Súrlódások
2010.05.21. 15:20
Ízelítőül, a Súrlódások c. novellából, az első nap.
A hegyekben voltunk, egy szerpentinen autóztunk, minden tökéletes volt. Aztán egy erős fény szinte megvakított, fehér hullámként gördült át a dombokon és csapott le ránk. Utólag nem emlékszem semmilyen hangra, a húgom azt mesélte borzalmas, fülsiketítő hangorkánba kerültünk. Én csak a fényre emlékszem, fehér, szinte fizikai testként körülvevő fény. Beleolvadtam, a csukott szemhéjamon át is égette a retinám. Azt hittem meghaltam és a túlvilág felé repülök. Elvesztettem az eszméletem.
Mikor felébredtem még mindig nappal volt, az autónk, egy fehér Opel a szalagkorlát mellett állt, ajtajai kitárva. Apám és anyám sehol, a húgom egy fatönkön ült az út mellett. Ő is eszméletét vesztette és mire felébredt a szüleink eltűntek. Az egyik kanyarban lenéztem a kanyargós út egy alacsonyabban futó szakaszára, kábán tántorgó embereket láttam, néhányan az úton feküdtek. Megláttam a szüleimet, egy árokba futott autó mellett álltak, egy beszorult nőnek próbáltak segíteni. Bár messze voltak, láttam, ahogy a nő lábán vér folyik végig, a kormány belenyomódott a hasába. Apám minden erejét megfeszítve igyekezett hátrafeszíteni az ülést, de mindhiába. Anyám tanácstalanul álldogált mellette. Ekkor láttam meg az első helikoptert, katonai gép volt, tolóajtaja nyitva, oldalában gázmaszkos, fegyveres emberek. Villámgyorsan húzott el felettünk, a hegyek felé repült.
Borzalmasan szomjasnak érezte magam, felbontottam egy kólát a csomagtartóból, tudtam, hogy normálisan anyám zsémbelne érte, a nyaralásra hoztuk a kólát, a kocsiban volt még víz az anyósülés mellett. Csakhogy ezt nem találtam, nyílván elvitték a nőhöz. Ültem a forró aszfalton, nekidőlve a csomagtartónak. A húgom odaült mellém, egy szó nélkül nyújtottam át neki az üveget, had igyon elsőnek. Mohón néztem, ahogy iszik és mikor végre visszaadta a palackot, élvezettel ittam a szénsavas, meleg szörpöt. Nem tudtam eldönteni, hogy hányingerem van-e, Verára néztem magam mellett, megkérdeztem hogy jól van-e. Csak a fejét rázta.
Hamarosan újabb helikopter repült el felettünk. Ez kicsi volt és sárga, hangosbemondó lehetett rá szerelve, mert egy jellegtelen férfihang azt mondta; maradjunk a helyünkön, hamarosan segítséget küldenek, a katasztrófa elhárítók is úton vannak már. Arról nem beszélt mi volt a fény és mi történt egyáltalán. A katasztrófa elhárítókról eszembe jutottak azok a kutyás mentők, akiket a tv-ben szoktak mutogatni. Vajon őket is ideküldik? Aztán eszembe jutott, hogy itt nem dőlt össze semmi, de mi van, ha a fény egy robbanás volt, vagy talán egy bomba? Mi van, ha háború lesz? Hirtelen nagyon nem éreztem magam biztonságban, szinte hallottam a tankok lánctalpainak csikorgását, ahogy áttörik a fenyőfákat és rám irányzott csővel rontanak ki az útra. Minden pillanatban vártam hogy meglátom az égen a bombázóraj körvonalait, amint kinyílik a gépek hasa és bombáik a földre hullnak, darabokra szaggatva engem, a húgom, a családom.
Apám visszatért, trikóra vetkőzött, mellkasán izzadtság gyöngyözött, megkérdezte jól vagyunk-e. Azt feleltük igen, és megkérdeztem mi történt. Azt mondta, semmi, biztosan egy magasfeszültségű vezeték szakadt el. Szeretem a magfeszültségű vezetékeket, amikor kirándulás közben az utunkba akadt egy mindig megbámultam. Olyan magasak voltak, és halált szállítottak a drótokon át. Ha megfogod égnek áll a hajad és idiótán rángatózni kezdesz. Aztán meghalsz. Ha valaki hozzányúl meg hal ő is.
Apám már el is tűnt a lejtőn, kezében az elsősegélydobozzal.
Egy óra múlva hangos motorzúgást hallottunk a távolból, ekkor már apám és anyám is ott ült velünk a kocsi mellett az árnyékban, a nő nem jött velük, nem kérdeztem mi történt. Apám kivette a kesztyűtartóból a távcsövet és az utat fürkészte vele. Katonai teherautók, mondta, orvosokat hoznak, ha jól látom. Felálltam és elkértem tőle a kukkert. Hatalmas, hatkerekű monstrumok gurultak lassan az úton, minden autó mellett megálltak és leugrott róluk pár fehér köpenyes alak. A teherautókon géppisztolyos katonák ültek, gázálarcban, valami pufók ruhában, viccesek voltak.
Hamarosan hozzánk is elért az első teherautó, zöldre mázolt hűtőrácsával, mély hangon doromboló motorjával olyan volt, mint egy hatalmas, lomha oroszlán, ami nemrég ette tele magát és most komótosan lépked a fekhelye felé.
Maszkos orvosok jöttek oda hozzánk, megkérdezték, hogy nem fáj-e semmink, hogy érezzük magunkat. Kedvesek voltak. Apám szóba elegyedett az egyik katonával, ez nem viselt gázmaszkot, egy furcsa, kattogó készüléket tartott a kezében és néha lopva rápillantott. Bajuszos, apám korabeli ember lehetett, parancsokat osztogatott. Nem hallottam mit beszéltek, de megütötte a fülem, amikor édesapám megkérdezte, hogyhogy az ő autóik működnek, hiszen a miénk nem indult be és senkié sem az úton ragadottak közül. A férfi motyogott valamit egy elektromos impulzusról, vagy miről, azután azt mondta; menniük kell, de zárjuk be az autót és nyugodtan sétáljunk le az első faluig az úton visszafelé, felállítottak egy elsősegély állomást, ott majd bővebb tájékoztatást kapunk.
Ahogy a katonák elhaladtak mellettünk újabb helikoptereket hallottam a távolból, ezeket nem láttam, biztosan a másik irányból kerülték meg a hegyet, de hallottam őket, többen voltak. A katonák is az ég felé néztek és füleltek, a bajuszos emberhez odafutott egy gázálarcos és kérdezett tőle valamit, amaz csak a fejét rázta és megvonta a vállát. Hirtelen három pukkanáshoz hasonló hangot hallottam, mintha óriási szappanbuborékok durrantak volna szét, a magasban. Azután felkerepelt egy géppuska, magas, sivító hangon szólt, a hegyek közt visszhangzottak a lövések. Egy éles, visító hangot hallottam, mintha egy óriási állat üvöltene, azután egy robbanást. Majd minden elcsöndesedett. Apám arcán rémületet láttam, kérdőn nézett hol a katonákra, hol a levegőbe. Egyik helyről sem érkezett válasz a kimondatlan kérdésre. Mi volt ez?
Anyám a háttérben állt és a húgomat ölelte. Menjünk már Feri, szólongatta apámat, aki nagy nehezen kötélnek állt és megfordult. Visszaindultunk az úton.
A faluban orvosok és katonák fogadtak, mindenki nagyon segítőkész volt, azt mondták az autónkat másnapra visszavontatják és egy szerelő majd rendbe hozta. Amíg ott voltunk, egy hotelben szálltunk meg, a tulajdonos egy nagyon kedves ember volt, Imre bácsinak szólítottuk és amíg apám és anyám a katonákkal beszélt, elvitt minket és mutatott egy gyíkfészket. Az apró tojások körben álltak egy kis földhalomban, el akartam vinni egyet, de azt mondta, hogy hagyjam csak ott, különben nem kelnek ki. Gondosan visszatemette őket majd visszamentünk a hotelbe. Az ottlétünk alatti éjjelen ismét lövéseket lehetett hallani, és azt a furcsa, sikoltásra emlékeztető hangot. Mintha egy hatalmas elefánt kiáltana fájdalmában, vagy valami még nagyobb… El sem tudtam képzelni, mi adhat ilyen hangot.
Sokáig feküdtem álmatlanul, egyszer még helikopter rotorok hangját sodorta felénk a szél, de az éjszakai további része csendes maradt, azt hiszem hamarosan elnyomott az álom.
Szerző: Oidipus Prime
3 komment
Címkék: katasztrófa háború rejtély helikopter szerpentin prime oidipus
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
WAR89 2010.05.21. 15:48:33
Remélem a mielőbbi folytatást!!
Utolsó kommentek