakadt, az utolsó oldalra írottak átütöttek a következő megmaradt napra, ezekből a töredékekből és az előtte olvashatókból egy hajóút utolsó előkészületeinek szervezése, valamiféle térkép említése és a Randall Flagg név olvasható ki, utóbbi valószínűleg a hajó kapitánya.)

... akadtak, de megoldottuk őket. Az utolsó ládát is átpakolták, a kapitány szabadkozott, hogy ő kiadta az utasítást, megnyugtattam, hogy eme kis késlekedés nem okoz jelentős zavart a terveinkben. A ládákért egy Richard Straker nevű, megnyerő, de távolságtartó ember érkezett, még mielőtt kifutottunk. A tulaj, valami Barlow megbízásából teherautóra rakatta a ládákat, majd egy gyors, de őszintének tűnő bocsánatkérés után maga is elhajtott. Mire ezt elrendeztük minden készen állt az induláshoz. Lehet csupán a fáradtságtól, de mintha egy bohócot láttam volna a parton a csatornák kiömlőnyílásánál épp mikor kifutottunk a kikötőből. Micsoda bolond előjel...

Április 20. Hétfő.
Hajónk elhagyta az Egyesült Államok felségvizeit, délnek tartunk, Rose tengeribeteg, alig jön a fedélzetre. Jómagam összebarátkoztam az egyik matrózzal, bizonyos Blaine-el. Volt masiniszta a fickó és rengeteg jó fejtörőt tud, ezekkel szórakoztatjuk egymást a hosszú úton, mikor épp nincs szolgálatban.

Április 24. Péntek.
Rose és a kapitány nem jönnek ki jól, többször összeszólalkoztak. A legkisebb dologban sem értenek egyet. Sikerült nővéremet lecsillapítanom, megfogadta, hogy inkább egész úton a kabinjában marad. Azt mondta nem bírja elviselni a kapitány természetét. Magára hagytam, mikor megnyugodott. A kapitánynál viccel ütöttem el az egészet, Nővérem ágán mindig temperamentumosabb volt a vér, mondtam neki. A Deschain vér kompromisszumot nem tűrő természettel áldotta meg. Rose anyai nevének említésére a kapitány meglepően mogorva lett velem szemben is, ám hamarosan megenyhült, mintha mi sem történt volna. Azt mondta, a hölgyet bizonyára a tengeri út viszontagságai viselik meg, úriemberhez méltatlan lenne haragot tartani irányában.
(A következőkben ismét sérült részekből kellett kiválogatni az információkat, Minden valószínűség szerint baleset történt a hajó fedélzetén. A dolog mibenlétét nem sikerült kideríteni, de úgy tűnik a kapitánynak köze lehetett hozzá. A napló a további részekben minden esetre nem hivatkozik többet a történtekre.)

 Május 5. Kedd.
A kedélyek normalizálódtak, bár Rose tartja magát fogadalmához, még az étkezések alkalmával sem jön elő önkéntes száműzetéséből. Mintha lefogyott volna, törékeny alakján szinte átsejlik a fény, mintha valami láthatatlan rém ülne a vállán, ereje napról napra csökken. Csak remélhetem, hogy hamarosan partot érünk és a szárazföld visszahozza belé az életet. Aggodalmam napról napra nő, a térkép szerint már el kellett volna érnünk a Koponya szigetre. A kapitány megnyugtatott, azt mondta ez a késés nem számít kirívónak egy ilyen hosszú tengeri út során. A hajózásban tapasztalatlan lévén kénytelen vagyok az ő szavára hagyatkozni, lelkem mégis kevés megnyugvást lel álmomban. Mintha sötét felleg ülne az expedíción... (Olvashatatlan részek következnek.)

... (Valószínűleg hetekkel későbbi bejegyzés. A napló részei a következőkben annyira megrongálódtak, hogy csupán szövegrészleteket lehetett megmenteni, ezek változtatás nélkül állnak az itt következőkben.) Kétségbeesés kerülget, már a matrózokon is érződik a feszültség. A kapitány napok óta nem jött elő, bezárkózott a térképpel. Éjszakánként lidércfényszerű zöld ragyogás szűrődik át a kabinjának ablakain. Ködben hajózunk...
... felfeszítve benyomultunk, de hűlt helyét találtuk. A térkép is eltűnt. Fel nem foghatom hová tűnhetett. A matrózok közül mindenki esküszik, hogy nem látták elhagyni a kabint...
... csodálatos, alig hiszem el, majdnem megfeneklettünk, de...

... befejezték és elindultunk. Rose a kapitány eltűnése óta egyre jobban kivirágzik, láthatóan jót tesz neki, hogy szilárd talajt érez a lába alatt. Jómagam is úgy érzem nagy kő esett le a szívemről. Elértük célunkat végre. A táborban hagytuk az emberek nagy részét, az első felderítő útra csak...
... hogy hangzik, magam sem hinném el ha nem a saját szememmel látom. Óriási az a fal és ősrégi. Ha az ember felnéz rá, ahogy ott magasodik a dzsungel közepén, elvágva minket a sziget belsejétől, szinte olyan érzés keríti hatalmába mintha a múltba tekintene. Johnson vissza küldte az egyik fiút a hegymászó felszerelésért...
... megtagadta  mászást, be kell valljam tajtékzottam a dühtől. Minek hoztam magammal ezeket a babonás fickókat. Csak magam átkozhatom. Johnson megmondta, hogy az a hang csak valami trópusi madártól származott bármilyen borzongató volt is. A szégyenben maradt indiánokat visszaküldtem a táborba, meghagyva nekik, hogy visszatértünkig konyhaszolgálatra lesznek beosztva gyávaságukért. Rose kérlelt, hogy ne szidjam le őket túlságosan, láthatóan maga is megrémült a hangtól...
...fegyelmet kell tartanom, ebben Johnson az egyetlen segítségem.

(Hiányos részek következnek, pár lapot láthatóan szántszándékkal szaggattak ki, egyik másik oldal szélén vérnyomokat találni. Amit sikerült megmenteni belőle nagyrészt összefüggéstelen, az írásmód is különbözik, kapkodva, sietve lejegyzett részek. Ezekben valamiféle szörnyetegről tesz említést az írója, gyíkokat, valaki halálát és valami hatalmas élőlény nyomait említi.)

... Elragadta! Ó a szentek nevére, nem tudom mitévő legyek, Johnson valószínűleg abban az ördögi szurdokban lelte halálát azokkal a szerencsétlen matrózokkal együtt. Egyedül maradtam ebben a borzalmas dzsungelben. Azok az átkozottak elkötötték a hajót...
... Más lehetőségem nem lévén követtem a nyomokat. Rose még életben van, tudom, hogy így van. Ha a szörnyeteg felakarta volna falni megtehette volna, valami sokkal ördögibb célja van vele, vagy csupán kíváncsiságból vitte magával, talán még kiszabadíthatom, talán még nem késő...
... a nyomokat. Borzalmas összecsapás lehetett, mindkettő döglötten hevert, testük összezúzva, azok a hatalmas fogakkal teli állkapcsok élettelenül lógtak, az egyikükét szinte teljesen leszakította valami. Jó eséllyel Rose elrablója. Elgondolni sem merem miféle pokolbéli fészekbe cipelte el a rettenet...

(A napló többi része üres, egyetlen utolsó bejegyzéstől eltekintve, ez módosítások nélkül olvasható a következőkben.)

Vége. Tudom, innen nem szabadulok. A rém magával hurcolta Rose-t. Fel a sziget közepén magasodó Sötét Torony legfelső emeletére. Rose meglátott, mielőtt belépett volna az erkélyről az épület belsejébe, ott állt mellette a rettenet, összement, szőre kihullott, agyarai visszahúzódtak, szinte gyengéden fogta át nővérem vállát. Intett még majd belépett, s eltűnt a szemem elől mindörökre. Elnyelte őt rém világa, mint sok más lelket őelőtte. A szörnyeteg lenézett rám, szemüvegén megcsillant a fény, majd mosolyogva követte őt. A világába, ahonnét nincs visszatérés, ha egyszer megismerted. Stephen King Kong birodalmába.

(Itt ér véget a napló, egy furcsa utóirattól eltekintve, ami a következő: A Heinekent szeretem.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.