A sötétség szíve
2010.09.24. 01:52
A fehér csík az égen, mint egy gigászi kígyó, lustán kavarogva közeledett a földhöz. Egy igazi monstrum, gondoltam. Több hete nem láttam ekkorát lezuhanni. Azt hittem abbamaradt a pusztulásuk, de sebaj, egy kis gombaspóra pont jól fog jönni a csónakom kijavítására. Már nagyon kezdtem kifogyni a micéliumból. A tartalék vitorlám is elég viharvert volt már, és az álcamezőt sem generálta, néha rángások futottak végig rajta és ilyenkor újra láthatóvá vált a kis katamarán. Tegnap el is szalasztottam egy hatméteres angolnát emiatt. Pedig jó pénzt fizettek volna érte Amarilban. Ezek a gombaóriások a sztratoszféráig is felemelkednek. Ott rengeteg gombafonál tapad rájuk amint lefelé hullik a meteorövből.
Megigazítottam a légzőmaszkom és ellenőriztem a nyomásmérőt. Még legalább négy órányi tiszta oxigénem volt és a szűrők is jól működtek, arra az esetre, ha kifogynék belőle. Mindenesetre úgy terveztem sötétedésre visszaérek a táborba, nem szerettem volna a deltavidéken éjszakázni mikor a koacsungok vadászni indulnak. Néha távolról figyeltem ezeket az olajos bőrű, kétéltű ragadozókat, amint lustán sütkéreznek egy homokpadon. Még jó száz méter távolból is hatalmasnak tetszettek. Amarilban mesélnek történeteket harmincméteres példányokról is, amik csak évente egyszer jönnek fel a mocsárból levegőt venni. A helyiek úgy tartják ilyenkor hallani, ahogy mély, rezgő hangon elüvöltik magukat, mielőtt újra lemerülnek, hogy a sötét vízben a meder aljába fúrva magukat, várjanak a prédára, akár hónapokat is. Én még sosem hallottam a hangjukat és kétlem, hogy ilyen nagyok élnének a deltában, de azért nem árt az óvatosság. A Karavango delta a bolygó egyik legveszélyesebb helyének számított. Nagyrészt feltérképezetlen, a belső területein a gombamérgezés olyan erős volt, hogy még védőruhában sem lehetett bemerészkedni. A tapogatófonalak egyből letépték volna a maszkomat és bekúsztak volna az orrnyílásomon át, hogy belülről rohasszanak el, majd szívják fel a pépet, ami maradt belőlem. Két órájukba sem telne. Nem ember, nem ilyen halálra vágyom. Megmarkoltam hát a kormányrudat és a lassan leereszkedő vitorlásgomba után eredtem, felfelé az örökké hömpölygő, sötét vizű folyón.
Menet közben kihajoltam a csónak oldalából, megoldottam a maszk sisakrészét és levettem. Élveztem ahogy a hűvösödő levegő felborzolja a hajamat. Álcamező nélkül utaztam. Most nem vadásztam, és a folyón felfelé mozgó csónak úgyis akkora hullámokat kavart, hogy minden élőt elriasztott a közeléből. Visszagondoltam az elmúlt hónapokra, az utakra a délebbi lagúnák mangrove erdeinek apró patakocskáin, amik úgy szelték keresztül kasul a vidéket, mint megannyi apró pókfonál. A fák fölém borultak, szinte alagutat képeztek a víz felett, ettől örökké félhomály uralkodott alattuk. Egy pangea törzsbeli fiúval halászgattunk arrafelé, a zsákmányt part menti falvaknak és csónakvárosoknak adtuk el, a kapott pénz nagy részét pedig elköltöttük rizspálinkára. Az a fiú egy szigorú szabályok és tabuk szerint élő törzsből származott. Csónakban született, valamelyik névtelen folyóágban és csónakon is fog meghalni. Egyetlen egyszer lépett a szárazföldre, férfivá avatása napján, amikor egy örökké hámló, szent fa törzsének darabjából csónakot készített magának. Azóta azon utazgatott és vadászatból, hínártermesztésből élt. Magának való kis fickó volt, de a pálinka esténként megoldotta a nyelvét. Sok különös és hátborzongató mesét mondott. Legendákat és kiszínezett kalandokat az életéből. Én hátradőltem a csónakorrban vagy leheveredtem a padlóra és a csillagokat bámultam, miközben ő mesélt. Jó idők voltak. Aztán egy nap visszakanyarodtunk a helyhez, ahol kikötöttem a katamaránom és elköszönt tőlem. Nem magyarázta meg miért akar elválni, s én nem kérdeztem. Azután Amaril felé fordítottam a vitorlákat, s felcsaptam angolnahalásznak. Ez se rosszabb munka mint a többi, és az űrkikötők éttermeivel kapcsolatban lévő városok halpiacain nagyon jó árat kaptam egyik másik jószágért. Így kerültem hát a Karavango deltájába, úgy négy héttel ezelőtt. Mélyen a fertőzött égövben. A meteoröv jóval az ember érkezése előtt itt volt már, de a gombafertőzés valamiért csak az egyenlítői égövön volt kimutatható. Talán mert akörül keringett a bolygó három gyűrűje, amik esténként rózsaszín fénnyel tükrözték vissza a naplementét. Ki tudja. Nem merengtem el ezeken sosem ennél mélyebben, ráhagytam az okosokra. Nagyon megfogott viszont ennek a helynek a szellemisége. A deltavidék oly végtelenül halálos hely, hogy az embereknek nincs idejük egymással ellenségeskedni. Ha kevesebb ragadozó lenne erre ez maga lenne a paradicsom, gyönyörű hely, teli élettel és lüktetéssel. Az éjjelek hűvösek, de nem csípősek és a nappalok sem izzasztóak. Az élet nehéz, de mindenhol az. A helyiek nagyrészt barátságosak, verekedést, szóváltást még a leglepusztultabb talponállókban is csak ritkán látni, hallani. Persze a legtöbben maguknak valóak, kissé beszűkült gondolkodásmód jellemzi őket. De alapjában véve jól érzem magam köztük. Nem hiányzik a nyüzsgés, az űrállomások konzervlevegője. Itt ha kiérsz a fertőzött területről, olyan finom sós levegőt szippanthatsz, hogy az szinte maga a szabadság illata. A magad ura vagy, ha van egy jó csónakod és két erős karod erőlködés nélkül fenntudod tartani magad. A piákat sajnos szinte kizárólag a rizspálinka jelenti, meg valami borzalmas szagú, erjesztett gyümölcslé, de azt eddig nem volt merszem kipróbálni. Míg ezeken gondolkodtam meg is érkeztem a helyhez, ahol a gomba feküdt. Leállítottam a motort és bevontam a vitorlákat. A parthoz kormányoztam a katamaránt, majd egy kötéllel a kezemben kiugrottam a partra. A monstrum szárnyfonalai és vitorlái a vízbe lógtak, egész tisztást vágott a fák közé, ahogy sodródva letarolta őket, míg földetért. Kihúztam a machetém a combtokból és fürgén a tartófonalakhoz ugrottam. Egy erőteljes csapással leszeltem egy kocsányt, majd nehézkesen partra húztam a rajta függő vitorlát. Ezután a késemmel megfelelő méretű darabokat vágtam a micéliumot és összehajtogattam.
Egy kis tartósítás és kábelezés után tökéletes álcahálót tudok varrni majd belőlük. Nem tudom ki jött rá elsőnek, hogy a gomba fénytorzító hatását el lehet érni kis áramkisülésekkel. Így egy olyan mezőt kapunk a háló körül, ami eltorzítja a fényt és minden, ami mögötte van áttetszővé, láthatatlanná válik. Persze megmarad a körvonal, de ez így is sokkal jobb álca, mint amit az űrgárda legjobb technikusai eddig kifejlesztettek. És a lényeg, hogy jóval olcsóbb. Végeztem és berakodtam a hajóba, már indultam volna visszafele, mikor megláttam valami zöldes csillogást a vízben, nem messze a gombától. Gondoltam megnézem mi lehet, ha már idáig eljöttem. Egy furcsa, halvány villódzás volt a vízben, lemerültem és a felkavarodott iszapban a kezemmel tapogattam ki. Egy fémes tárgy volt a fényforrás, elég könnyen kiemeltem és a felszínre hoztam. Egy markolattal ellátott lámpaszerű dolog volt, egy kis ketrecben a közepe táján erős fényű, lumineszkáló gombák voltak belefoglalva. Első meglepetésemben nem vontam le a konklúziót, de aztán lassacskán ráébredtem, hogy mitől olyan furcsa a fogása. Nem emberi kéznek készült. Hirtelen furcsa, rémisztő gondolatok kezdtek kavarogni a fejemben. Ez a tárgy nem kerülhetett ide másképp, mint az árral. A folyó lesodorta... a fertőzött övezetből. Onnan ahol sosem járt még ember. Nincsenek települések, és az elektronikai eszközök is csődöt mondanak. A formája, a fogása, minden aspektusa idegen volt számomra. Nem tudtam kik készíthették, és azt sem mi célból, de egyet biztosan tudtam. Nem emberek voltak. Elfogott a felfedezés izgalma, mikor rájöttem mit találtam, talán az első bizonyítékát az embertől különböző értelmes életnek. Egy évszázadok óta lakott bolygón. Ránéztem a nyomásmérőre, még két óra levegő, aztán szűrőre kell kapcsolnom, azzal talán három, három és félre kitudom tolni. Úgy döntöttem megéri a kockázatot. Beültem a csónakba és feljebb hajóztam a folyón. A víz olajnak tetszett, ahogy a vörös napkorong lebukott a balomon.
Egyre mélyebbre kerültem a veszélyzónába, be a bolygó sötétségének szívébe. Minden szőrszálam égnek állt. Betáraztam az öreg karabélyom, és a combomra fektettem. A hűvös szénszálas tus súlya megnyugtatóan hatott. Felváltva töltöttem meg foszfor és acélmagvas lövedékekkel. Húsz fért a tárba, de volt mellettem egy tartalék, igaz annak a rugója néha beakadt., ezért nem szívesen használtam. Visszacsatoltam a sisakom és kivetítettem a az ellenzőjére a ruhám beépített mérőjének adatait. Idegborzolóan magas spóraértékeket mutatott, ha sokáig maradok itt lehet, hogy karanténba kerülök. Mindegy, bizonyítékot kell szereznem arra, amit egy megérzés mélyen a lelkembe plántált. Egyszer csak furcsa építmények kezdtek feltűnni mindkét parton, fekete obeliszk szerű alkotmányok, rajtuk furcsa faragásokkal. A legtöbbön meglátszott az idő vasfoga, éleik letörtek, csonka kúpjuk megrepedezett. Furcsa, elnyújtott tojásokként szegélyezték az utamat és látványuk zsigeri nyugtalanságot keltett bennem. Egyre gyakrabban ellenőriztem a fegyver biztosítóját, egyre sűrűbben tekingettem az áthatolhatatlan dzsungel felé. A nyomasztó érzés, hogy figyelnek, egyre erősödött, a fenyegetettség érzése, amit a tenger fenékre lelépő mélytengeri búvár érezhet. Tudja, hogy hiába van rajta az acél védőruha, a leviatán fogai hatalmasak. Az egyik kanyarulatban aztán megláttam a várost. Lépcsős piramisok, és gömbökbe olvadó gúlák alkották, furcsa, túlvilági asszimmetriával egymásra ragasztva. Mindent lüktető, pulzáló, világító gombafonalak egymásba font kötegei hálóztak be. Meg-megvillantak, ahogy valami keresztülhaladt rajtuk, valami amit elképzelni sem tudtam. Aztán megláttam azt a Dolgot. Sosem fogom elfelejteni, mégsem vagyok képes leírni, hogy nézett ki. Az abnormalitás azon fokán állt, amit az emberi elme már nem tud feldolgozni. Azt mondják, a gombák se nem állatok se növények Ez a dolog egyszerre volt önálló élőlény és maga a város, egyszerre volt növény és egy torz emberszerű alak kicsúfolása. Hirtelen felém fordította valamelyik testrészét, csupán azért gondolom, hogy a feje lehetett, mert az enyémben megszólalt egy hang, bár valójában semmi sem törte meg a folyó egyhangú csobogását. Egyetlen hangsort hallottam, amit talán a Yuggoth szóval tudnék leginkább visszaadni. Ezután elvesztettem az eszméletem, és a csónakomban tértem magamhoz, messze kinn a tengeren. A levágott gombaszárnyak eltűntek a fedélzetről, ugyanúgy, ahogy a furcsa, zöld lámpás is. Elhatároztam, hogy nem beszélek erről senkinek, de úgy éreztem le kellett írnom, most, hogy a spórával fertőzött terület terjeszkedni kezdett. Azt hiszem a "Yuggothiak" visszakövetelik a bolygójukat és nekünk, embereknek hamarosan nincs itt többé maradásunk. A következő űrkomp, csak négy év múlva ér ide leghamarabb. A fertőzés jóval gyorsabban fogja beborítani a bolygót. Talán, ha valaki egyszer elolvassa ezt, és van elég akaratereje végiggondolni a dolgok közti összefüggéseket megérti mi történt velünk. Nem ember, nem ilyen halálra vágyom.
Ülök a csónakomban, a térdemen a puskám. A tus súlya megnyugtatóan hat rám.
Szerző: Oidipus Prime
7 komment
Címkék: gomba sci fi prime oidipus yuggoth micélium mangrove folyódelta spóra
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
BleedingheartWitch 2010.10.02. 09:37:42
Nagyon tetszik a pontosságod, ahogy odafigyelsz a részletekre, a környezet részleteire. Teljesen úgy éreztem ott vagyok a katamaránon, a vízen...kurva jo :D
Oidipus Prime · http://oidipusprime.blog.hu/ 2010.10.04. 18:38:35
oPPÁRÉ 2010.10.30. 10:55:44
Oidipus Prime · http://oidipusprime.blog.hu/ 2010.11.01. 12:20:00
csildicsildi · http://egyutcalanynaploja.blog.hu/ 2011.03.09. 18:26:53
Azt hiszem kicsit le vagyok maradva az olvasassal, de ahogy az idom engedi potolok majd. Betyar szo! :-)
En teljesen beleeltem magam a tortenetbe. Szinte ugy ereztem olvasas kozben mintha ott lennek. Fantasztikus.
Tehetseges vagy a kurva eletbe is. :D Csak igy tovabb te kis pocs. :-)))
Utolsó kommentek