Egy találkozóra igyekeztem, titokban, egyedül gyalogoltam a sötét aluljáróban. A metróban csak pár ember lézengett, én mégis minden sarkon csak egy arcot láttam. A nőét, akit megcsalni készültem... újra. Pedig szerettem. Minden ízében szerettem, de amire most készülök, arra nem használhattam az ő testét. Tudtam, hogy nem értené meg ezért sosem beszéltem neki a szexuálmágiában való jártasságomról. Szerelmi életünkben kamatoztattam ugyan néhány fogást, de a valódi mágikus rituálék, mozdulatok és aktusok megmaradtak régi, szintén mágiagyakorló partnereim és köztem. Fiatalabb koromban a világot jártam, új élményeket, az élet értelmét kutatván, amikor Indiában ráleltem a tantrikus szex tanításaira. Helyi jógik és csodálatos, selyembebújtatott nők segítségével merültem el benne és mikor három év múltán, otthagytam Indiát, lélekben újjászületvén, testben erőm teljében úgy éreztem ez nem elég. Felkerestem pár Franciaországban alapított titkos rendet, akik szexuális mágia gyakorlásával foglalkoztak. Meg kell jegyeznem az igazság kedvéért, hogy ekkor már nem a testi gyönyörök űzése motivált, világnézetem kicserélődött a keleten töltött időnek köszönhetően és úgy tekintettem erre a művészetre, mint önmagam kiteljesedésének lehetőségére. Az Ordo Templi Orientis tagjaként volt szerencsém megismerkedni sok energiafókuszálási technikával, amik némileg eltértek az Indiában alkalmazottaktól. A tantra alapja a lélek szabaddá tétele volt, elérni a tökéletes harmóniát partnerünkkel. Az OTO-ban céloknak vetették alá a szexualitást, a kilenc kör közül az utolsó három alkalmazta a valódi mágiát, a többi inkább elméleti síkon foglalkozott a tanításokkal. Hamarosan megízlelhettem a sikeres varázslat végrehajtásának mámorító ízét. A kilencedik kör beavatottjaként hagytam ott a rendet, miután meggyűlt a bajom a vezetőkkel. Túl mohó voltam, túlságosan türelmetlenül akartam az eredményeket. Sötét praktikákat, vérmágiát vittünk a gyakorlatokba akkori partneremmel, egy szabadszellemű, ám romlott francia nővel. Egészen az állatgyilkosságokig merészkedtünk, növelve a mágikus erőket aktusaink közben. Egy napon aztán, amikor felkerestem tetőtéri műtermében, groteszk festményei, és kicsavarodott szobrai közt, egy csecsemővel a karjában fogadott.
Fiatalságom, meggondolatlanságom és befolyásolhatóságom nem lehet mentség a tettre. Az este borzalmas véget ért, elszabadítottunk valamit, amit nem tudtunk megzabolázni. Az emberi élet elvételének halhatatlan bűne szörnyű átkot szórt ránk. Emlékezetem itt megbízhatatlan, a sokkhatás sok részletet kitörölt belőle. Tisztán emlékszem viszont ébredésemre, egy mocskos híd alatt a folyóparton, ruhám kemény a rászáradt vértől, hajam csomókban tapadt homlokomra és a bal karomon egy eddig sosem látott ábra virít, véresen, az élő húsomba metszve. Egy szárnyas koponya, négy szemnyílással és hatalmas fogakkal. Ez a seb sosem gyógyult be, a mai napig a kezemen viselem emlékül a szörnyű bűnnek, ami miatt lelkem a pokol lángjai közt fog égni halálom után. Istenem irgalmazz.
Szeretőm házához visszatérve, csak füstölgő gerendákat találtam, az újságok egy ideig szenzációként közölték le a hírt a tűzről, ami sem füstöt nem csinált, sem a környező házakban nem tett kárt, viszont a műtermet porig égette. Megtalálták a nő csontjait, a jelentés szerint a magas hőmérséklettől deformálódtak és törtek el így. A vizsgálat végül arra az eredményre jutott, hogy a fognyomok a csontokon talán egy kóbor kutyától származhatnak, ami előbb találta meg őket, mint a tűzoltók. Fiatal elmém az amnézia édes lugasába menekült és megtagadott mindenfajta emlékezést, ha az eseményekre visszagondolni próbáltam. Ezután nem sokkal, amint mesterem fülébe jutott az eset híre kidobtak az OTO tagjai közül.
Engem nem hoztak összefüggésbe a történtekkel, így fennakadás nélkül repülhettem Dél-Amerikába.
Felejteni akartam, nem csak a történteket, az összes tudást, amit kemény munkával szereztem meg, hátha az lemoshatja a bűnt a lelkemről. Egy év múlva egy hajnalon, egy Brazíliai város tengerpartján ülve, tele kék foltokkal, józanodván a hasis hatása alól úgy éreztem vége az életemnek. Nem tudok meg birkózni emlékeim súlyával, jöjj purgatórium, de legyen vége szenvedéseimnek ezen a világon. Felsétáltam egy felüljáróra és nézni kezdtem az alattam elsuhanó vörös és fehér lámpákat. Hallgattam az ébredező város zajait. Úgy éreztem ez a hajnal nekem alkonyom lesz. Az utolsó napfelkelte, amit megnézek és aztán véget vetek szenvedéseimnek. Így álltam ott magányomba egy szál ingben és farmerban, amikor odalépett hozzám a leggyönyörűbb nő, akit valaha láttam. Egy szál cigarettát kért tőlem és rám mosolygott. Az a mosoly ott törékeny lelkemben isteni fénysugárként oszlatta szét a felhőket. Beleszerettem, első látásra, fülig. Hosszan beszélgettünk ott a hídon, később a parton sétálgatva az egyre hangosabbá váló szállodák fövenyein. Megtudtam, hogy nyaralni jött, most végezte el tanulmányait és szeretne világot látni. Abban a pillanatban én úgy éreztem, soha semmi mást nem akarok látni csak őt. Együtt repültünk haza angliai otthonába és egy hónapon belül összeházasodtunk. Visszaadta az életem, a szakadék széléről rántott vissza. Egy évre rá gyermekünk született, gyönyörű kisfiú, boldogságunk határtalan volt. Nem sokáig tartott azonban az én örömöm, látomások kezdtek gyötörni, fiam halálát láttam álmaimban. Zöld lángok emésztették, egy szörnyű meghatározhatatlan szörnyeteg karmai közt. Minden reggel csuromvizesen ébredtem fel, az álom utolsó részlete mindig ugyan az volt, a szörnyeteg felém fordul, négy szeme megcsillan és azt mondja; Minden bűnért meg kell fizetni egyszer.
Kisfiam egészsége hirtelen romlani kezdett, láz gyötörte és az orvosok nem tudták megmondani mi baja lehet. Semmi nem használt, apró kezeinek szorítása egyre gyengült az ujjamon, szinte kézzel foghatóan szállt el belőle az élet. Tudtam, hogy mit kell tennem, felkerestem egy angliai szektát és kértem had gyakoroljak egy ősi rituálét az egyik tagjukkal. Ódzkodtak, mikor megtudták, mire készülök, végül mégis belementek, feltéve, ha megsúgom nekik riválisuk az OTO titkait. Beleegyeztem, tudván, hogy ez az egyetlen esélyem. A nő átlagos képességű volt, a céljaimnak azonban megfelelt. Háromszor háltam vele, háromszor próbáltuk el a rituálét. Mindegyik alkalom szörnyű, égető sebhelyként maradt meg lelkiismeretemben, ami minden alkalommal felszakadt, ha feleségem szemébe nézve azt mondtam, újra bent kell maradnom a munkahelyemen, mert rengeteg feladatot zúdított ránk a főnök. Leírtam mindent, amit régi rendemről és módszereiről tudtam, majd elindultam a nő lakására. Feleségemtől csak a szokásos módon köszöntem el, nem akartam gyanút kelteni benne.
A rituálét hamarosan elkezdjük, a nő a fürdőben van, én még leírom ezt a jegyzetet, talán, hogy nyomot hagyjak magam után, nem tudom. Megkísérlem végrehajtani azt az ősi mágiát, aminek a lezárásaként az orgazmus energiáinak felszabadulásakor, elveszek egy emberi életet, ezzel kaput nyitva egy síkra, a lelkek őreinek síkjára. Életet, életért. Ez a varázs tiltott mióta csak a Nílus csermelyé fakadt Afrika szívében, a ködös múlt egyik utolsó rituáléja. A különbség csupán annyi, hogy az oly sok éve eltékozolt életért cserébe, a bosszút esküdött szellemeknek nem egy újabb ártatlan vérét kínálom a fiamért cserébe. Ezen az utolsó alkalmon az áldozat én leszek.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek