Így múlik el a világ dicsősége
2010.09.15. 23:42
Csak ülök, magányosan bámulok kifelé egy felhőkarcoló hatvankettedik emeletének ablakán. Eső veri az üveget, halkan kopog, mint egy fájdalmasan szívszorító dallam. Látom lefolyni a cseppeket, magukkal viszik a port, a peremen összegyűlnek, majd leesnek a mélybe. Felnézek a szürke égboltra, a felhők lustán kavarognak, a hasuk szinte súrolja a környező épületek antennáit. A műanyag szék megreccsen alattam, ahogy megmozdulok. Fogvatartóm felkapja a fejét, vet rám egy pillantást, majd tovább kutat az iratszekrényemben. Nem tudom, ki lehet, vagy mit keres, nem mutatkozott be mielőtt leütött és megkötözött. Megfeszítem az izmaim, öreg vagyok már, de ezt a kötelet könnyűszerrel eltudnám tépni. Ha akarnám. Elegem van. Hosszú évekkel ezelőtt visszavonultam már a szuperhősségből. Fénykoromban Vörös Báróként ismertek világszerte. A Szabadság őrzői nevű csoport tagja voltam, Bátorság Kapitánnyal, Mágussal, Lady Hóviharral, Kalapos Igazságosztóval és a Kék Szamurájjal együtt. Közösen őrködtünk a világ felett, közreműködve más szuperhős csoportokkal. Ezer és ezer ellenséget szereztem, a ma éjjeli látogatóm is egy lehet közülük. Fel kéne állnom és a szart is kivernem belőle ezzel a kurva székkel. De, hogy őszinte legyek, belefáradtam. Egész életemben másokon segítettem, névtelenül, álarcban védtem az ártatlanokat. Akkor úgy hittem azért teszem, mert ez a helyes. Mert nekem megvan a lehetőségem, az erőm, hogy valami jót tegyek és nem is vártam el sem hálát, sem köszönetet érte. Mégis megkaptuk. Ünnepelt hősök voltunk, a világ csak ránk figyelt. Lubickoltunk a dicsőségünk fényében. Minden nőt megkaphattunk, minden és mindenki, amit, vagy akit csak megkívántunk egy csapásra az ölünkbe hullott… Hát igen piszok jó idők voltak. De azok az idők elmúltak. Ha nem is három napos csoda voltunk, de az emberek kezdtek elfeledkezni rólunk, magától értetődőnek tekintették, hogy védjük őket, sőt néhányan azt is megkérdőjelezték egyáltalán szükség van-e ránk. Úgy tekintettünk erre, mint elkerülhetetlenre és tettük tovább a dolgunk zokszó nélkül. Az emberiség egy önző, lusta és feledékeny szajha. A Mágus unta meg elsőnek, hírek keltek szárnyra egy titokzatos gonoszról, aki az égből csap le ártatlan nőkre majd megerőszakolja őket. A Kapitány kapta el. Péppé verte szegény perverz öreget. Nem mintha nem érdemelte volna meg, de… borzalmas volt a Kapitány szemébe nézni, ahogy ott állt görcsberándult markában a Mágus köpenyének foszlányával, az egész arcát beborította a vér. Az utca, ahol összecsaptak elpusztult a küzdelmükben, tucatnyi civil halt vagy sérült meg súlyosan. A Kapitány még csak egy pillantásra sem méltatta őket, nem sietett a segítségükre, mint azt általában tette volna. Csak állt mereven, bámult a semmibe üres szemekkel. Mikor odaléptem hozzá és a vállára tettem a kezem megrándult. Halkan, szinte alig mozgó szájjal azt suttogta: -- Hát ezzé válunk mind Báró? A bennünk lévő erő elpusztítja a lelkünk? Ne hagyd, hogy velem is ez történjen…-
Sosem fogom elfelejteni az arcát, ahogy a könnyei apró ösvényeket mostak a rászáradt vérben. A világ legerősebb embere, egy nemzet jelképe zokogott a karomban. Három évig húzta még a csapatban, azután kilépett. Nem árulta el a személyazonosságát, nem hagyott búcsúlevelet, csak otthagyta a főhadiszállás bejáratánál a maszkját és egy cetlit, amin ez állt; Ne hagyjátok, hogy a belső szörnyeteg győzzön!
Senki sem hallott róla többé. Akkor nem értettem, persze engem is megrázott a dolog, de úgy gondoltam a Mágus volt gonosz és ez velünk, többiekkel nem történhet meg. Valahol önön hiúságomtól elvakulva úgy képzeltem a Kapitány gyenge volt, és feladta. De tévedtem, mindnyájan belefáradtunk, Hóvihar megházasodott, lett négy gyereke. A Szamuráj visszament Japánba és az új nemzedék kiképzésében segített az Önvédelmi Erőknek. Lassan ráébredtünk a Kalapossal, hogy ez nem fog menni, nem csinálhatjuk örökké, pláne, hogy akkoriban már túl voltam a negyvenen, nálam sokkal ügyesebb és fiatalabb hősöket ünnepeltek a virágkoszorús menetek élén Manhattenben. Egyszer elmentem én is egy ilyen Hősök napi ünnepségre, persze civilben. Néztem a repkedő, gumiruhában parádézó szuperhősöket és az elmúlásom láttam. Az erőm is megfakult az évek során, még mindig megállítanék egy rohanó bikát fél kézzel, de hol vannak már a versenyek a párizsi szupervonattal, vagy a Mount Everest megmászása félmeztelenül… Megöregedtem, a hátam se a régi már, néha, ha nem látja senki, bottal járok a vidéki házam körüli sétáimon. Én…
- Na jól van faszikám! Hol tartod a zsozsót?! Széttúrtam mindent ebben a kikúrt lakásban és nem találtam egy fityinget sem! Kurva gyorsan add elő a lét, vagy kiloccsantom azt a hülye fejedet! -
Ez nem lehet igaz! Egy egyszerű rabló, egy senkiházi pitiáner tolvaj! Én meg azt hittem valamelyik ősellenségem bérgyilkosa… Ez nem lehet igaz! Ez nem lehet igaz! Hát ennyire nem érek semmit? Egy egyszerű betörő lenne a nemezisem?!
- Én a Vörös Báró vagyok te szerencsétlen! Nem ismersz fel? Takarodj a házamból mielőtt én magam doblak ki! -
- Szarok rá kivagy! – mondta a rabló azután meghúzta a ravaszt. Megfordult és magában dühöngve kisétált az ajtón, egy pillantásra sem méltatva a kiloccsant agyú öreget, aki a székhez volt kötözve az esőverte ablak előtt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Geldrin · http://geldrin.deviantart.com 2010.09.15. 23:55:43
Az a durva, hogy a végén elbizonytalanodtam azon, hogy az öreg tényleg egy nyugdíjas szuperhős-e... vagy csak egy vén bolond.
Akár szándékos, akár nem, a vége azért elgondolkoztató.
Vagy csak én látom így?
Talán mert késő van már... és szól a Kilimanjaro DarkJazz.
(:
Keep it on lad!
WAR89 2010.09.16. 12:45:37
before you close your mind 2010.09.20. 17:36:24
Tetszett a vége... olyan szétmorzsoló volt... milyen formai hibák voltak?
Geldrin ha olvasod (a másik lg) te is jössz kilimanjaróra novemberben 11ikén?
BleedingheartWitch 2010.10.05. 13:41:55
Ez a kis történet is hihetetlen módon belopta magát belém :D A vége pedig nem is sikerülhetett volna jobban bár nem is vártam, hogy megmenti magát az egykori hős...hiszen ezt már a címmel is elárultad...
Oidipus Prime · http://oidipusprime.blog.hu/ 2010.10.05. 17:57:03
A címekről meg annyit, hogy azok nem mindig vannak összefüggésben a történettel, igazából általában az első dolog ami eszembe jut általában. :D
Oidipus Prime · http://oidipusprime.blog.hu/ 2010.10.05. 17:59:38
Oidipus Prime · http://oidipusprime.blog.hu/ 2010.10.05. 18:00:13
BleedingheartWitch 2010.10.06. 11:34:49
Utolsó kommentek