Iskolai szerelem
2011.12.20. 12:14
Gondolsz még néha rájuk?
Állandóan. Iszonyúan hiányoznak. Tudod, hozzájuk kötődik az összes szép emlékem a gyerekkoromból.
Nem voltunk már gyerekek a végére, bár az igaz, hogy felnőttek sem voltunk, csak valami furcsa, törékeny mesealakok, akik a legendák lovagjaiként emelkedtek ki a ködből, de mire alakjuk végül megszilárdult a való világ napsütésében addigra rájöttek, itt igazság nincs, de hercegnőt és sárkányt találni dögivel.
Emlékszem, mindkettejükkel a középiskolában találkoztam. Illetve csak egyikükkel, Pétert ismertem már általánosból, a véletlen folytán egy osztályba kerültünk, bár nyolcadikig csak köszönőviszonyban voltunk, az új helyen egyetlen ismerős arcként hamar jóban lettem vele. Barátságunk egész a végig kitartott. Kriszti egy évvel alattunk járt. Szerelem, első látásra, halálig. Nem, sosem történt köztünk semmi, gyerekként még túl éretlen és esetlen voltam (gyáva), felnőttként pedig beletörődtem. Cserébe barátok lettünk, s ő sosem tudta meg mit érzek iránta, vagy mit éreztem akkor, ha kézen fogva sétált az aktuális barátjával, vagy később, ha egy bulin vagy baráti sörözés alatt smárolni láttam valakivel. Meggyőztem magam, hogy nekem elég az ő boldogsága, én pedig eljártam Péterrel, ő bemutatott lányoknak én lefeküdtem velük, néha jártam is egyikkel másikkal pár hónapot. Egyszer azt hittem szerelmes vagyok. De mikor vége lett, nem maradt a lány után semmi bennem. Kriszti viszont bennem élt, megfoghatatlan unikornisként, vágyaim titkos termeiben járva. „A be nem teljesült szerelem a legszebb, mert szeplőtlen és önzetlen.” Aki ezt mondta, azt szívesen vízbe fojtanám. A be nem teljesült szerelem egy pumpa, amelyik lassan dolgozik, de alapos munkát végez, szárazra szívja a lelket.
Volt egy „titkos” helység a suli fűtőterme mellett, egy fém ajtón át lehetett bejutni, s az ember egy ősréginek tűnő vaslépcsőt talált, ami a mélybe vezetett. Ma már tudom, hogy egy régi légópince lejárata volt, de akkoriban a szörnyeteg barlangjának tűnt. Naná, hogy lementünk egyszer, még másodikban, csak mi hárman. Utolsó óra után, egy kellemesen meleg nyári délután, mindent elterveztünk, a gondnok ilyenkor már hazament, a fűtőterem már több hónapja üresen állt. Zseblámpákkal és egy nagy gombolyag fonallal felszerelkezve léptünk rá az első lépcsőfokra. Kriszta előtt nem mertem gyávának tűnni, ha csak Petivel mentem volna, valószínűleg egymást a másik elé taszigálva eljutottunk volna az első fordulóig, ahol valamelyikünk ráijeszt a másikra és mindketten fejvesztve szaladtunk volna ki a szobából. Így azonban bátor arccal, zseblámpával a kézben haladtam az élen, az első fordulóban hátranéztem, Kriszti tágra nyílt rémült szemei, ahogy a pupillái összeszűkülnek a zseblámpafény hatására. A legszebb dolog, amit egész életemben láttam. Mögötte pedig ott állt a legjobb barátom, arcán közöny és unalom. Ebből tudtam, hogy a kitörő pánik elnyomásán fáradozik és valószínűleg alsót vált, amint hazaért. A lépcső alján természetesen csak egy befalazott ajtónyílást találtunk. Összesen ha tíz percet töltöttünk lenn, de ettől a naptól kezdve örökké barátok maradtunk mi hárman.
A háború huszonhárom éves koromban tört ki, Utólag már nem emlékszem mindenre pontosan, ami megmaradt az pár híradás a Marsba csapódó meteoritokról, a NASA szondák eltűnéséről. Egy reggel megjelentek az égen, tűzszekerek a barlangrajzokról, repülő csészealjak az X-aktákból. Torz, aszimmetrikus járművek. A családom az első támadásnál porrá égett Budapesttel együtt. Véletlenül(?) mi hárman vidéken nyaraltunk, távol a fontos célpontoktól, így túléltük az első napokat. Se TV, se rádió, se internet. Ültünk nagyanyámék nyaralójában és reszketve bámultuk a villódzó fényeket az égen, a füstöt a horizonton. Az erkély a Kékestetőre nézett, egy mátrai hegyoldalból. Egy hét múlva, éjszaka, lerobbant a fejünk fölül a tető. Kábultan feküdtem, egy törmelékdarab alatt, moccanni sem tudtam. Tehetetlenül figyeltem, ahogy az a valami, ocsmány orrfacsaró bűzt árasztva leereszkedik egy fénysugáron. Szkafanderének szemrésén megcsillantak a lángok. Péter, kezében nagyapám vadászpuskájával véres masszává robbant az idegen fegyverének lövésétől. Kriszta sikoltott, egy sarokba húzódott, kőtörmelékkel dobálta a lényt, zokogott, könyörgött, hogy ne bántsa. Az a valami ízelt végtagjainak egyikével felkapta, és bevonszolta a fénysugárba. A sikolya sokáig csengett még a fülemben, miután eltűntek.
Miután felépültem beléptem az önkéntes védelmi erők közé. Visszavertük az idegeneket végül, öt hosszú, keserves év után. Kiderítettük róluk, hogy nem egy egész faj támadt ránk, csak rabszolgavadászok voltak. A lelőtt hajóikból kinyert technológiákkal kapcsolatot teremtettünk egy Z’htarg’nak’H nevű fajjal, segítséget kértünk tőlük és kaptunk is. Gyönyörű, ezüst korongok hasították az eget, mellettük F-16 osok és Míg-29 ek. A torz, csápos, szörnyszülött hajók visszarepültek a Marsra.
Gwendolinnak hívták a lányt, aki kiszállt a hajóból, ami a házam melletti dombon landolt. Nem ember volt, törékenyebb, intelligensebb, fejlettebb. Elrabolt emberek leszármazottja, genetikailag tökéletes lény. Felszabadított rabszolga, aki visszatért az övéihez. Azt hiszem, szerelmes vagyok. Ha egyszer véget ér talán megtudom valóban az voltam-e. Az asztalomon van egy fénykép Péterről, Krisztáról és rólam. Az égő nyaralóból mentettem ki miután rámtalált pár túlélő. Egy tó mellett állunk, Peti vigyorogva mutatja a félkilós pontyot a kamerának, Kriszta úgy tesz, mintha megakarná csókolni a hal tátogó száját. Én csak állok a háttérben és vigyorgok. Gwendolin néha rajtakap, hogy a képet bámulom, ilyenkor általában megkérdezi:
Gondolsz még néha rájuk?
Állandóan. Iszonyúan hiányoznak. Tudod, hozzájuk kötődik az összes szép emlékem a gyerekkoromból.
Szerző: Oidipus Prime
1 komment
Címkék: ufo háború szerelem pince mars középiskola űrlény alien mészárlás csészealj
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rykov 2012.01.03. 17:29:33
Rég jártam erre, de ember, hallod, igen termékeny vagy, gratula! ;)
Majd igyekszem bepótolni!
ui.: Ez is jóra sikeredett, már-már azt hittem valami egyszerű romantikus cucc lesz, erre idegen inváziót viszel bele.
Awsome! :D
Rykov,
Utolsó kommentek