Ember

Gépzaj, hideg fények a távolban. Lüktető duruzsolás kúszik a ködben, csikorogva szorulnak egymáshoz a halott testek. Fém izmok és műanyag verőerek izzanak fel a súrlódástól. Aktus ez, szerelmes keringő vagy gyilkos indulattól fűtött küzdelem, meg nem mondhatom. Karok ölelnek, testek fonódnak egymásba, s egy pillanatra egyé válik a két fél. Behatolás a testbe, élettelen szövet szakad, hideg folyadék fröccsen a falakra. Rozsdából álló virágos mezővé változik a világ. Vörös, barna, szürke, a halott paradicsom színei elfolynak egy karcos lencse előtt.
Ablaküveg egy óriás gépezet tetején, kilátó a csillagok közti sötétségbe. Mögötte ülsz, bőrszíjak feszülnek a karodra. vénáidba csillogó tűkön át pumpálják a mérget, s te csak bámulsz kifelé, a sötétséget fürkészed. Turbina süvölt a mélyben, végtelen kürtőkön át tolja a szelet. Mire hozzád elér a förgeteg nem más csupán csak enyhe léghuzam. Elsuttogott szerelmi vallomás, ejakuláció utáni sóhaj.
Reszket a vonó a húrokon, cidrizik, didereg, fagyról és halálról mesél. Egy tündér hangja csatlakozik hozzá, kedvesét siratja. Ritmus kél a homlokod mögött, üreges koponyákon dobol a múlt. Agyarak, szarvak, csíkos bundák hamuja keveredik a véreddel és fekete szíved sikoltva pumpálja az agyadba. Halott lények tengermély, barna szeme néz rád a plafonról. Sosem veszik már le vádló tekintetüket rólad, Nem tudják lehunyni, mert szemgödrükbe kavicsot varrtak. Ők maguk elballagtak, sorban elsétáltak, s az elveszettek tengerébe vetették magukat. Csak a szemük maradt itt, hogy lássák gyilkosukat.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.