Kiscserkészek - Negyedik Rész
2010.02.25. 00:35
Yuki kezdett álmosodni, már éjfél is elmúlt és még mindig nem érkezett üzenet a hajóról. A hírolvasók mosolyogva ismételgették, hogy bizony ez benne van a pakliban egy ilyen hosszú útnál, de most már bizonyára perceken belül hírt fog adni magáról az expedíció. Hajnali kettő felé, nevelője célozgatni kezdett rá, hogy ideje lenne visszavonulni a szobájukba.
- Ne izgulj Yuki, ha hír érkezik a hajóról, de a mai órádat nem fogod ellógni! – összevonta a szemöldökét és szúrósan nézett le rá. – Tudd meg, hogy édesapád külön kérése volt, hogy minden nap meglegyen a szexszuáletikett órád! -
Mr. Sakai érdeklődve kapta fel a fejét, ujjával játékosan megfenyegette Yukit és fontoskodó hangon közölte: - Bizony ifjú hölgy, Ms. Tatiananak igaza van! Ez manapság nagyon fontos dolog. Hogyan fogsz lebonyolítani egy tárgyalást, ha még a hagyományos orgiákban sem vagy tájékozott? Mi Joshival rengeteget tudnánk mesélni. Nem egyszer fordult már elő, hogy szextárgyalással csikartunk ki egy-egy zsíros üzletet az ódzkodó partnerektől! Hidd el nekem ifjú barátom, hogy nagyon is fontos jól megtanulni ezeket a dolgokat. -
- Így van, Yuki, nagyon fontos. – Helyeselt a dadus. - Épp ezért mi indulnánk is, kedves urak, ha megbocsátanak. – Azzal egy szívélyes mosoly és gyors pukedlizés után már terelte is Yukit felfelé az emeletre, ellentmondást nem tűrő mozdulatokkal. A Cobran testvérek még hallották, ahogy a lépcsőfordulóban veszekszik nevelőjével. – Márpedig ma én leszek a férfi! – Dacosan toppantott. –Arról szó sem lehet, nem tartunk még ott a tananyagban! – hüledezett Tatiana. – Előbb a női oldal gyöngéd, erotikáját kell megtanulnod mielőtt magasabb szintre lépnél a „szerelem művészetében”!
Lassan ahogy felfelé haladtak elhalkult a veszekedés és Mr. Sakai horkantva jegyezte meg. – Bah! Szerelem művészete! Ostobaság, a szexualitásnak a világon semmi köze a szerelem nevű érzékcsalódáshoz. Már évtizedek óta nincs. Emlékszel még Joshi? Amikor kötelezővé vált a kétneművé operálás minden szülés után? Micsoda zavargások voltak. – Mr. Joshi elgondolkodva nézett fel poharából. – Hogyne emlékeznék. Borzalmas idők voltak, intolerancia és ostobaság változtatta vérfürdővé azt a szeptembert. A tiltakozók közül sokan még a katonai intézkedések után is megtagadták gyermekeik átoperálását. -
- Elvakult fanatikusok, a változni nem tudók biblialobogtató csürhéje. Az bizony egy csürhe. – Mr Sakai egyre jobban belelovallta magát. – Nem értették meg, hogy ez a lépés feltétlenül szükséges fajunk fennmaradásához. Megszűntek a nemek, megszűntek a megkülönböztetések. Végre mindenki egyenlő, szabad a szerelem, mindenki egyenlő esélyekkel indul az életben. Szerinted nem sokkal jobb így Joshi? Most mond meg, te visszakívánod azt a régi, egysíkú férfi önmagadat? Nem sokkal jobb így, hogy bármikor válthatsz? Ahogy a kedved tartja, lehetsz egyik nap nő, másik nap férfi testben, a szextárgyalások gyakorivá válása óta ez elengedhetetlen. Ne is válaszolj, pont te ne értenéd meg, aki annyi kicsapongó lokálban fordultál meg és orgián vettél részt. Egy időben attól féltem végleg választott nőként fogsz élni. -
- Kinőttem már a kísérletező korszakomból… - Joshi komoram bámulta az asztallapot.
- egyszóval jobb ez így és aki ezt nem tudja megérteni az meg is érdemli, hogy táborba zárják a többi semmirekellő elmaradott bigott… - Kereste a megfelelő szavakat, de aztán csak lemondóan legyintett. Joshi felemelte a fejét és komolyan ezt mondta: - Ez nem ilyen egyszerű Saki, ezzel elvesztettük egy fontos darabját a múltunknak, Ezek a változások túl gyorsak voltak, túl drasztikusak. Én személy szerint megértem a partizánokat, akik a hegyekbe költöztek a táborok elől. – Joshi megnyomott egy gombot az asztallapon, a pincérnő új kör italt hozott. Sakai kimeresztette tökéletes fogsorát és nevetetni kezdett. – Nem gondolod, hogy mára már elég lesz? -
- Ugyan már! Ünnepelünk, a jövőnk sorsa dől el most azoknak a bátor férfiaknak és nőknek a tettei által! Ez az esemény megérdemel egy újabb kört. - koccintásra emelte a poharát, Sakai bizalmaskodva rákacsintott. - Igazad van! Bárcsak jelentkeznének már… azok a bátor férfiak és nők. – Sakai idétlen hahotában tört ki.
Gideon visszatért a leszállóegység ellenőrzéséből. Feltartott hüvelykujjal jelezi, hogy minden rendben, azzal siklik is tovább a raktér felé. Beállítom az adattovábbító kódok tömörítését végző kis kézi számítógépet és én is hátra indulok. Itt az ideje, hogy üssünk egy rést a tér szövetén.
A raktér nagy, méterszer méteres, fémszínű lapokkal van borítva, a zsilip melletti fakkból kihúzom a mágnescipőm és rálépek az első mezőre. Kissé furcsa érzés, de a gravitációnak ez az enyhe utánzata is üdítően hat a lebegés után. Így már sokkal biztosabban mozgok és képes vagyok ezt a precíz műszert működtetni. Gideon továbbra is lebegve beállítja a fókuszáló cső hidraulikáját és ellenőrzi az energiaszintet az antianyag csapdában. Én az operációs rendszer hibaellenőrzését futtatom és az atomtöltet foglalatát vizsgálom, lézeres hajszálrepedés-keresővel. Ide helyezem majd a töltetet, amit belelövök az antianyag tartáját szállító rakétába és remélhetőleg sikerül olyan irányított energiakitörést létrehoznia az impulzussugárzónknak, hogy a számítógép irányítani tudja a folyamatot és megnyissa a teret a kívánt helyen. Akkor bekapcsol a rádióadónk és tömörített kódos üzenetet lő át a résen, ami az előzetes kalkulációk szerint nulla egész két tized másodpercig lesz nyitva. Az energia nagy része átáramlik a résen és űrbéli robbanásként jelentkezik majd a Föld galaxisában, a pontos helyet sajnos nem lehet beállítani, valahol a Mars körpályájának távolságában a naptól. Gideon lezárja a rakétasilót, az antianyag csőre töltve. Odamegy a mikrofonhoz és belemondja a szövegét.
- Egyesült Föld Gyermekei! A Gaia terraformálása a vártnál sokkal jobban sikerült. Szinte azonnal költözhető a megfelelő felszerelés ideszállítása után. A Scout Boy legénysége hamarosan történelmi jelentőségű tettet hajt majd végre. Mi leszünk az elsők, akik az új haza földjére lépünk majd. Szívemből mondhatom, repesve várjuk a napot, amikor az első utánunk jövő hajó sziluettje feltűnik majd az égbolton. Addig is Isten áldja a Föld bolygót és a Gaiát! – Ezt az üzenetet küldi vissza a kódolt adathalmazzal együtt.
- Nem rövid ez kicsit Gideon? – kérdezem csodálkozva.
- Ennyit érdemelnek. – Azzal hátat fordít nekem és elrúgja magát a zsilip felé. – Szólj be rádión ha kész vagy. Én átnézem még egyszer Jerryt a biztonság kedvéért.
- Rendben – felelem és magam is visszasétálok a zsiliphez hogy felöltsem az exoruhát. Légmentesen lezárt, bio-hidraulikus erőnövelőkkel ellátott, vegyi, biológiai, sugárzásvédelmi ruha és egyben szkafander is. Úgy érzem magam benne, mint Superman. Bár a tervek közt nem szerepel, ezt tuti leviszem a bolygóra magammal. A leszállóegységben pont elférne mellettünk és úgy tudom a bolygón nincs hasonló öltözék. Jól jöhet még, ha víz alatt kell szerelni, vagy betakarítani a terményt és elromlana minden droid. Szeretem bebiztosítani magam. A mesterséges izmok cuppanva záródnak a combom köré mikor becsatolom az övet, semmi holtjáték, lehetnék akár száztíz kiló, vagy ötven akkor is ugyanilyen tökéletességgel illeszkedne. A gerincoszlopomra csatolom az idegi kontrollert. Érzem, ahogy az apró, mikroszkopikus tűk a bőröm alá fúródnak és már érzem is az egész ruhát. Az ernyedten lógó felsőrész csiklandozó érzést kelt az agyamban így ebbe is gyorsan belebújok. Pár pillanatig koncentrálok és átállítom az erősítő szintjét nullához közeli állapotba, így nem töröm össze a szerkezet acélzávárzatát véletlenül. Lezárom a rakteret és odalépek a fali mikrofonhoz. – Radioaktív anyag mozgatása a raktérben, az ajtókat zárom! – Azzal megnyomom a zsilip védőpáncéljának aktiváló gombját. A fekete-sárgára festett fémlap lassan lecsukódik és a raktérben narancsszín lámpák gyulladnak ki, A hajó minden termében automata hang harsan fel a hangszórókból. - Hasadóanyag mozgatás a raktérben, a zsilipeket kinyitni tilos! Manőverező hajtóművek használata tilos! Hármas szintű készültség! – megnyomok a falon egy gombot, amire félresiklik a fal és láthatóvá válik a lebegő szállítókocsi. A karmos gépi karok az oldalába húzódva pihennek. Eltolom a raktér végéig ahol egy nagy fém tárolóban pihen az atomtöltet sötét hengere. Többszörösen szigetelt és ólomköpennyel ellátott ajtaját a kód beírása után félretolom, mint egy egyiptomi koporsó fedelét és a lebegő kézikocsi irányítópaneljén lévő kis görgővel életre keltem a mechanikus karokat az oldalában. Kiemelem velük a töltetet és a kocsira rakom, óvatosan áttolom a helyiség másik végébe és becsúsztatom a vetőcsőbe. Rázárom a závárzatot és ellenőrzöm, hogy megfelelően szigetel-e. Mindent rendben találok és a zsiliphez lépve lefújom a riadót. A szirénák elhallgatnak és a zsilip védőpajzsa lassan nyílni kezd. A fali rádióhoz lépek.
- Mehet a menet srácok? – a hangszóróból felháborodott férfihang szól vissza. – Vegye komolyan a feladatot hadnagy! Az eljárás szerinti szöveget mondja. Ez most nem gyakorlat és nem is rutinművelet. Ne viccelje el! -
- Értettem Horvath ezredes! – válaszolok a lehető legtöbb gúnnyal a hangomban, de ez hatástalanul pereg le Joseről, őt csak a szabályzat nem betűrendszerinti betartásával lehet kihozni a sodrából. Magamban morogva ledarálom a szabályzat szerinti szöveget és miután Sanders megadja az indításhoz szükséges jelszót az energiafókuszáló mögé lépek. Felpattintom a holo-klaviatúrát és beütöm a szükséges kódot én is. Sanders a pilótakabinban jóváhagyja és így már hozzáférhetek a kilövés irányító rendszerekhez. Egy automata robotkar a vetőcsőbe helyezi az antianyag rakétát és lezárja a nyílást. Én élesítem az atomtöltetet és lövési pozícióba helyezem az energiafókuszálót. Az alsó csövén távozik majd a lövedék, a felsőn a koncentrált energiasugár. Innentől kezdve a számítógép végez mindent, nekem csak a nagy piros gombot kell megnyomnom. Ami valójában egy hologram és zöldeskéken világít. – Ezredes készen állok. Indíthatom a folyamatot? -
- Megadom az engedélyt, indítsa az egyesült föld nevében hadnagy. -
- Igenis uram! – Leütöm a billentyűt és hátrébb állok, az egész egy szempillantás alatt történik, a hangszigetelt, légmentesen lezárt burkolat miatt sem hang sem semmi más nem tudatja velem, hogy bármi is történt volna. Az apró monitoron felgyulladó zöld fény viszont tudatja, hogy az üzenet átjutott a résen és minden a legnagyobb rendben ment. A hangszóróból üdvrivalgás hallatszik, de hamar elül. Helyette felcsendül a kapitány hangja. – Minden kedves űrhajós fáradjon a leszállóegységbe, hacsak nem kívánja az örökkévalóságot ezen a bádogteknőn tölteni! – Végre elérkezik utazásunk utolsó fázisa, leszállunk a Gaiára!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
WAR89 2010.02.25. 10:29:46
Érdekes dolog volt, részletezned a Földön maradt társadalmat, talán a leginkább visszataszító társadalmad:D, a sorok olvasása közben bevillant nekem néhány kép is egy filmből
A történet nekem tetszik, így tovább
csildicsildi · http://egyutcalanynaploja.blog.hu/ 2010.02.25. 11:18:58
Minden esetre, szamomra erdekes volt olvasni, mert a sorozat osszes reszebol ezen cirkaltattam meg eloszor a szemeim, de biztos jobban meg fogom erteni, ha bepotolom a lemaradasom. Na, majd ejjel jovok. :D
Utolsó kommentek