A Továbbképző
2010.03.08. 16:03
Ahogy beléptem a kapun már tudtam, hogy rohadt unalmas napom lesz. Az épület egy lerobbant szoci építmény volt, undorító és hálistennek ismeretlen stílusban díszített, libafos-zöldre mázolt falakkal. Kapuján kétszárnyú, barnára festett faajtó. Ahogy benyomtam a réz kilincsgombot látszódott, hogy ezt is vagy tucatszor festették már át, a homlokzaton virító felirat is olyan ideiglenesnek tűnt, valószínűleg csak a fohász tartotta a magasban. Továbbképző, ez állt a táblán, semmi több. Megvontam a vállam és táskámat feljebb húzva a vállamon beléptem. Egy szürke folyosóra kerültem, a jobb oldalán fehér, kétszárnyú ajtók, mindegyiken szám, sorban egytől, húszig. Balra pár sima ajtó volt ilyesféle feliratokkal, raktár, tanári, velociraptor karám, mosdó. Csak a szokásos, hirtelen nem tudtam, mihez kezdjek, aztán eszembe jutott a prospektus, amit a postaládámban találtam, az alapján jöttem el a címre, igaz, a busz dugóba került,úgyhogy elkéstem. Valószínűleg ezért nem találtam már senkit a folyosókon, ránéztem a papírosra, azon a hetes termet jelölték meg, mint a kezdő osztály első órájának színhelyét. Kopogtattam és mikor azt hallottam egy fiatal női hangtól, hogy szabad benyitottam. Nagy, téglalap alakú terembe kerültem, a falai vajszínűek voltak, a tetőről lógó neonlámpák fényében olyan színűnek tűntek, mint a zsír. Összetolt, négyszemélyes asztaloknál, nekem háttal, a terem vége felé fordulva vagy negyven, nagyrészt korombeli ember ült. A túlsó falnál, egy széthúzható kék függöny előtt vékony, huszonéves nő állt pálcával a kezében. Csodálkozva bámult rám, fekete hajjal keretezett arcát kissé oldalra billentette, minden szem felém fordult és egy hang a hátsó padokból azt suttogta, ülj már le, ha jót akarsz.
- Ó! Elnézést, a zavarásért én csak… dugóba kerültem. – Azzal levetettem magam egy padra a sugdolódzó srác mellé. A nő még egy pillanatig rám meredt, aztán visszafordult a kék függöny felé és egy táblát húzott ki mögüle, hadonászva magyarázni kezdett. Egy idő után, mire kipakoltam a cuccaim az asztalra feltűnt, hogy nem értem, amit magyaráz, néhol már a nyelvet sem, de amit értettem az is összefüggéstelen volt. Értetlenül meredtem a mellettem ülőre, ő visszanézett rám és bizonyára félre érthette a tekintetem, mert kezet nyújtott és így szólt;
- Dávid. – Aztán mosolyogva visszafordult és tovább rajzolgatott egy füzetbe. Értetlenül néztem körül, a teremben mindenki kivétel nélkül valamivel piszmogott, pár lány körbe ülve, halkan sugdolódzott, egy arc cigit tekert a sarokban, többen zenét hallgattak, a közös az volt az emberekben, hogy senki sem figyelt arra amit az a nő művelt ott a terem végében. Felemelkedtem és a padok közt összegörnyedve átosontam egy falszéli helyre. Mögöttem két szőke lány ült, az egyikük orrában rózsaszín karika, jókedvűen beszélgettek valami buliról. Mellettem egy szemüveges, vékony, szakállas és egy nagyobb darab hosszú hajú srác ültek, egyikük valami angol nyelvű könyvet olvasott, amíg a hosszú hajú átült a másik oldalamra és bemutatkozott.
– Hali Zoli vagyok! -
- Szia, én Geri, te, mi folyik itt? -
- Igazság szerint fogalmam sincs, mióta bejöttünk magyaráz, de ha tőle kérdezel valamit, vagy hangoskodsz, akkor kiakad és elkezd üvöltözni. Senki se érti, miről beszél, nyugodj meg. -
- Aha, hát ez elég furcsa. -
- Ja de végül is nemsokára szünet akkor majd kiderítjük, mi folyik itt. -
- Oké – Egyeztem bele aztán valami ismerkedésfélébe kezdtünk bele, időközben a szemüveges srác is letette a könyvét és csatlakozott a beszélgetéshez. Ricsi néven mutatkozott be. Kiderült róluk, hogy mindketten elég jó arcok, előkerült valahonnan egy kis doboz tubák is és felváltva szippantottunk belőle. Kissé kezdtem bekábulni és már egyáltalán nem zavart a halandzsa duma ami a függöny felől áradt. Zoli mondott valami poént, amin hangosan felröhögtem. Erre csend támadt. Felnézve láttam, hogy a nő ott áll felettem csípőre tett kézzel. Ekkor már eléggé jó hangulatban voltam és hirtelen jó ötletnek tűnt azt mondani;
- Semmi tanárnő, csak arról beszélgetünk, hogy maga milyen csinos. – A nő elpirult és meglepetésében csak annyit válaszolt;
- Hát akkor halkabban beszélgessenek, ha kérhetem! - Azzal visszafordult a tábla felé. Óráknak tűnő percek teltek el, a zagyva magyarázat nem akart abba maradni, időközben bevontuk a lányokat is a beszélgetésbe, akik érdeklődve kérdezték, hogy mégis mit szívunk röhögve a padról. Felvilágosítottuk őket, mire ők megkérdezték, hogy ez valami drog? Sietve válaszoltunk, hogy dehogy csak porított dohány. Kiderült, hogy azon a bulin én is ott voltam, amiről beszélgettek így már, Nikivel és Mónival közösen, ötösben folyt a társalgás.
Az első szünetben, az ablakokban ültünk, az óra egyre valószerűtlenebbé vált. Én le se másztam az ablakból. A nő vízipipákat osztott szét és a megfelelő megtömésükről kezdett magyarázni, ezt kivételesen értettem, bár sok újat nem mondott. Kaptam is egy ötöst a munkámra, amit egy lila színű, giccses borítóval ellátott naplóba vezetett be. Ez után mindenféle társasjátékot pakolt ki az asztalra a függöny mögül és csoportokat kellet alakítanunk, mi öten egyből meg is voltunk a magunkéval. Csakhogy párosan kellett lenni, ezért odaintettem Dávidot is. Ő egy magas „kísérleti” szakállat ápolgató srác volt, aki állandóan rajzolgatott. A játékok nem kocka szerint működtek, hanem furcsa feladatokat kellett végrehajtani az előrejutáshoz, példának rajzolni kellett egy óriáskígyó által éppen megtámadott cserkésztábort, amíg a másik csapat körbeugrálja a termet nyuszi ügetésben.
Az egész kezdte kissé elveszteni a realitását, nekem pedig szörnyű balsejtelmem támadt. Így amikor a nő nem figyelt fogtam magam és elhúztam a kék függönyt. Mögötte egy régi vitorlás hajó komplett belső tere volt, aranyozott székekkel és ezüst asztalokkal, minden asztalon egy zsebórával. A hajópadló, gyönyörű barnára pácolt deszkákból állt, az órák is mind egyedi, bonyolult szerkezetű remekművek voltak. Kitágult szemmel meredtem a helységbe, nem hittem el, amit látok.
- Ó a túlélési etikett terem, nem, nem az majd csak a harmadik órán következik! – A nő odalépett és megnyomott egy gombot a falban, mire fém pengék és fűrészek kezdtek szabálytalan időközönként kivágódni a leglehetetlenebb helyekről a hajótestben. Hallottam a gőzgép surrogását, ami a szerkezetet hajtotta. Fogalmam sincs, itt mit kellett volna csinálnunk, de rohadtul nem is akartam megtudni. Fogtam a táskám és indulni készültem, amikor a nő megragadta a karom és megfordított. Azt hittem meg akar csókolni, de ő mintha csak megölelni akarna, körém fonta a karjait és egy injekciós tűt nyomott belém.
- Ááá, mi a szar ez? – Fakadtam ki.
- Morfium. – Válaszolt mosolyogva, azzal fordult is vissza, folytatni az előadást.
- És most meg fogok halni? – Kérdeztem kétségbeesetten, a hangom szinte sikollyá vékonyult.
- Á dehogy, csak érteni fogod, amiről beszélek. – Felelt azzal folytatta tovább.
- Ha mégis, akkor csak, hogy tudd, kibaszottul pipa leszek… - Mondtam nevetve és a padlóra estem, egyáltalán nem fájt és ezen még jobban nevetnem kellett. De valóban igaza volt, innentől kezdve mindent értettem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Cymero 2010.03.08. 18:03:15
WAR89 2010.03.08. 18:18:47
Németh Póni 2010.03.08. 20:28:23
Oidipus Prime · http://oidipusprime.blog.hu/ 2010.03.08. 20:57:48
Oidipus Prime · http://oidipusprime.blog.hu/ 2010.03.08. 22:39:27
Oidipus Prime · http://oidipusprime.blog.hu/ 2010.03.10. 11:20:45
oPPÁRÉ 2010.03.10. 12:57:03
Hallották, ezt magyarázom! Látta, hogy elnyomott? Maga látta, ugye? Látta? Maga látta?
Utolsó kommentek