Örvény a sivatagban
2010.01.25. 18:37
Álmodok, belemerülök egy végtelen örvénybe mely körbe-körbe sodor emlékezetem könyvtárában, lesodorva a mindennapok lerakódott porát a hatalmas fóliánsokról. Ősi, belém kódolt, hüllő énem csúszik-mászik, tekeregve egy sosem volt mocsárban. Félelmeim, vágyaim alakot öltenek acsargó szörnyek, mesés, elvarázsolt tájak, szeretett emberek képében. Elmém sivatagának porát imádott szélvihar dúlja fel, szemem megrebben pillám alatt és átadom magam az illúziók valóságának.
Pikkelyes bőröm, nyálkás zöldes színben izzik valami mocsári kipárolgás köré, kristályból font lugas, izzó lángjaitól. Szürkés testem zöldre színezik a lángok, ahogy egyetlen utódom tartom a karomban. Társaim eltávoztak innen már hosszú-hosszú ideje, nem maradt senki csak én és fiókám. A magzat, minden élőlény esélye a hallhatatlanságra, amely képes szaporodni és felfogni egy ivadék felnevelésének felelősségét. Utód, ami továbbviszi a tulajdonságait, a belénevelt erényeket és egy nap büszkén lép szülei örökébe az élet színpadán. Épp ezért nehéz lesújtanom most a pengével. Az Isten kegyetlen. Túl nagy árat kér, mégsem maradhatok itt ezen a halott világon, csak egyikünk juthat át és ő még túl fiatal. Áldozat, kiengesztelő ajándék. Az obszidián penge megcsillan az ősi oszlopok, kagylóhéjakkal díszített csarnokában. Az ártatlan vér az isten képmására hullik és kezemből kiejtvén a tőrt, zokogva borulok le az aranyfogsorú, hatalmas varangyra emlékeztető faragvány előtt. Aztán csendes magányomban kúszok át a megnyílt résen át egy másik dimenzióba.
Családi vacsorára vagyok hivatalos édesapám szüleihez. Itt találkozok egy gyönyörű nővel, aki távoli rokonom lehet, mégis ellenállhatatlan erő vonz felé. Első pillanattól kívánom minden porcikáját. Barna, vállára omló haját, feszes keblét a szolid ám érzéki ruha alatt. Csókolnám a szájat, aminek mosolya elbűvölt és elrabolta szívemet. Ám nem teszem, csendben ülök, jólnevelten diskurálok az asztalnál öregapámmal annak katonaéveiről, meghallgatom az élvezettel előadott, de már ezerszer hallott történeteit, közben egy óvatlan pillanatban édesanyámra pillantok és látom, hogy lehajtott fejjel kuncog, öregapám előtt mondja a szavakat, ő már kívülről tudja a mesét. Ezen a szülői neveletlenségen felbátorodva megengedek magamnak egy pillantást az angyal felé, látom, hogy engem néz azokkal a gyönyörű szemekkel és szívem legmélyéig remélem, hogy valóban látom bennük azt a csillogást ami az enyémből vakítóan sugározhat épp.
Később mikor az asztaltársaság felbomlik és páran, fiatalok arrébb ülünk pezsgőzni, beszélgetni, a lány mellém ül és megkér, hogy töltsek neki. Ember ilyen buzgalommal nem töltött még italt, mióta megtanulta erjeszteni a gyümölcsöket. Hamarosan a lány és én egymás felé fordulva beszélgetünk, hosszú órákon át, megismerve egymás életét és gondolatait. Ölembe rakja a lábát és én órákon át simogatom bársonyos bőrét. Az alkohol és az érzés, hogy valaki lélekben hasonlót találtunk mindkettőnket eufóriába repít. Hamarosan otthagyjuk az asztaltársaságot és félrevonulva, egy sarokban folytatjuk, kéz a kézben, egymás szemébe nézve, mosolyogva. Mindketten hazaértünk.
Egy régi kúria, repkénnyel futatott, málladozó kőlépcsőjén lépkedek lefelé. Ahogy a kezem végighúzom az érdes kőkorláton és felnézek a borostyán által meghódított falra, olyan érzésem támadt mintha a múltban állnék, egy várrom tetejéről lepillantván a győzedelmes trollokra, akik elhurcolják a jószágot. Házam ősi, sok családod kiszolgált már, látott születést, halált, örömöt és bánatot is. Dédnagyapám a falai közt álmodta át magát a Styx túlsó partjára és mikor életem pénzügyileg sikeres szakaszba lépett, úgy döntöttem megvásárlom ezt a hatalmas épületet és berendezem kissé furcsa, egzotikus ízlésem szerint. Nagy gyűjteménnyel rendelkeztem keletről hozott mágikus kincsekből, a fekete kontinens állatainak prémjeivel és törzseinek ékszereivel, északi, kihalt kultuszok istenszobraival. Volt egy fenyegető, megfoghatatlan légköre melyet félig tudatosan alakítottam ki, vonzódván az olyan beállításokhoz, amik hatást gyakorolnak az emberre, félig pedig a bútorai, tárgyai által sugárzott misztikumának volt köszönhető. A ház valódi bejáratánál álltam épp, a régi bejárat, amit éveken át használtak rokonaim, a pincébe nyílt és ezt átalakítattam bizonyos elővigyázatossági megfontolásokból. Most ahogy ott állok oldalra nézvén, rettentő rémalakra leszek figyelmes, Mintha hatalmas békát kereszteztek volna emberrel egy istentelen frigyben, szürkés bőre kirepedezett és sebeiből zöldes váladék szivárog. A földön fekszik, nem kell ismernem anatómiáját ahhoz, hogy lássam végtagjai kivétel nélkül eltörtek, lehetetlen szögben állnak ki vállából és csípőjéből. Mintha valami óriási lény megrágta és kiköpte volna. Odaszaladok hozzá, lehajolok, felülkerekedik bennem az undoron a kíváncsiság és az örök, hallhatatlan ösztön, hogy életet mentsek. Rajta azonban már nem lehet segíteni, tekintete ködös, egy kődarabhoz hasonló valamit szorít mellkasához, nagy vizenyős szemeivel rám néz és halk vartyogáshoz hasonló hangot ad. A fejemben mégis értelmes mondattá áll össze a vartyogás, a lény azt üzeni utolsó erejével. Az Isten becsapott. Hamarosan kimúlt és hihetetlen sebességgel oszlani kezdett, pár percen belül nem maradt belőle más, mint sötét folt a földön. Egyedül a kődarab maradt a helyén, amit megfordítván döbbenten vettem észre, hogy gyűjteményem egyik kategorizálatlan darabja, egy varangyszerű istenséget ábrázoló kőszobor, amit egy marokkói kereskedőtől vettem aprópénzért. Amint felvittem az emeletre rá kellett jönnöm, hogy nem az én szobrom, csupán a megszólalásig hasonlít rá. Az ugyanis még mindig ott állt az üvegbúra alatt, a trófeateremben.
Egy buszon utazok, a jármű rossz irányba fordul, bizonyára elnéztem a menetrendet. Megkérem a sofőrt, hadd szálljak le itt, hogy ne kelljen annyit gyalogolnom visszafelé. Ő morogva bár, de kinyitja az ajtót és leugrok, egy intéssel megköszönöm neki és csomagomat hónom alá kapva, megindulok visszafelé. Egy temető mellett visz az utam, karbantartott sírok mellett haladok egy ideig, majd elérek egy útkereszteződéshez. Itt vár rám a nő. A bátyját elrabolták, elhurcolták egy másik síkra, felkeresett és megkért, hogy kutassam fel, bármi is történt vele. Egy munkatársam és jó barátom már dolgozott az ügyön, jógikat, képzett feketemágusokat és okkult kutatókat keresett fel, annak reményében, hogy megtaláljuk a módját, hogyan jussunk át és vissza. Engem más természetű ügyeim ezidáig elszólítottak, de most, megérkezvén és átesvén az első személyes találkozón meggyőződhettem róla, hogy a nő valóban kétségbe van esve mint azt leveleiből sejtettem. Felkerestük említett barátom és kollégám aki már az utazáshoz szükséges krétakör utolsó simításait végezte egy őszi levelekkel hintett sírhalmon. Amint minden rúna a helyére került, letelepedtünk a körbe és inhaláltunk egy bizonyos port, miközben a nő segédként működve meggyújtotta az öt gyertyát körülöttünk. Ahogy a sárgás viasz olvadni kezdett úgy folyt át tudatunk a dimenziók közti lyukon, sebes örvényként csorgott a világok zubogóin, hogy végül egy előre kiválasztott ponton loccsanjon partra. Amint materializálódtunk az idegen világon, társam lecsatolta táskáját és elővett egy kedvesnek épp nem nevezhető hong-kongi ismerősöm által készített foszforpuskát. Bíztunk benne, hogy ez az izzó lövedékekkel operáló fegyver, képes lesz megsebezni a hagyományos golyó által érinthetetlen entitásokat. Szellemem a por hatásától még igencsak függetlenül mozgott a testem korlátain kívül így előreküldtem felfedezni a környéket, míg gyakorlatiasabb társam fegyverrel és mágiával fedezett. Hamarosan rábukkantam a nő fivérét elragadó lidérc rejtekhelyére. Az idegen, ismeretlen égitestektől határolt sivatagos világon egy rozzant, a földön ismeretlen fából készült kalyiba felé indultunk. Odaérve berúgtam az ajtót, ám rögtön visszaborzadtam a látványtól. Füstölt hullák voltak felszögezve a deszkafalra afféle perverz faliszőnyegként a morbid szörnyeteg ízlése szerint. Megbízónk fivére is ott lógott egy fakeresztre feszítve, láthatólag hetekkel ezelőtt elhunyt. A sötét sarokból hirtelen előmászott a borzadály, förtelmes féregként kúszva felénk. Emberi szemnek felfoghatatlan dimenziói fizikálisan láthatatlanok maradtak, amit érzékeltünk belőle az egyfajta szivárványszíneit folyton változtató menyétfélének tűnt, két kosszarvval a fején. Barátom tüzet nyitott és a foszforpuska lövedékei égő cafatokra robbantották a lényt.
Eltakarítottuk, ami a holtakból megmaradt és hazafelé indultunk volna, amikor kerepelő hangra lettünk figyelmesek, egy furcsa helikopterhez hasonlatos repülő szerkezet közelít, majd tüzet nyit ránk. Barátom segélykérő jelzőpisztollyal lő az ég felé, de a lövedék beakad egy korhadt deszkába, ami lángra kap. Integetni kezdek a gép felé jelezvén, hogy nincsenek ártó szándékaink. Az beszünteti a tüzelést és tesz egy kört az immár teljes egészében lángoló épület felett. Kirohanunk az ajtón és szembetaláljuk magunk a gépből kikászálódó pilótával. Harmincas férfi lehet, furcsa, soklencsés szemüveget csatol le a fejéről és közelebb lép. Kikérdez minket ittlétünk felől és a nemrég elpusztított rémről, elmondja, hogy törzsének egyik utolsó nőtagja, csupán az ő fajában nincs oly nagy eltérés a két nem közt. Ő is a rém levadászására indult idegen technológiájú, rostos növények, erős szálaiból font testű, repülő szerkezetével. Elnézést kér amiért ránk lőtt és meginvitál falujába. Biztosítjuk róla, hogy egy más alkalommal mindenképp ellátogatunk hozzá de most mennünk kell, a gyertyák majdnem csonkig égtek. Tudatunkkal rést hasítunk a térben és visszatérünk a körbe, ahol feltápászkodunk és közöljük a szomorú hírt a nővel.
A vihar elül, az ősi város hieroglifáinak felszínre került részei világítanak a sivatag tengerének felszínén. Én pedig mocorogni kezdek, ébredezvén, lelkemben reménnyel, hogy legközelebb más vésetekről fújja le a port a szél.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Geldrin · http://geldrin.deviantart.com 2010.01.25. 19:13:39
oPPÁRÉ 2010.01.25. 20:41:50
Utolsó kommentek