Tengerésztörténet
2009.10.17. 23:45
A Narvál Agyarához címzett fogadó zsúfolt volt, mint mindig, három kéményéből fekete füst szállt fel a csillagos téli égboltra. Odabent a melegben megfáradt halászok, marcona bálnavadászok és cserzett bőrű falusiak itták az olcsó rumot, és a még olcsóbb sört, miközben hihetetlen történetekkel traktálták egymást, nagyot röhögve egyik-másik elázott matrózon, aki meséjének sikerén felbuzdulva túl nagyot hazudott. Ezeknek a történeteknek nagy része a tengerről szólt, bátor ifjakról, a mélység szörnyeiről, a mese végén elásott kinccsel vagy tündérszép hercegnővel. Legtöbbjük puszta hazugság volt, akadtak azonban köztük olyanok melyekben megvolt az igazság csírája, még ha legtöbbször mélyen eltemetve a nagyotmondások mocsarában.
Az ilyen mesék végét nem kísérte össznépi röhögés és asztalcsapkodás, ezek a mesék, mint a legtöbb, aminek valóság alapja van bizony szomorú véget értek. Hőseik nem nyerték el királylányok kezét, nem tértek haza büszkén, kincsektől roskadozó hajókkal. Sokkal inkább végezték szörnyek gyomrában vagy a tenger fenekén. A kocsma vendégei az efféle történetek végén rendszerint a mesélőt ízes káromkodások közepette küldték el melegebb éghajlatra, és rágyújtottak egy tengerésznótára. Ha akadt ilyenkor egy-egy átutazó, aki a füstös terem sarkában ülve iszogatta a grogot és véletlenül épp odafigyelt a mesére, ami valljuk meg nem túl nehéz, hisz az efféle történetek jószerint félig kiabálva kerültek előadásra, elgondolkodott és páran közülük lehet, hogy másnap mégsem álltak be matróznak szerencsét próbálni. Néhányakat azonban pont az efféle történetek hoztak lázba. Megsejtették a bennük rejlő igazságot, kiokoskodták belőlük, mi történhetett valójában. Egy kis utána járással, pár ital meghívással néhány kevésbé jó hírű helyen és rengeteg szerencsével fellebbenthették a fátylat az eredeti szereplő kilétéről és ami a legfontosabb, az eredeti kincsről. Innen már nem kell nagyot ugrani egy hajó kibérléséig és egy újabb kaland kezdetéig.
Efféle alak volnék magam is, a nevem Tiberius, a nagyapám után. Származásom maradjon homályban, nincs kihatása erre a történetre, hisz végeredményben nem is rólam szól, csupán úgy döntöttem megörökítem az estét és az azon elhangzottakat melyek eme, számomra sorsfordító utazásra ösztökéltek.
Az volt az első alkalom, hogy a "patinás" italkimérés vendégének mondhattam magam. A vendégsereg a szokásos, pont, amit egy ilyen helyen vár az ember, na azért nem rablóbanda de enyhén szólva nem azok a kimondott "fine gentleman"-ek. Nagy hangjával kiemelkedett közülük egy foghíjas szürke szakállú öregember, egy székre állva adta elő történetét. Folyton megszakította az előadását két dolog okán, az egyik ami elég gyakran fordult elő, hogy egy mondat közepén félbehagyván a szót egy adag bagót köpött a padlóra, a másik amikor ezt a hiányt pótolván újabb marékkal tömött a szájába.
A hitelesség kedvéért megpróbálom az ő szavaival elmesélni a történetét.
Aye mondom néktek, ott vótam mikó azt a városi bugrist a fedélzetre emelték, hét nyárral ezelőtt a Delfinen szolgáltam. Ammég jó kis hajó vót nem ezek a mai teknők, amit összedobnak oszt'án vagy úszik vagy nem. Na szóval visszafelé gyüttünk mán, egy hete voltunk kinn a tengeren, de valahogy nem vót szerencsénk, szinte üres hálókat húztunk magunk után. Egy éjjel viharba kerültünk pár mérföldre a parttól, dörgött, villámlott. A hullámok kis hijján átcsaptak a korláton. A kapitány úr, az Istennyugosztajja, bevonatta a hálókat, oszt' amint fő'csavartuk a komákkal látom, hogy egy férfi van bele gabajodva az egyikbe. Nagyon csúful nézett akkor már ki, jó pár napja húzhattuk, megrágták a halak kissé, meg fölis vót puffadva. Hínár lógott a fejin és mikor levágtuk a hálóból és leesett a fedélzetre fölhasad a mellkasa, volt rajta egy csúnya vágás. Nem vót szép látvány nekem elhihetitek, szegény pára rútul megjárta. Holtában egy fura medált szorongatott még mindig, azokkal az ujjaival amiket a halak meghagytak. Megjött a kapitány és szétfeszítette az öklét, kiszedte a medált és megvizsgálta. Akkor vetettem rá én is egy pillantást. Olyan torz dolgot még sosem láttam, én mondom nektek. Valami kifordított, megcsavart fadarabra emlékeztetett, rút jelek voltak belevésve. Fekete volt az algáktól és nyálka csöpögött róla. Egy pillanata úgy láttam megdobbant, mint egy kivágott emberi szív! A kapitány a zsebébe süllyesztette és a hullával kezdett foglalkozni. Az egyik matróz felismerte a ruhája alapján, aszonta valami úr lehetett mer egy hónapja tanúja volt, ahogy kibérli a Szelek urát, egy francos délről gyütt vitorlást. Hát én mondtam is a komáknak; Szárazföldi patkány minek megy tengerre, ha nem tud úszni, nem igaz? Harrharr. No de ezek nem találták viccesnek mög a kapitány se. Rám parancsolt, hogy ne jártassam a számat inkább erigyek a raktérbe ellenőrizzem a rakományt. Ezé' van, hogy ami innét következik azt csak az én szemszögembő' tudom elmesélni. - Itt volt egy cinikus megjegyzés a közönségből a lódító öreg tengeri medvéket illetően, de az öreg mit sem törődve folytatta. -
Szóval lementem a fedélközbe és lámpást kerítve elindultam a dógomra, a legénység odafenn volt, a hálók behúzásán fáradozott. Csak Thomas Hawkins a nappali kormányos aludt függőágyában. Egyszer csak hallom, hogy nagy üvöltözés támad odafönn. Majd ahogy valami súrolja a hajó oldalát aztán egy csobbanást. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de nem mentem vissza, nehogy a kapitány még jobban megharagudjon rám. Elindultam a raktérbe vezető ajtó felé, de mikó majdnem odaértem megcsúsztam és összetörtem a lámpást. Sötétbe borult minden körülöttem. Ott feküdtem a feketeségben, vártam, hogy a szemem hozzászokjon a sötéthez és közben hangosan szidtam a jó édes anyját annak aki nyitva hagyta az egyik ablakot amin bevert a víz, hogy elcsússzam rajta. Valószínűleg ez vót, ami megmentette az életem. Ez meg az a hordó, ami eltakarta a fedélzetre vezető lépcsőt előlem. Ahogy ott fekszem hallom, hogy megreccsen a lépcső, mintha valaki nagy teherrel jönne le rajta. Kikukucskáltam a hordó mögül és látom, hogy egy hatalmas árnyék takarta el a bejáratot. Erős szag csapta meg az orrom, afféle, amit nagyragadozók árasztanak magukbó'. Aki látott már tigrist Szenegál kikötőjében az tudhassa, miről beszélek. Ez is hasonló volt, csak valahogy... vizesebb, ilyen szaga lenne az oroszlánnak, ha vízben élne azt hiszem. Bizonyára hangoskodásom vonzotta oda. Amikó meghallottam a hangját, mély, gurgulázáshoz hasonló torokhang volt, azt hittem azonnal végem. A félelemtől mozdulni sem mertem, csak lapultam hozzásimulva a hordóhoz. Két ördögi szempár nézett le rám. Olyanok vótak mintha a pokol zsarátnokaiba bámulnék. Először azt hittem két szörnyeteg áll egymás mögött, de észrevettem, hogy a két szempár együtt mozog. Istenre mondom a bestiának négy szeme vót és mind a néggyel egyenesen rám bámult! Elindult lefelé a lépcsőn, hatalmas alakja szinte betöltötte az egész folyosót, fenyegetően morgott, megéreztem bűzös, döglött halszaggal keveredő leheletét. Behúztam a fejem a hordó mögé és összekuporodva imádkoztam mindenhez amit ismerek, egész testem reszketett. Hallottam, ahogy megreccsennek súlya alatt a deszkák. Közvetlenül búvóhelyem előtt állt. Szerencsétlen Thomas Hawkins ezt a pillanatot választotta arra, hogy felébredjen függőágyában. Hallottam egy velőtrázó sikolyt, ami egy pillanat alatt gurgulázásba csapott át, aztán Thomas koponyájának reccsenését amint megadta magát a szörnyeteg álkapcsának. Osztán végighallgattam, ahogy a lény feltépi a fiú hasát, hallottam a szakadó hús hangját és padlóra omló belek csobbanását. Vad csámcsogást majd egy halk morranást és egy surrogó hangot. Osztán csend lett. Ott űtem a saját húgyomban és reménykedtem, hogy nem én leszek a következő. Pár perc múlva mikor meg mertem fordulni és kilesni a hordó mögül, de a szörnynek nyoma sem volt. Csak a kormányos földi maradványainak gőzölgő kupaca mutatta, hogy nem álmodtam. Rám tört a hányinger, minél messzebb akartam kerülni attól a kupactól, ami nemrég még ember volt. Feltántorogtam a fedélzetre, de ami ott fogadott attól elhánytam magam. A hajó maga volt a pokol. Mindenfelé testrészek hevertek, a padlón, a kötélzetbe csavarodva, a deszkák iszamosak voltak a vértől. Megbotlottam egy félbetépett tetemben és elvágódtam. A fedélzetmester volt az. Az arca halálában fehér volt, szemei befordultak, szája sikolyra nyílt. Torka feltépve, félbetépett testéből kitüremkedő belsőségei a cipőmre tapadtak. Minden lelki erőmre szükségem volt hozzá, hogy elinduljak túlélőket keresni. Nem jártam sikerrel. A legénység minden tagja halott volt, látszott, hogy váratlanul érte őket a csapás, sokuk arcára a döbbenet fagyott rá. Mindjük földi maradványait megtaláltam, kivéve a kapitányét. Leeresztettem egy mentőcsónakot és őrült iramban evezni kezdtem. Mindegy vót hova jutok, csak el attól a szellemhajótól. A lénynek nyomát sem láttam, három napig eveztem egy irányba, amerre a partot sejtettem és a negyedik nap hajnalán homokra siklott a csónakom orra. A kimerültségtől elájultam. Egy parasztházban tértem magamhoz. A háziak elmeséléséből tudtam meg, hogy a családfő talált rám, félhalott voltam, őrülten motyogtam a csónakban ülve ide-oda húzgálva az evezőket a homokban. Hazavittek, lefektettek, megetettek, gondoskodásuknak hála hamar felépültem. Nekik köszönhetem, hogy most itt vagyok és elmesélhettem megmenekülésem történetét.
Hát ez volna a történet, aminek okán én holnap hajóra szállok, válogatott embereimmel nekiindulok a tengernek, mert ebben a mesében én, Tiberius Holmes olyan kincsre leltem mely meghozza nekem a világhírt és elismerést. A vén tengerészt kifaggatva megtudtam a pontos helyet, ahol a férfit kihúzták a vízből. Ezzel a tudással és a modern tudomány jó pár eszközével felvértezve, én lehetek az első a világon, aki csapdába ejt egy olyan lényt, aminek létezése nem bizonyított a tudomány számára. A déli hajósok rémét, a tengerek tigrisét, a mélység szörnyét, a Myrmidont.
Ha sikerrel járok, beszámolok az útról kedves olvasó, ha nem hallasz többé felőlem talán én is úgy jártam, mint azon történetek főszereplői, amik igazságon alapulnak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek