Vadászat - Első rész

Miután a tűz vidáman ropogni kezdett, ismét kiment a géphez, hogy behordja felszerelését, útközben azonban meggondolta magát. A fegyver és az élelem nem szalad el, úgy döntött tesz egy rövid sétát, megnézi mit végzett a tél a kunyhó körül, hátha szükség lesz pár javításra. Elsétált a tó partját követve egy darabon, megvizsgálta a vízhez járó állatok nyomait. Pézsmapockok, őzek, egy jávorszarvas mély patanyoma, sőt egy forrás torkolatánál mintha medvenyomokat is felfedezett volna, igaz minden nyom elég  régi és elmosódott volt ahoz, hogy biztosra mehessen. Ezután visszaindult a vadászház felé, felhágott egy fenyőkkel tarkított köves emelkedőn és balról kerülte meg a házat. Apró pelyhekben hullani kezdett a hó, lassan de biztosan fehérre festve a fenyők csúcsait. Reggelre az egész megfagy majd, dermedt csontvázakká változtatva az örökzöldeket. Keskeny, alig látható ösvény futott végig a köves domb gerincén, balkéz felé a kis tó, jobbra a kezdődő rengeteg, vele szemben épp a kunyhó füstölgő kéménye látszódott. Egerman vigyázva lépkedett a hidegtől csúszós köveken, lába alatt kezdődő köd gomolygott elő az erdőből. Jó lesz ma éjszaka bezárkózni és jól megrakni a tüzet, gondolta. A kunyhó nyugtai oldala kibukkant a fák közül, ahogy az ösvény hirtelen véget ért és a vadász leugrott egy kis letörésről. Közvetlenül a faház fala mellett fahasábok sorakoztak, a hátuljához toldott kis fészer mögött. A szerszámoskamra melett volt a pince lejárata. Fabian Egerman döbenten látta, hogy a pinceajtó tárva nyitva, a lakatnak nyoma veszett. Odalépett és megvizsgálta az ajtót, a zsanért egyszerűen letépték, s egy pár pillanat múlva megtalálta a lakatot is. A fészer mellett hevert, borzalmas állapotban. Feszítővassal verhették le, de olyan amatőr módon, hogy úgy tűnt, mintha megrágták volna. A férfi nem értette, a házba nem törtek be, a pincében pedig nem tárolt mást, csak kerozinos, benzines hordókat és pár láda konzervet. Már már elindult a sötétségbe vezető lépcsőfokokon, amikor eszébe jutott, hogy nincs értelme, úgysem látna semmit odalenn. Nem volt nála zseblámpa, a villany pedig nem működik, mert még nem üzemelte be a generátort. Visszalépett a korhadt deszkáról, mely rekedt sóhajhoz hasonló reccsenést hallatott, ahogy a súly lekerült róla. Ezeket is ki kell majd cserélnie, szinte szimfóniát játszottak a repedt deszkák, ha az ember végigment rajtuk, csoda, hogy nem szakadtak le alatta még. Odalépett a fészerhez és elhúzta a reteszt. Az ajtóra akasztott szerszámok csörrenése elnyomta a neszt, ahogy valami a falhoz súrlódott a pincében. A generátor melett egy kanna benzin állt egy barkácsasztalon. Egerman megrázta, még lötyögött valamennyi az allján, talán elég arra az időre, még lemegy a pincébe egy új hordóért. Ha ellopták az üzemanyagtartalékát... erre gondolni sem mert. A kunyhó fával is jól fűthető, de a hidroplánhoz kerozin kellett. Ugyan hamarosan utánna jön Erik, de addig itt ragadna, elvágva a külvilágtól, tapasztalt vadász volt és tudta, nincs annál kiszolgáltatotabb helyzet, ha az ember ott ragad valahol a vadonban.
Beletöltötte a benzint a gép üzemanyag tartályába, majd berántotta a szerkezetet. A generátor duruzsolása mellett is meghallotta, ahogy a pincelépcső egyik foka beszakad valami irdatlan súly alatt. Egy pillanatra megfagyott az ereiben a vér, de aztán a tapasztalt vadász rutinja kerekedett felül. Biztosan egy medve, bevackolta magát a pincébe télire, talán sikerült felbontania néhány konzervet és teletömött hassal álomba szenderült odalenn. A hidroplán zaja és az ő szaga biztosan felébresztették kezdődő hibernációjából. Most még lassú és zavarodott. Cselekednie kell. A repülő hátsó ülésén keresztben fekszik a puskája, jól karban tartott, megbízható fegyver, mellette a töltények. Az egész nincs csupán százötven méterre, ha ügyes és elég csendes elérheti mielőtt az állat megneszeli, hogy itt van és elmenekül. Micsoda remek kezdése lenne az a vadászatnak, Erik még itt sincs, de máris egy medvebőr lógna az ajtó mellett. A biztonság kedvéért megmarkolta egy fejsze nyelét és óvatosan kikémlelt a fészer deszkái közti résen. Szemét olyan közel nyomta, ahogy csak tudta, lélegzetét visszafojtva fülelt. Semmi nesz, sehol semmi. Talán visszaaludt. Egerman kinyitotta az ajtót és kilépett a fészerből. Körbenézett és megbizonyosodott róla, hogy tiszta a terep. Óvatos léptekkel elosont a ház fala mellett a móló irnyába. A saroknál kikémlelt, és látta, hogy a tó felé sincs nyoma semmilyen élőlénynek. Ekkor reccsenést hallott közvetlenül a feje fölül. A lény, amely a tető sarkán gubbasztott összekuporodva, nem medve volt, és nem volt tele a hasa. Vaskos feje torz vigyorba torzult ahogy kivicsorította tépőfogait. Aztán a férfire vetette magát, egész súlyával a mellkasán landolt. Egerman megpróbálta meglendíteni a fejszét de a lény félúton elkapta a karját és az állkapcsa szilánkosra törte a csontokat a kezében. Egerman felsikoltott, egy pillanatra maga is meglepődött milyen vékony, és szánalmas hangon, majd az állat oldalra rántotta a pofáját, vállból kitépve ezzel a fogai közt tartott kart. A második harapás a férfi torkát tépte fel, vörös vérzuhatagot zúdítva a vadászház oldalára.

Csöndes, őszi eső kopogott a bérlakás földszinti ablakán. A megvetemedett ablakpárkányon, elszáradt rózsa állt egy olcsó cserépben. Barnás levelei közt fény szivárgott az éjszakába.  Az üveg mögötti szoba berendezése, gyakorlatilag egyetlen kopott asztalból, a rajta lévő lámpából és egy székből állt, ha nem számítjuk az embert, aki a széken ült. Muldon maga is öreg bútordarab volt, középkorú, de ránézésre tíz évvel idősebb a koránál. Régóta végezte a hivatásást is, melynek ezt a részét kifejezetten gyűlölte. Sloutch kalapja az asztalon pihent. Régi, viseletes darab volt, egy helyen égésnyommal, belső karimáját tulajdonosa vére egy alkalommal annyira átitatta, hogy véglegesen sötétbarnává vált. Bal karimája fel volt hajtva, pont mint a burmai dzsungelekben harcoló angol katonáké egykoron. Muldon ezzel a kalappal babrált, ujjait szórakozottan futatta végig a gyűrődés okozta évtizedes ráncokon. Vadászként és nyomozóként is megszokta a várakozást, de ettől még nem utálta kevésbé. Gondolatai ekkor is az ellenfele körül jártak, de nem tudta megállni, hogy pótcselekvésként ne matasson folyton. Testének szálkás izmai megfeszültek, majd elernyedtek a khaki színű ing alatt, ahogy újra és újra ráharapott a szájában tartott fogpiszkálóra. Kirobbanó formában volt, s ennek köszönhette, hogy még életben van. A lámpa fénykörében piszkosfehér dosszié feküdt az asztalon. Már vagy százszor átnézte, elejétől a végéig, mégsem jutott előbbre. Részletes leírás az áldozatokról, családi háttér, szeretők, hobbik, minden apró kis titkuk egész életükből. Az ügynökség alapos munkát végzett. Mégsem talált semmi összefüggést köztük, nem volt kapocs, fogódzó, amin elindulhatott volna. Illetve mégis, a gyilkosságok helyszínei mind elhagyott vidékek voltak, néha több megyényi távolságra egymástól. Nem kötötte össze őket mágia, semmiféle folklórt vagy legendát nem talált a történtekhez hasonló esetekről. Az áldozatokat megcsonkították, felfalták a tüdejük és a szívük, valószínűleg a lelküket is. A gyilkos minden bizonnyal idegen lehetett, s még fiatal a Földön. Valószínűleg nem képes elrejteni valódi formáját, vagy feltűnésmentesen materializálódni. Ezért választ elhagyott helyeket, túl szembeötlő lenne a városokban... Nem láttak azonban paranormális lényeket arrafelé, semmi vérmedve, emberfarkas, de még egy kósza UFO észlelés sem. A napilapok kacsái ezúttal valódi kacsák voltak. A helyszíneket egyetlen dolog kötötte össze, erdő. Egy állat, vagy annak látszó más síkról idetévedt lény feltűnésmentesen közlekedhetett köztük. Muldon elhatározta, vadászni indul, de arról még fogalma sem volt, pontosan mire és hogy merre induljon.