Nem tudom, hogy történt. Hazafelé tartottam, félig kábán a fáradtságtól és a piától. Leléptem az aszfaltról, de nem néztem körül. Az autó sofőrje megpróbálta elrántani a kormányt, de már késő volt. Egyenesen nekem jött, áthajtott rajtam, éreztem, ahogy a fém hidege végigsimít a testemen, ahogy az ablak molekulái beleolvadnak a bőrömbe, majd lassított felvételként, szinte a testemen kívülről láttam, ahogy a vezető sikolyba torzult arca elfonnyad, mikor keresztül siklik a testemen. Mire teljesen áthaladt rajtam a kocsi nem volt több egy kupac rozsdánál. Hirtelen rántást éreztem, számban vér fémes ízével estem hátra és bevágtam a fejem. Mikor magamhoz tértem egy férfi hajolt fölém, vörös szakálla a mellkasomig ért, furcsa vésetű medálját a homlokomhoz érintette. Kellj fel ifjú halál, szükségünk lesz a kaszádra, mire a Nap lenyugszik. A druidák felébredtek, s a fekete ligetek sziklái alatt már égnek a tüzek. El kell érjünk egy szent forrást, amit nem rontottak meg a keresztény papok. Azzal felém nyújtotta a kezét és felsegített az aszfaltról. Odin vagyok, a varázslók apja.
Betuszkolt egy hollófekete sportkocsiba, amilyet még sosem láttam. Ahogy beindította a motort, mintha millió varjú károgott volna fel, s egy farkas felelt rájuk a motorháztető alól. Meglódultunk, s csikorgó gumikkal kanyarodtunk ki az autópálya felhajtóra. Ki vagy te? Hallod, ha pénz kell egy fillér nincs nálam! Tegnap mindent elköltöttem! Ne csinálj hülyeséget öreg! Apámék már biztosan keresnek. Engedj el most és nem szólok senkinek! Ígérem! Ekkor felemelte a kezét, azt hittem le fog ütni, de csak óvatosan megérintette a halántékom. Akkor megértettem, megláttam a sárkányt, s megéreztem a farkas forró leheletét a tarkómon, ami hamarosan eljön, hogy felfalja a napot, vérrel fröcskölje be az eget és elfeketítse a lelkeink. Megtudtam, hogy én vagyok a föld sárkányának harmadik feje, s ő itt Odin, minden varázslók őse, aki vezérünk lesz majd, mikor elér minket a Ragnarök. S azt is, hogy ez az idő közel van… nagyon közel.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oidipusprime.blog.hu/api/trackback/id/tr572279052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BleedingheartWitch 2010.10.14. 20:48:54

Jo jo nagyon. van benne az a kettősség, a valóságból egy hirtelen csapással át a másik valóba...a felismerés...egy két mondat erejéig érdekelt volna, hogy ezt hogy élte meg...mert bár...rájött és megértette, de ezt el is kell fogadni...tehát ugy értem mi van akkor ha megpróbál ellene lenni...mindaz ellen amire hivatott..vagy ah lehet hogy hülyeségre gondolok már fáradt vagyok csak nem birom abbahagyni az olvasást :D
> Régebbi bejegyzések"/>
süti beállítások módosítása