Szilánkok a tükörből - kilencedik
2010.10.19. 22:01
Hatalmas sereg közeledett a domb túloldalán, ezt már a föld remegéséből érezte. Sok ezer egyszerre lendülő és dobbanó láb hangja. Földöntúli összhangban, kérlelhetetlenül masíroztak előre. Odakúszott a lelőtt gép pilótájához és ellenőrizte a pulzusát, halott volt, akárcsak a többiek. Az őrnagy még zuhanás közben eset ki a gépből és elnyelte a szédítően pörgő táj a gép alatt. Ő épp, hogy csak megtudott kapaszkodni, miden erejéből szorított egy hevedert és csendben imádkozott, hogy ne a borzalmas pörgés és a megtépázott rotorok sivítása legyen az utolsó, amit életében érzékel ebből a fakó árnyékvilágból. A becsapódáskor elvesztette az eszméletét egy percre, a feje még most is úgy sajgott, mintha egy harangba dugta volna a fejét délidőben. A karabélyát sehol sem találta ezért remegő kézzel előhúzta az oldalfegyverét és kibiztosította. Kilenc lövedék. Kevesebb a semminél. Lassan megpróbált lábra állni, sérült bokája fájdalmasan tiltakozott a terhelés ellen, de tudta, ha itt marad semmi esélye. A roncsból felkúszó füstöt mérföldekről lehetett látni. A megállíthatatlan sereg dübörgése egyre közelebbről hallatszott, indulnia kell. A közeli fenyves felé vette az irányt, botorkálva haladt, remélve, hogy talán elrejtőzhet, amíg az ellenség elvonul. Megpróbált minél kevesebb nyomot hagyni maga után, ahogy a kiképzésen tanították. Menet közben egyfolytában a csata képei játszódtak le újra és újra a fejében. Az a végtelen sereg. A rádiókból felhangzó sikolyok és haszontalan parancsok, amiket halálra rémült emberek üvöltöttek az éterbe, remélve, hogy egy isteni erő talán megmenti őket a pusztulástól. Ezen a napon azonban az istenek nem az emberek oldalán álltak. Az első Ranger raj reggel hatkor szállt fel a bázisról, a nemzeti gárda segélykérésére válaszolva. Őt a harmadik csoportba osztották be, a helikopterben ülve kapta meg az eligazítást. Ismeretlen inváziós erő támadta meg az Egyesült Államokat, méghozzá belülről. A támadók haditechnikája teljességgel ismeretlen volt, a harctéri megfigyelők közelharci osztagokat emlegettek valamiféle fejlett harci-páncélban. Az ellenség nagyságáról teljesen különböző híradások érkeztek, de a legóvatosabb becslés szerint is milliós nagyságrendű csoportok tartották megszállás alatt a déli és nyugatipart nagyvárosait. Ahogy a gépe elérte a hadműveleti zónát és az üvegen át letekintett a megtépázott külvárosra, tudta, hogy nagy szarba csöppent. Az ellenségnek nem volt látható nyoma, de a területre érkezéskor a rádió megelevenedett és sistergő, sziszegő hangok kavalkádjával telt meg. A sikolyok és fegyverropogás egyre ritkábban törte meg a földöntúli sustorgás monotonitását, ahogy a célterület felé haladtak. Azután meglátták, egy hatalmas gödör a város közepén, a belsejében furcsa, pulzáló fényekkel, s csak úgy okádta ki magából a fényes, rovarpáncélra emlékeztető öltözéket viselő harcosokat. Hirtelen felvijjogott egy vészjelző és a másodpilóta teli torokból elüvöltötte magát: RPG! RPG! Ő ugyan nem látott semmit de egy pillanat múlva hatalmas lökés rázta meg a gépet. A robbanás fülsiketítő volt, sistergő magas hangú pukkanás, mint mikor egy nagyfeszültségű kábel szikrázik a magasban. Azonnal zuhanni kezdtek és pörögve távolodtak a csatatértől. Aztán becsapódtak.
Elérte a fákat, még hátrapillantott és meglátta a sereg előőrsét, amint felkapaszkodik a dombra. Ízeltlábú lényeket, fényesfekete páncélokban, legalább négy ponton hajlottak a végtagjaik. Hosszú, kardszerű fegyvereket cipeltek a vállukon átvetve, egyikük-másikuk hátából fúvócsőszerű képződmények meredtek az égre, furcsa, ismétlődő fényvillanásokat adva le. Lábaik alatt polipszerű valamik cikáztak, de túl gyorsan ahhoz, hogy jobban is szemügyre vegye őket. Ahogy ott állt érezte, hogy meglátták, jó két kilométerre volt tőlük, mégis mindegyik idegen egyszerre fordult felé, majd egy pillanat múlva emberfeletti sebességgel rohanni kezdtek irányába. Tudta, hogy nem menekülhet. Letérdelt egy kidőlt fenyő mögé a dombon ahol állt és célzásra emelte a pisztolyát. Amikor a leggyorsabb támadó elég közel ért, leadott nyolc lövést, egyenesen a mellkasára célozva. A golyók hatástalanul pattantak le a páncélról. A rohamozó lény egyre közelebb ért, kardját döfésre emelte és rávetette magát. A kilencedik lövés kioltott egy életet.
Bohóc kivált az árnyékok közül és elkapta a féreg torkát. Karmos kezével feltépte a vastag inakkal borított nyakat ott, ahol nem fedte a páncél, majd felszakította a légcsövet. A lény hörögve bukott fel. Társai ekkor megfordultak és szájszervükkel csettintgetve tekintettek a sötétségbe, de már csak az árnyékokat látták, amiből pengeéles kártyalapok robbantak feléjük. egy szempillantás múlva a szakasz döglötten hevert, zöldessárga váladék csorgott a testekből. Bohóc elmormolt egy fohászt a kilencfejűhöz, majd folytatta útját a központi gödör felé. Tudta, érezte, hogy a nagy hidra céljainak kivetülése, erejét megszázszorozta istenébe vetett hite és azt a rovarkáplánt amelyik csillogó, ezüstös vértjében az útjába állt az oltár előtt fél kézzel szakította darabokra. Rácsapott a koncentrálógömbre ezzel összezúzva a portált, ami hirtelen önmagába omlott. Vakító, lilás villanással robbant be a gödör, millió harcost temetve romok alá. A rovarlények serege megzavarodott. Visítva, sisteregve kapkodták fejüket az ellenség után, aki oly hatalmas, hogy szeretett istenük szent sebét eltudta zárni. Bohóc kilépett az árnyékokból és magas, eszelős hangon felkacagott.
- Végetek bolondok, későn érkeztetek, a sárkány szövetsége összeállt! Mind a kilenc fej rátok vadászik! A Ragnarök bevégezetlen marad! -
Aztán vérben forgó szemekkel megindult a milliónyi rovar felé, azok pánikolva futottak előle, megérezték a testében fortyogó gigászi hatalmat. A mészárlás elkezdődött.
Alig hitt a szemének. A kilencedik golyó egyszerűen darabokra robbantotta a lényt. Tátott szájjal meredt a füstölgő fegyvercsőre. A többi lény tanácstalannak látszott, megtorpantak és idegesen hol hátra, hol rá tekingettek, csáprágóikat csattogtatták. A háttérből hatalmas robbanás hallatszott. Ekkor a lények fejvesztve futottak visszafelé, ügyet sem vetve rá többet. A domb mögül iszonyatos kakofónia hallatszott. Robbanások, süvítő lövedékek és csattogó pengék földöntúli zsivaja. De mindet túlharsogta egy démoni kacagás, mely minden sötétsége és hangereje ellenére, minden kétséget kizáróan emberi torokból származott.
Egyszerre egy lágy, női kéz ereszkedett a vállára, ő ijedtében összerezzent, s riadtan fordult meg. Egy gyönyörű nő, keleti vonású arca nézett le rá szelíden. Nem akart hinni a szemének. Egy angyal állt mögötte, bátorítóan mosolyogva, szárnyai fényesen ragyogtak, alakja maga volt a tökéletesség. Nem szólt egy szót sem csak megérintette a homlokát.
Ekkor a kilencedik megértette. Megértett mindent. Ideje, hogy levegyék a láncokat Fenrir nyakáról. Ideje, hogy visszaküldjék a gonoszt oda ahová való.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
BleedingheartWitch 2010.10.20. 17:16:02
A helyzet az, hogy kénytelen vagyok azért szólni, hogy a "szorította egy hevedert" nem így kéne írni :PPPPP Na jó igazándiból abszolút 1000 százalékos lett. Megint nem tudok mást írni csak azt, hogy fantasztikus délutánt szereztél nekem :D
BleedingheartWitch 2010.10.25. 09:21:30
Oidipus Prime · http://oidipusprime.blog.hu/ 2010.10.25. 16:30:18
BleedingheartWitch 2010.10.25. 20:28:28
Utolsó kommentek