Teltek a hetek, de nem jutottunk eredményre. A torony lakója nem mutatkozott, a nyílt terepre kimenni mégsem mertünk, félve az idegentől és az esetleges újabb lövöldözéstől is. Az útvesztőszerű járatokat hamarosan kiismertük, de rengeteg szellőző és szerviz-akna futott a falakon belül és a szintek között. A külső gyűrű három szintből állt. A legfölső volt a raktár, és kutatóhelyiségek szintje, a középső körben a szállások és szabadidős termek voltak bár az északi részen, egy nagy szakaszon az egyik leszállóra nyíló ajtó melletti rész tömve volt a fúrófej cseréjéhez hozott alkatrészekkel, amit az incidens felfedezése előtt elindított automata targonca rakodott ki a siklóból. A sárga-fekete csíkosra festett erőgép még mindig ott állt egy nyitott átjáróban, szarvain egy hatalmas fém láda az új fúrófejjel. A körépítmény legalsó szintje a fő szerviz-alagutak és a belőlük elágazó hőcserélők, szivattyúrendszerek, átemelők és szellőzők átláthatatlan labirintusa volt. Ide kizárólag vészhelyzetben mentünk csak le, megpróbáltunk egy ellenőrizhető szakaszt biztosítani az épületben, a működőképes kamerákkal, zárható ajtókkal és a nálunk lévő robbanószer segítségével. West kis, az épület struktúrájában nem kárt tevő pokolgépeket készített, amiket elhelyeztünk bizonyos stratégiailag fontos helyeken. Sajnálatos módon azonban a távvezérlők nélkül, kizárólag hagyományos, drótimpulzusos vagy időzítős módszerrel robbanthattuk fel őket. Egy ilyen ellenségnél pedig mint a Linguafoeda Acheronsis, ez igencsak veszélyes lett volna. Mindenesetre kialakítottunk egy tervet, amiben nem egyenlő időközönként de egy nagyjából védhető, menekülési útvonalakat tartalmazó részre vettük be magunkat. Az idegent magát nem láttuk, csupán a nyomaival találkoztunk. Nyálkával és Isten tudja mivel tapasztott, méhkaptárra emlékeztető falszakaszokkal. Szerencsétlen és sajnos a vártnál gyorsabban fogyó nyulak maradványaival, elvégre nekünk is ennünk kellet és a rendszerek meghibásodása miatt a nem konzerv ételek tönkrementek, a nyílt terepen lévő étkezőkhöz és a központi konyhához pedig nem mertünk kimenni. A beszámoló amivel a történtek leírását kezdtem a tegnapi nap esett meg velem. Az volt az első közvetlen találkozásom a szörnyeteggel. Mondanom sem kell, hogy sokkhatásként ért a lény, teljességgel ismeretlen és minden ízében idegen természete. Úgy tűnt nem követett végül az ajtó bezárása után, talán nem talált elég gyorsan oda egy másik járaton át és elvesztette a szagomat. Mégis ezek után szinte megbénított a félelem, érthető módon és nem voltam többé hajlandó a nyulakat elvinni a légkör-átalakító alagsorába. Társaim belátták, hogy a feszültség köztünk egyre nő szorult helyzetünk miatt és beleegyeztek hogy egy közelebbi, több ajtóval zárható folyosón fogjuk kihelyezni őket és mindig lesz egy őrszem, aki az ajtó zárógombján tartja a kezét.
Egy napon West és én vittük a nyulakat egy fémketrecben egy sötét folyosón, amikor egy árny lódult meg és vetődött ránk. Rémült sikolyt hallottam és rájöttem, hogy a saját torkomból tört elő. Az idegen felegyenesedett köztünk, farkával elsodort és a falnak csapott. Félig fekvő pozícióból láttam ahogy Westet megragadja és körbefonta a farkával, majd gusztustalan fullánkját a lapockái közé szúrta, mint egy darázs. Sötét nedv fröcsögött a sebből és társam aléltan esett össze. Feltápászkodtam és futni kezdtem a legközelebbi zsilipajtó felé. Douglas megnyomta a gombot és az ajtószárnyak csukódni kezdtek. Ha nem érek oda itt ragadok ezzel a förtelemmel. A fagyott rácsozaton előrecsúszva épp hogy átértem a fémlap alatt, ami döndülve záródott mögöttem. Az apró megfigyelőablakon átpillantva még láttam ahogy West mozdulatlan lábai eltűntek egy légakna nyílásában. Megmaradt társammal azonnal összepakoltunk és mindent egy kockára tettünk fel; eljutni a targoncáig és áttörni vele a központi torony bejáratát. A tervünk a következő volt: Megpakoljuk dinamittal és nekivezetjük, az elején lévő tolólap megvéd a robbanástól. Amint áttörtük az ajtót berohanunk az első fegyverraktárig, működőképes puskákat szerzünk és elfoglaljuk a tornyot. Ezután irány a mentőhajó és a biztonságos, csöndes mélyálom az űrben. Tudtuk, hogy nincs sok időnk, az idegen nem falta fel csak megbénította Westet és hamarosan már ketten lesznek. Egy pillanatra megfordult a fejünkben egy mentőakció ötlete, ám a józanész győzedelmeskedett. Tudtuk, öngyilkos akció lenne a lényre fészkében rátámadni. Főleg, hogy nem tudtuk pontosan hol helyezkedett el.

Az idegen lény végigvonszolta Howard West mérnök ájult testét egy szűk szellőzőjáraton, farkával körbetekerte és az egyik hátsó végtagjával ragadta meg. Összepréselte hatalmas testét, felfoghatatlan módon ízesült végtagjai hozzányomódtak a törzséhez, ahogy félig kúszva, félig kapaszkodva végig vonszolta áldozatát a járatban. A fészke felé vette az irányt, ahol hosszadalmas, fájdalmas folyamattal lerakott tojása várta. Bár nem volt királynő, de szükséghelyzetben tudott tojást rakni, fajfenntartása érdekében. A csövek és alagutak labirintusábanban egyszer sem tévedt el, nyílegyenesen a leggyorsabb úton kúszott a fészek felé. Egy meleg, védett helyre egy sötét járatban. A valaha a reaktor kezelőfülkéjeként funkcionáló beugró most pókhálószerű, nyálkás szálakkal volt összeszőve. Az egész falat beborították, az építmény még nem volt kész, de az amorf részekből már is láthatóvá váltak egyes, ördögi szimmetriát mutató bordázatok, falszakaszok. Egy kezdetleges kaptár előfutárai. Az idegen becsusszant a fülkébe egy nyálkával meghosszabbított járatból és letette csomagját. Fogakkal teli szája sziszegve szétnyílt és előbukkant belső, rejtett álkapcsa. Ezt az ocsmány szervet, és mellső, emberi karok torz imitációihoz hasonló végtagjait használta ara hogy begubózza a férfit. Nyálkát engedett szájából, amit megformázott és hamarosan acélkeményre száradt. A fogoly mozdulni sem tudott volna, ha esetleg felébred. De a tojás a sarokba mocorogni kezdett. Egy kézhez hasonló, obszcén homályos szemmel és hosszú farokkal ellátott szaporítószerv mozgolódni kezdett a belsejében. A tok lassan szétnyílt, mint egy hatalmas dögvirág és a lény lassan, kaparászva előmászott belőle. Egy pillanatra megtorpant a tojás szélén, aztán ugrott.

Összepakoltuk Douglassal amit csak tudtunk, az adattárolókat, élelmiszert, ami maradt és nem romlott meg vagy fagyott ehetetlenné. Megpakoltuk a targoncát dinamittal és felemeltük a hátsó tolólapot a kabin elé, átbillentvén a gép teteje felett. Így egy igazi faltörő kost kaptunk. A tizenkét személyes gép emelő-kezelői székébe huppantam, Douglas a vezetői székbe ült és megnyomta az indítógombot. A motor felberregett és a féllánctalpas jármű elindult a hangár kijárata felé. Maximális sebességgel akartunk odaszáguldani így kevesebb esélyt hagyva a torony lakójának a tüzelésre. Douglas meghúzta a gázkart és a behemót szerkezet kinézetét meghazudtoló fürgeséggel szökkent ki a hóra. A hatalmas kerekek felverték a jeget, ami az ablakoknak csapódott oldalt, a motor azonban alig adott hangot köszönhetően a jó szigetelésnek. Szinte surrantunk a havon, mint egy párnázott lábú ragadozó. Ekkor valami borzalmas dolog történt. Ahogy hátrafordultam, hogy egy utolsó pillantást vessek kéthónapnyi rettegésünk színhelyére, megláttam az újszülött idegent a hátsó ülések között amint összehúzta magát és ugrani készült. Még nem fejlődött ki teljesen, egy ember méretét sem érte el de a gyilkolásra készen állt. Valahogy belopódzhatott a járó motorú gépbe míg bepakoltunk. Figyelmeztetni akartam Douglast, de a lény gyorsabb volt. Előre vetődött és szinte leszakította társam fejét. Elborított a feltépett ütőerekből szertefröcskölő vér. Egy pillanata nem láttam semmit csak azt hallottam, ahogy a lény marcangolja a hullát. A test a kormányrudaknak dőlt és a jármű hirtelen balra fordult. Kibillent az egyensúlyából és felborult. A többtonnás fémszörny döndülve pördült meg és egy pillanattal később mélyen a jégbe ágyazódva megállt. A törött ablakokon bevágott egy jeges szélvihar, mindent fehér, borotvapenge élességű szemcsékbe burkolva. Kirúgtam az oldalára fordult gép tetőablakán lévő vészkijáratot és kikászálódtam a hóra. Azonnal futni kezdtem, hátra nézni csak pár méter után mertem. Szerencsémre, mert ha amint kinézek a felborult járműből nem valószínű, hogy lett volna annyi lélekjelenlétem, hogy futni kezdjek. A kifejlett idegen hihetetlen sebességgel rohant felém a havon át, egyenesen a hangár felől. Ezek szerint elég intelligens ahhoz, hogy tudja csak mi maradtunk, és ha most elkap végzett mindenkivel. Azaz, hogy majdnem. A toronyról megfeledkeztem. Rohanásom közben felnéztem és láttam, ahogy az ikercsövek mozgásba lendülnek. Ráfordulnak az idegenre, aztán tüzet nyitnak. A lény valamely felfoghatatlan hatodik érzékének köszönhetően elugrott a lövedékek becsapódási helyéről. Épp egy szemrebbenéssel a lövés előtt. Azonnal a legközelebbi épület felé rohant, fedezéket keresvén a nyílt terepen. A géppuska folyamatosan tüzelt rá, úgy tűnt rám ügyet sem vet, vagy csak nem vett észre. Pár perc után elértem a tornyot, kifulladva dőltem az oldalának. Ekkor hatalmas robbanás rázta meg a levegőt, a löveg bizonyára telibe találta a targonca szállítmányát. Ha szerencsém van, ez az újszülött halálát jelentette. Próbáltam bejáratot keresni a vörös bástyán, de hiába jártam körbe, egyetlen nyílást találtam csak, amit nem védett pajzs, ennek akartuk nekivezetni a gépet. Kézi erővel esélytelen volt a betörésével próbálkozni. Visszamenni egy másik járműért értelmetlen lett volna. Itt nem ért el az ágyúk hatósugara és a lény sem férkőzhetett közel a lövész miatt, de amint kilépnék a torony takarásából, máris célponttá válnék. Ha sikerülne is visszajutnom a külső körbe, akkor is ott az idegen, aki nyílván figyeli minden mozdulatom és csak az alkalomra vár. Nem kételkedem benne, hogy ha betenném a lábam a hangár boltíve alá, máris acélínú kezek kulcsolódnának a nyakamra és egy fogsor harapása lenne az utolsó, amit életemben érzek. Patthelyzetbe kerültem hát. Se előre, se hátra. Itt fogok halálra fagyni. Ennek a toronynak a jégcsapokkal borított tövében, ami úgy magasodik a táj fölé, mint egy sakkjátszma utolsó, győztes lépésének bábuja, a vörös királynő.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oidipusprime.blog.hu/api/trackback/id/tr621705553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Oidipus Prime · http://oidipusprime.blog.hu/ 2010.01.27. 02:09:29

Végül is ma lett belőle, mert még fent vagyok. :D Szó nem érheti a ház elejét. Remélem élvezni fogjátok a késés ellenére is. ^^

oPPÁRÉ 2010.01.27. 10:28:17

...jöhet a többi:-D

Geldrin · http://geldrin.deviantart.com 2010.01.27. 10:36:41

@oPPÁRÉ: Engem tegnap már leteremtettek, mert sürgettem a művész urat. xD

A fordulat a végén nagyon ott van... Amúgy pedig, nagyon szép bejezése volt a történetnek. Grat hozzá. (:

Oidipus Prime · http://oidipusprime.blog.hu/ 2010.01.27. 21:14:53

Köszike, örülök, hogy tetszett. <3
> Régebbi bejegyzések"/>
süti beállítások módosítása